Közélet

„Mostantól ingyen kell harcolnunk?” – nő a feszültség az orosz hadseregben, mert csúsznak a fizetések

Mind a harcoló katonák, mind pedig a családok késve kapják meg a fizetésüket. Egyelőre nem tudni, miért maradnak el a bérekkel az orosz védelmi minisztériumnál.

Egekbe szökött a panaszáradat Oroszországban az elmúlt hetekben, egyre többen számolnak be országszerte arról, hogy késve vagy egyáltalán nem kapnak fizetést az Ukrajnában szolgáló katonák után. A fronton harcolók fizetését elsősorban a családjaiknak utalják, ők pedig a közösségi oldalakon fakadtak ki a csúszó bérek miatt. 

Fotó: MTI / AP / Orosz védelmi minisztérium

A Versztka című orosz lap cikke szerint Oroszország mind az 52 régiójából és még a 2014-ben annektált, azóta kiemelt kormányzati figyelmet kapó Krímből is érkeztek panaszok a fizetések elmaradása miatt. 

Mostantól ingyen kell harcolnunk?

– fakadt ki egy hozzászóló az orosz közösségi oldalon, a VKontakte felületén. 

A bérkimaradás ráadásul mindenkit érint, azaz a hivatásos katonákat is, nem csak a szeptemberben, részleges mozgósítás során besorozottakat. Egyes vélemények szerint egyébként éppen ez utóbbi okozza a problémát. Hirtelen ugyanis annyi embert kellett bevinni az adatbázisokba, hogy a rendszerek nem bírták a terhelést, és az orosz katonai bürokrácia kvázi összeomlott.

Pedig Oroszországban most remekül lehet keresni a hadseregben: az átlagfizetés többszörösét kapják a hivatásos katonának belépők, havonta 195 ezer rubelt, azaz 909 ezer forintot. Ezenfelül még további bónuszok is járnak a különböző rangok és a szolgálati idő hossza után. 

 

orosz-ukrán háború fizetések katonák
Kapcsolódó cikkek