A brüsszeli hatóságok korrupció gyanúja miatt vizsgálják, hogy a kínai Huawei vállalat törvénytelenül fizetett-e azért, hogy nyolc európai parlamenti képviselő aláírjon egy, az érdekeit támogató levelet – írta a Politico.
A 2021-ben kiadott dokumentum célja állítólag az volt, hogy megállítsa az európai szigorítást a kínai távközlési technológia használatával szemben. A nyomozók szerint a Huawei ezért
Az igazságügyi dokumentumok alapján már el is kezdték feltérképezni a pénzmozgásokat, amelyeket a vállalat brüsszeli irodájának vezetője koordinálhatott. „A vizsgálat fényt derített a javadalmazások pénzügyi körforgására, ami a korrupciós folyamatot bizonyítaná” – áll egy letartóztatási parancsban.
Az ügyben több embert is őrizetbe vettek, köztük Fulvio Martusciello olasz EP-képviselő asszisztensét és volt tanácsadóját. A politikus tagadja az érintettségét, és azt mondta, hogy „soha nem kapott semmit a Huaweitől.”
Eközben más aláírók is igyekeznek távolságot tartani az ügytől. Herbert Dorfmann olasz EP-képviselő például kijelentette: „politikailag mindig is amellett volt, hogy a Huaweit távol kell tartani az európai piactól.”
A botrány ismét rávilágít az Európai Parlamentben tapasztalható korrupciós problémákra. A Transparency International névtelen bejelentést is tett az üggyel kapcsolatban, amelyet az EU csalás elleni hivatala korábban elutasított, mondván, nem merült fel elégséges bűncselekménygyanú.
Zéró toleranciát alkalmazunk a korrupcióval szemben, és együttműködünk a hatóságokkal
– reagált az ügyre a Huawei közleményében. A belga ügyészek ugyanakkor folytatják a nyomozást, miközben egyre több politikai szereplő próbálja minimalizálni az ügy rájuk gyakorolt hatását.
A botrány politikai következményei még beláthatatlanok, de egyértelműen újabb csapást mér az Európai Parlament átláthatóságába vetett, hosszú ideje csökkenő bizalomra.
Brüsszeli korrupció: egy maffiavadászt kell bevetni a Parlament kitakarítására – a Cosa Nostrával könnyebb dolga volt
Giuseppe Antoci életét kockáztatva harcolt az olasz bűnszervezetekkel. Most uniós szinten folytatja küldetését, és a brüsszeli bürokráciával is megpróbál leszámolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.