BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végül létrejött a Putyin–Fico-találkozó Moszkvában – nagy utat tett meg érte a szlovák miniszterelnök

Robert Fico a győzelem napi felvonulásra érkezett az orosz fővárosba, Putyin elnök meghívására. A szlovák belügyminisztérium repülőgépe végül Grúzia felől jutott el az orosz fővárosba, miután több európai uniós partnerország megtiltotta a légtérhasználatot.

Csak jelentős kerülővel jutott el Moszkvába Robert Fico. Már korábban heves ellenzést váltott ki sok európai ország vezetőjéből, hogy a szlovák elnök eleget kíván tenni Putyin meghívásának. Kaja Kallas, az Európai Unió fődiplomatája többször nemtetszésének adott hangot, mint mondta, május 9-én Ukrajnában kell ünnepelni, nem pedig Moszkvában. Fico orra alá borsot törtek a balti országok is, amelyek megtiltották légterük használatát. 

légtérhasználat
Fico végül eljutott Moszkvába, pedig több ország megtiltotta a légtérhasználatot / Fotó: Anadolu via AFP

A szlovák elnök végül Magyarországon és Románián keresztül, majd a Fekete-tenger és Grúzia felett repülve jutott el az orosz fővárosba – Írja az Ujszo.com. 

Csúcstalálkozók sorozata Moszkvában

A szlovák elnök csütörtök este találkozott Aleksandar Vucic szerb elnökkel is Moszkvában. A találkozás alkalmából a szerb elnök az Instagram-oldalán ezt írta:

Testvéri találkozó Robert Fico szlovák miniszterelnökkel ma este Moszkvában. A szerbek és szlovákok örökké testvérek!

Péntek reggel Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta Ficót a Kremlben. A tervek szerint a szlovák kormányfő moszkvai látogatásán bilaterális tárgyalásokat folytat rajta kívül Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel, valamint Vietnám legfőbb vezetőjével is.

Ugyanakkor a felvételeken nem látszott, hogy Fico ott lett volna a katonai parádén a Vörös téren, igaz, hivatalos programjában nem is szerepelt, hogy részt venne a díszszemlén. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.