BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
német drónok HX-2

Drónháború Ukrajnában – az oroszok behozták a lemaradásukat, megjelentek az új generációs német drónok is

Moszkva előnybe került a Nyugattal szemben, elsőként vetett be üvegszál vezérlésű, akár két kilométeres hatótávolságú drónokat. Az ukrán hadszíntérre azonban megérkeztek az új generációs német drónok is – a Taurus rakéták helyett.

Életeket menthetnek meg, taktikai előnyöket csikarhatnak ki, de a háborút sohasem tudják megnyerni. A győzelmet csak az ukrán vagy az oroszországi csizmák, bakancsok érhetik el mondja – joggal – a köznyelv. Ezzel együtt mind fontosabbak a drónok, amelyekből mindkét oldal újabb és újabb típusokat vet be. 

német drónok HX-2
Helsing HX-2-es drónok / Fotó: Helsing

Moszkva kezdte, de már mindkét oldal használja: a horgászok által ismert peremfutó orsókhoz hasonló szerkezetekről több kilométer hosszú, hajszálvékony üvegszál gombolyodik le, amely a drónhoz kapcsolódik, és a repülő szerkezetet köti össze az irányítóval. Nem hatnak rá a hagyományos drónirányítást hátráltató, rádióhullámok zavarása segítségével működő technológiák. Hátránya az üvegszálas technológia néhány kilométeres távolsági korlátja. Bármilyen könnyűek is a szinte láthatatlan üvegszálak, egy több kilométer hosszú szálnak már van súlya. Először tavaly, az ukrán erők kurszki betörésénél jelentek meg oroszországi oldalon ezek a drónok. 

Egy tíz kilométer hosszú felcsavart üvegszálköteg a spulnival együtt mindössze 1,35 kilogrammot nyomott. 

Ennyit az orosz haditechnológia Nyugaton sokak által emlegetett „fejletlenségéről”.

Berlin: rakéták helyett drónokat kap Ukrajna

Oroszország 2025 elején legalább három új, saját fejlesztésű drónnal jelent meg a délkelet-ukrajnai harctereken, ahol felbukkannak a Bundeswehr által szállított legújabb német légi szerkezetek is. Berlin továbbra sem hajlandó Taurus KEPD 350 mintájú, a világ legkorszerűbbjének tekintett, német fejlesztésű-gyártmányú, hosszú hatótávú, akár Moszkvát elérő cirkálórakéták Ukrajnának való szállítására, helyettük kapja Kijev a drónokat.  

Ez Olaf Scholz kancellár személyes befolyásának köszönhető. Scholz a február 23-án tartandó németországi választások után nagy valószínűséggel lelép a politikai színpadról. Nem tudni, hogy valószínű utóda, Friedrich Merz (CDU) mit lép majd a Taurusok Ukrajnának való szállítása kapcsán. Mindenesetre, ha Taurusokkal támadják a Kremlt (ami valószínű, ha Merz ad ilyen fegyvereket az ukránoknak), abból atomháború lehet, amiből első körben Ukrajna kaphat – vele együtt a széljárás miatt Magyarország, Kelet-Közép-Európa is. Mint Pistorius német védelmi miniszter még tavaly bejelentette: 

Berlin a Taurusok helyett 4 ezer egyszer használatos (öngyilkos) harci drónt szállít Ukrajnának. 

A német drónokról keveset tudni, még hivatalos fénykép sem készült róluk. A 2021 óta működő, de még most is fejlesztés alatt álló, munkatársakat toborzó müncheni Helsing katonai-informatikai cég gyártja őket, korszerű célra vezérlésük mesterségesintelligencia-elemek beépítésével működik. 

Taurus cirkálórakéta egy bemutatón – Berlin inkább drónokat szállít helyette Ukrajnának / Fotó: AFP

A Helsing honlapján egyetlen ilyen, a védelmi miniszter által említett ismérveknek nagyjából megfelelő kamikaze drón található, a HX-2. A cégismertető megemlíti, hogy a HX-2 technológiája Ukrajnában is elérhető. Hatótávolsága mintegy 100 kilométer, tavaly fejlesztették ki. 

Eredetileg más drónok elleni harcra szánták, de feltehetően az ukrajnai körülmények hatására támadó drónná építhették át, főleg páncélozott járművek ellen. 

Négy légcsavaros, négy szervomotoros meghajtási rendszere van, négy nagyobb méretű szárnyvezérsíkkal. Nem ismeretes, hogy Otto-motoros vagy akkumulátoros energiaforrású.

Megjöttek az új orosz szuperdrónok is

Mint a Telepolis német technológiai honlap megállapítja, Oroszország előnyre tett szert: elsőként alkalmazta a harctéren az üvegszálas vezérlést. Térségünk egyik legjelentősebb katonai szakportálja, a Szófiában publikált Bulgarian Military szerint léteznek már 20 kilométeres hatótávolságú üvegszálas vezérlésű oroszországi drónok is. Ezek akár többszöri felhasználásúak, a (felderítő, tűzvezető) drón támaszpontjához való visszatérésekor a szerkezet felcsévéli az üvegszálat, amelyet akár erdős, bozótos terepen is tudnak használni.

Moszkva rátett egy lapáttal a drónfejlesztésre. 

  • Kirukkolt a Merlin BP közepes, merev szárnyú drónnal, amelynek a feladata a felderítés és a másfél tonnás, UMPK-irányítási rendszerrel „felokosított” oroszországi FAB–1500-as nehézbomba pontos célba vezérlése. 
  • A tervezők azt ígérik, hogy a drónvezérléssel a bombabecsapódás pontossága növelhető. 
  • Amit elhallgatnak: mindez csak jó időben, megfelelő időjárási viszonyok között igaz. 
  • Az orosz okosbombákat eddig a tehetetlenségi erőn alapuló inerciális és az oroszországi távközlési rendszer (Glonass) katonai változatán alapuló kettős rendszer vezérelte, ehhez jön harmadiknak a felderítő drón infravörös, optikai szenzorain keresztül érkező jelek általi korrekció. 
  • Azaz a Merlin vélhetően többször használatos eszköz legalább 120 kilométeres hatótávolsággal. 

A legújabb generáció

A Perun helikopter típusú új oroszországi nehéz drón emberek, embercsoportok, sebesültek veszélyhelyzetből való kimenekítésére alkalmas. 

De taktikai hírszerzők kimenekítésére, nehéz terhek bonyolult terepen való szállítására, mi több, csapásmérésre is felhasználják. A szerkezet kétszáz kilogramm terhet bír el. 

Közvetlenül a csapásmérő drón rendszerébe továbbítja élő videóképét az oroszországi hadiipari város, Izsevszk „Szuperkam – Bezpilotnije szisztyemi” (Szuperkam – Pilóta nélküli rendszerek) nevű fejlesztő-gyártója szerint a cég Szuperkam S350 csupa szárny, több mint háromméteres szárnyfesztávú felderítő-tűzvezető drónja. A cég még maga is fejlesztés alatt áll, keresik az embereket. A technikusi képzettségűek havi fizetése a honlap szerint 80-100 ezer rubel (320-400 ezer forint), az informatikus mérnököké „megegyezés szerinti”.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.