Új vállalkozásba szállt be a napokban Tomán Szabina, miután az RTL Cápák között című műsorában 32 százalékos részesedést szerzett a Mittersisters alapítójától, Mitter Anna Rózától. A Mittersisters egyfelől tervezési élményt kínál, másrészt pedig csúcsminőségű bőrkiegészítőket árul. 

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország

Tomán Szabina a közösségi oldalán arról posztolt, hogy az adás felvétele óta már találkozott Rózával, és bár a munka oroszlánrésze még hátravan, együtt képesek lesznek megfelelni a nagy kihívásnak. Szerinte az ilyen vállalkozások nagy hátránya, hogy nem skálázhatók, azaz nem lehet egy ponton a növekedést elérni. Hozzátette, Mitter lehetőségei limitáltak, hiszen egy nap alatt legfeljebb 18 vásárlóval tud foglalkozni. Viszont van egy ötletük, hogyan lehetne ezt a problémát áthidalni. Erről több részletet még nem árult el, csupán annyit ígért:

Együtt megoldjuk! A nők nem csak keményen tárgyalnak, de keményen dolgoznak is!

Talán ebből a történetből is látszik, hogy Tomán Szabina meglehetősen nagy rutinnal igazodik el az üzleti életben. Nem csoda, hiszen egy közel milliárdos forgalmú vállalkozást vezet, a Toman Lifestyle Kft.-t. Adja magát a kérdés, hogyan jutott idáig a volt modell. Ebben a cikkben ennek járunk utána.

Honnan indult Tomán Szabina karrierje? 

Tomán Szabina 15 évet töltött el élvonalbeli divatmodellként, számtalan reklámkampány arca, hazai és nemzetközi kifutókon is dolgozott. Karrierje még 17 éves korában kezdődött, amikor iskolából hazafelé menet megszólították az utcán, hogy csatlakozzon egy akkor induló modellügynökséghez. A szakmát Budapesten tanulta ki, egy évvel később pedig már Rómában, a Spanyol lépcsőnél tartott divatbemutatón neves modellek társaságában debütált, 18-19 éves korától kezdve külföldi divatbemutatók rendszeres szereplője. Több hazai tervezővel (Náray Tamás, Makány Márta, Sentiments divatház) is együtt dolgozott.

Hogyan vált Tomán Szabinából üzletasszony?

A modellvilág szigorú életmódot és önsanyargató diétát követelt. Nap mint nap hozni kellett az ideális formát és alakot. Később viszont családot alapított, megszületett az első gyermeke. A szülés után azonban harminc kilogrammnyi súlyfelesleg maradt rajta. Erről az életszakaszról korábban a Figyelő hetilap címlapján beszélt:

Egyrészről tehát ott volt az elképzelhető legnagyobb boldogság, a kisbabám a karjaimban, másrészről pedig egy »új test«, amelyet viselni, cipelni kellett. Természetesen a korábbi önsanyargató diétákat nem folytathattam, új utakat kellett keresnem.

Rengeteg próbálkozás után egy pozsonyi barátnője hívta fel a figyelmét a szlovákiai fehérjediétára. Ez valódi fordulópont volt: két hónap alatt megszabadult a feleslegtől. Látványos lehetett a változás, mert egyre többen kérdezték, miként sikerült. Saját sikerén felbuzdulva, illetve azt látva, hogy mennyien küzdenek hasonló problémával, vállalkozássá formálta a baráti tanácsadást.

Milyen út vezetett a Toman Lifestyle megalapításáig? 

Tomán Szabina üzleti tervet készített, végiggondolta a folyamatokat, és olyan partnereket keresett, akik szakértelmükkel támogatták akár a gyártásban, akár a brandépítésben, akár a területén. 

Dietetikusokkal, szakorvosokkal konzultálva alakította ki a Toman Diet programot.

Még 2015-ben indította el a vállalkozását, akkor mindössze egy üzlettel, de hamarosan három vidéki partner is csatlakozott. Gyorsan nőtt a hálózat, mert rendkívül kedvező volt a piac visszajelzése. Két hónappal a cége indulása után már megnyitották a Toman szalonokat. A startnál már mögötte állt egy francia gyár és laboratórium, ami biztos alapot teremtett. Az első évben tizenkét partner csatlakozott. Már 2017-ben megnyitották az első külföldi Toman szalont Bukarestben, ahol franchise-rendszerben kezdtek működni. 

Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A Toman Lifestyle a legutóbbi lezárt, 2021-es üzleti évben az Opten adatai szerint mintegy 800 millió forintos árbevételt ért el, a kimutatások szerint pedig 100 milliós osztalékot fizetett.