Eddigi mélypontja közelébe került Joe Biden amerikai elnök támogatottsága az AP hírügynökség által csütörtökön közölt országos közvéleménykutatás adatai szerint. Az elnök munkájáról elégedetten nyilatkozók aránya 38 százalék volt, a februári 45 és januári 41 százalék után. 

February,16,,2020,,Las,Vegas,,Nevada,-,Democratic,Candidates,Appear
Fotó: Joseph Sohm

Biden támogatottsága a megugró és ezen belül is a rekord szintre dráguló üzemanyagok nyomán tavaly júliusban érte el eddigi mélypontját, 36 százalékkal, 

az elmúlt hónapokban ugyanakkor meghaladta a 40 százalékot az AP hírügynökség és a NORC közvéleménykutató közös felmérése alapján.       

Az elnök gazdaságpolitikáját a friss felmérés alapján a megkérdezettek 31 százaléka, miközben külpolitikáját 39, klímapolitikai intézkedéseit pedig 41 százaléka támogatja. Az elemzésből kiderül, hogy az elnök támogatottsága elsősorban a 45 évnél fiatalabb demokrata szavazók elpártolása miatt romlott, akik körében Biden intézkedései 66 százalékos támogatottságot élveznek, miközben az idősebb demokraták körében 85 százalékost. Ezen belül az elnök gazdasági intézkedéseit a demokratákhoz tartozó fiatalok 54 százaléka, míg az idősebbek 72 százaléka támogatja. 

Exkluzív kutatás: Trump kiütné Bident!

Az amerikaiak nagyobb része szerint rossz irányba haladnak a dolgok Joe Biden alatt, Donald Trump volt elnöknek pedig jó esélye lehet legyőzni őt