Közélet

Medvegyev: Oroszország nem akar közvetlen konfliktusba keveredni a NATO-val

Bármilyen ukrán kísérlet a Krím félsziget visszavételére alapot szolgáltatna Oroszországnak bármilyen fegyver bevetésére – figyelmeztetett a volt államfő.

Oroszország nem akar közvetlen konfliktusba lépni a NATO-val, és az az érdeke, hogy tárgyalások útján oldja meg az ukrajnai válságot – jelentette ki pénteken Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt államfő és miniszterelnök.

Fotó: AFP

A politikus ugyanakkor figyelmeztetett, hogy bármilyen ukrán kísérlet a Krím félsziget visszavételére alapot szolgáltatna Oroszországnak bármilyen fegyver bevetésére.

Az állam egy részének elszakítására irányuló bármilyen kísérlet az állam létezésének megsértése. Eléggé nyilvánvaló, hogy ez felhatalmaz bármilyen fegyver bevetésére, beleértve azokat, amelyeket a nukleáris doktrína előír. Remélem, hogy az óceánon túli barátaink megértik ezt

– figyelmeztetett. Azt is kijelentette, hogy a külföldi fegyverekkel együtt a velük Ukrajnába érkező szakértők is az orosz hadsereg számára legitim célpontokká válnak, amelyeket el kell pusztítani.

Az orosz politikus szerint a külföldi országoktól kapott katonai segítség nélkül Kijev csak néhány napig tartana ki, száz százalékban függ ettől a segítségtől. Leszögezte: az orosz erők akár Kijevig vagy Lvivig (Lemberg) előrenyomulhatnak Ukrajnában, hogy kiirtsák a fertőzést.

Kijelentette, hogy Kijev teljes egészében külföldi pénzből él. Feltette a kérdést: mi történik, ha véget érnek a harci cselekmények?

Ukrajnában nemcsak csőd van, hanem teljes egészében külföldi eszközökből élnek, ez egy nem létező állam. (…) Nem tudom, fogják-e őket majd tovább támogatni

– mondta. Ukrajna esetleges európai uniós tagságát Dmitrij Medvegyev százszázalékos hazugságnak nevezte. 

Kinek kellenek így? Csak azért mondják, hogy megnyugtassák az embereket és a kijevi klikket

– tette hozzá. Medvegyev figyelmeztetett: az orosz és az amerikai hadsereg közötti összecsapás következményei borzalmasak lennének. Mint mondta, egy ilyen háborúnak nem lenne győztese.

 

Oroszország Medvegyev ukrajnai háború NATO
Kapcsolódó cikkek