BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

A Barátság kőolajvezeték elleni terror: ezt lehet eddig tudni a fenyegető merényletről

Két embert vettek őrizetbe, azonban szabadon engedték a gyanúsítottakat. Mindkét férfi ukrán lehet a szlovák média szerint, egyikük pedig magyar állampolgársággal is rendelkezhet.

Egy magyar állampolgársággal is rendelkező ukrán férfi lehet a Szlovákiában terrorizmus gyanújával őrizetbe vettek egyike a szlovák sajtó szerint. Mint ismert, Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter a hét végén arról beszélt, hogy merénylet érheti az ország kritikus infrastruktúráját, egész pontosan a Barátság kőolajvezetéket.

Pozsony szerint terrortámadást terveztek a Barátság olajvezeték ellen / Fotó: AFP

A tárcavezető ezzel kapcsolatban elmondta: két embert vettek őrizetbe a múlt héten, azonban a bíróság nem látta megalapozottnak a gyanút, és szabadon engedték az érintetteket. Mindkét férfi ukrán lehet a szlovák média szerint, egyikük pedig magyar állampolgársággal is rendelkezhet. Az egyik férfi autójában a rendőrök

  • drónt,
  • parókákat,
  • maszkokat
  • és a kritikus infrastruktúráról készült térképeket is találtak.

Mindezt a férfi védőügyvédje sem cáfolta, sőt a drónra magyarázatot is adott: védencének fuvarozócége van. 

A szlovák hírszerzés információira hivatkozva az Új Szó arról írt: nemcsak Szlovákiában, hanem 

Magyarországon is létezik egy szervezett csoport,

amely a Barátság kőolajvezeték közelében végezhet terepfelmérést egy esetleges támadás kivitelezésével kapcsolatban. Lengyelországban vasárnap egyébként ténylegesen megsérült a Barátság kőolajvezeték. Az ország nyugati részén vették észre, hogy egyre nagyobb olajfolt terjeng. A vezetéket lengyel területen működtető PERN hétfőn reggel azt közölte, megtalálták a sérülést, és nem tűnik szabotázs következményének.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az ügy kapcsán úgy reagált, hogy Magyarország folyamatosan kapcsolatban áll a szlovák hatóságokkal, az ilyen helyzetben szükséges intézkedéseket megtette. 

A világ leghosszabb kőolajvezetéke

A Barátság kőolajvezeték Oroszország Európába irányuló szénhidrogén-alapú energiahordozó-szállításának fő útvonala, a világ leghosszabb kőolajvezetékének számít. A megépítéséről szóló döntés 1958-ban született, eredeti célja a nyugat-oroszországi területek, valamint a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) államainak ellátása volt szibériai, uráli és Kaszpi-tengeri olajjal.

Az addig egy csőrendszert használó, eredetileg négyezer, mára kibővített formájában ötezer kilométer hosszú vezetékhálózat Fehéroroszországban ágazik ketté, az északi ága Lengyelország, a déli Szlovákia és Magyarország felé halad tovább. Az utóbbi hónapokban kérdéses volt a kőolajszállítás a Barátság vezetéken keresztül, mert Ukrajna az elzárását tervezte.

A Mol szeptemberben megállapodott a szállítókkal és a csővezetéket üzemeltető felekkel is, így a Mol csoport az Oroszországból érkező kőolajmennyiségek tulajdonjogát szeptembertől  a belorusz–ukrán határon veszi át.

Északi Áramlat: halad a nyomozás, már gyanúsítottak is vannak

Halad a nyomozás az Északi Áramlat 1. és Északi Áramlat 2. gázvezeték két évvel ezelőtti felrobbantásával kapcsolatban, már két gyanúsítottat sikerült azonosítani az ügyben, ami olyan siker, amelyre kezdetben nem feltétlenül számítottak – mondta el Jens Rommel német főállamügyész a Spiegel című hírmagazinnak.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.