BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzleti titok, de Lázár János már elárulta: így alakulhatnak át a MÁV nagy pályaudvarai

A MÁV csoport vezetője korábban arról beszélt, hogy a pályaudvarok felújításáról szóló tervek üzleti titoknak számítanak. Lázár Jánostól azonban azt lehet tudni, hogy a bécsi pályaudvarok mintája alapján újulhatnak meg a legnagyobb hazai vasútállomások.

Országszerte pályaudvar-felújításba kezd az állam, amelynek keretében nemcsak a korábban bejelentett, legnagyobb forgalmat lebonyolító pályaudvarok újulnak meg, hanem a kisebb vasútállomások is.

Budapest/hungary-,09/10/2019:,Passengers,Walk,Across,The,Platform,As,A,Train
A bécsi pályaudvarok mintája alapján újulhatnak meg a legnagyobb hazai vasútállomások / Fotó: RKH / Shutterstock

Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója korábban közölte, hogy három kategóriában, összesen hatvankét helyszínre érkeztek pályázatok az Építési és Közlekedési Minisztérium és a MÁV csoport által meghirdetett programra. A szám nem végleges, a kisebb települések állomásépületei esetében a január 31-i határidőt követően is lehet pályázni. 

Lázár János később megosztott posztja nyolc nagy pályaudvarról szólt, amelyekre közlése szerint tizenkét fejlesztési ajánlat érkezett be az első határidőig. A Világgazdaság megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium viszont azt közölte, hogy országos szinten hét kiemelt, nemzetközi forgalmat is bonyolító nagyállomás fejlesztésére érkeztek pályázatok: 

négy a fővárosban – Keleti, Nyugati, Déli, illetve Kelenföldi pályaudvar –,  három pedig vidéken, Győrben, Debrecenben és Szegeden található.  

Több százmilliárdos üzlet a pályaudvarok felújítása

Az építési és közlekedési miniszter tavaly, a koncepció bemutatásakor hangsúlyozta, az ingatlanokat nem adják ingyen, a közösen alapított társaságok működésének hasznából a későbbiekben az állam is részesedik. 

A koncepció lényege, hogy a MÁV a magánbefektetőkkel közös ingatlanfejlesztési társaságokat hoz létre, ennek értelmében

a magyar állam a kiválasztott befektetőkkel 99 évig üzemeltetheti a pályaudvarok ingatlanjait országszerte.

Lázár János a pályaudvar-felújításról szóló terv ismertetésekor azt is mondta, hogy európai uniós forrást nem kívánnak bevonni, hazai magántőke társulásával viszont sok százmilliárdos forrásra számítanak. 

Már nyilvánosságra került egy elképzelés a Nyugati pályaudvarról

A különböző médiumok érdeklődését értelemszerűen a nagy pályaudvarokat érintő pályázatok keltették fel. A sajtó nevesített több nagy céget, amelyek benyújthatták pályázatukat a budapesti pályaudvarokra, illetve megjelent az is, hogy a Nyugati pályaudvarra a terézvárosi önkormányzat is pályázott. A minisztérium lapunkkal közölte, hogy 

a kiemelt állomások mindegyikére érkezett pályázat, van köztük önkormányzati pályázó is.

A VI. kerület a Világgazdaságnak megerősítette, hogy adott be pályázatot, majd közölte: korábban az önkormányzat kommunikálta, hogy

a Podmaniczky park megvalósításával pályázik, amire összesen két és fél milliárd forintot szánna

A VI. kerület terve szerint 2027-re jönne létre egy városi park a Nyugati pályaudvar mögött elterülő, mintegy 3,2 hektáros rozsdaövezet rehabilitálásával. A pályázati indulással kapcsolatban egyébként két előterjesztés is érkezett: Soproni Tamás polgármester mellett ugyanis a fideszes képviselők – Lindmayer Viktor és Hegedűs Hanna – is kezdeményezték ugyanazt. 

A kormánypárti képviselők nyolcmilliárdot irányoztak volna elő erre a célra, az önkormányzat szerint azonban ennyi pénze nincs a kerületnek. 

A bécsi pályaudvarok a követendő példák

Hegyi Zsolt a Facebookon azt írta, hogy a pályázatok kiértékelése hosszabb időt vesz igénybe, 

a benyújtott tervek üzleti titoknak számítanak, így azok részletes, tartalmi ismertetésére egyelőre nincsen mód.

Azt is írta, hogy a fejlesztendő ingatlanok között budapesti főpályaudvar jelentősebb számban képviselteti magát, mint a megyei jogú városok pályaudvarai vagy épp kisebb települések állomásépületei.

Lázár János egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, azt szeretné, ha 2025-ben, 2026-ban az „összes pályaudvaron történne valami, ami jó az utasoknak és jó az ott dolgozóknak”.

Vannak olyan vasúti pályaudvarok, amelyeket át lehetne alakítani kereskedelmi központokká

– fogalmazott a miniszter. Hozzátette: maradna részben a vasúti funkció, például a Déli pályaudvar esetében is, ahol a „fölösleges területeket” lehetne kereskedelmi célra hasznosítani, és megerősítette, hogy egyáltalán nem tervezik bezárni a budai vasútállomást.

Példaként kiemelte, hogy Nyugat-Európában ma már számtalan pályaudvar bevásárlóközpontként is funkcionál, például Bécsben is. 

Az osztrák fővárosban több pályaudvar is van, ahol széles körben nyújtanak szolgáltatásokat az utazóknak vagy a csak éppen arra járó vásárlóknak. A bécsi főpályaudvar Ausztria legfontosabb nemzeti és nemzetközi pályaudvara. Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) összes távolsági vonata is itt áll meg. 

A BahnhofCity Wien Hauptbahnhof komplexum magában foglalja a főpályaudvart, ahol húszezer négyzetméternyi területen több tucat üzletet, illetve éttermet is müködtetnek.

Linz, Austria Central Station
A BahnhofCity Wien Hauptbahnhof komplexumban nemcsak a vonatokra lehet várakozni / Fotó: NurPhoto / AFP

A bécsi főpályaudvarnak a mostani formája 2015 végén készült el, a komplexum úgy hivatkozik magára, mint ami „több mint egy vasútállomás”. A boltok csak vasárnap nincsenek nyitva, az éttermekben mindennap este 11-ig lehet fogyasztani. Külön kiemelik, hogy, ellentétben más bevásárlóközpontokkal, a BahnhofCity Wien Hauptbahnhof központi helyen fekszik, és számos tömegközlekedési lehetőségével egy valódi közlekedési csomópont.

A közeljövőben Bécs főpályaudvara körül egy új városrész is épül, összesen 109 hektáron, mintegy 13 ezer embernek kínálva lakásokat. Az óvodai beruházásokkal, a többhektárnyi zöldfelület és egy új campus kialakításával mintegy 20 ezer új munkahelyeket akarnak később létrehozni.

A főpályaudvarhoz hasonlóan a bécsi nyugati pályaudvar is – amely felújítása és kibővítése után a BahnhofCity Wien Westbahnhof nevet viseli – szintén óriási területen kínál szolgáltatásokat. A pályaudvar a Nyugat-Európából és Nyugat-Ausztriából érkező vonatok végállomása, a BahnhofCity Wien Westbahnhof hivatalosan már 2011-ben megnyílt.

Lázár János egyelőre nem részletezte, hogy milyen szintű átalakításokon esnek át a nagy pályaudvarok Magyarországon, azonban azt korábban is hangsúlyozta, hogy a pályáztatásokkal a hazai cégeket akarják helyzetbe hozni, annak érdekében, hogy egy „win-win szituáció” jöjjön létre. 

A miniszter szerint a Westend bevásárlóközpont létrehozása „egy nagyon jó példa”, ami azt mutatta meg, hogy miközben a telket korábban nagyon olcsón adta el a MÁV, illetve a magyar állam, most óriási pénzt hoz a bevásárlóközpont tulajdonosainak „Hazudik, aki azt mondja, hogy privatizáció lesz” – jelentette ki a miniszter korábban az ATV-ben, és megismételte: a MÁV ingatlanjait nem adják el, hanem a létrehozott közös cégekkel az állam gyakorolja a tulajdonosi köröket azokkal a magyar befektetőkkel, akik ezt vállalják. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.