BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt van Moszkva válasza az unió lépésére: Lavrov megüzente, Oroszország maga választja ki a célpontokat – „Mi fogjuk eldönteni, hogy bánunk ezekkel a hajókkal”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Oroszország maga fogja kiválasztani a célpontokat, ha a Nyugat lefoglalja orosz hajóit – jelentette ki Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter kijelentése nem sokkal azt követően érkezett, hogy több európai ország orosz „árnyékflottához” köthető hajókat tartóztatott fel, illetve foglalt le.

„A célpontok azok a hajók lesznek, amelyek olyan országok érdekeit szolgálják, amelyek hivatalos politikájukká tették a rablást és a kalózkodást. Mi fogjuk eldönteni, hogyan bánunk ezekkel a hajókkal” – mondta Lavrov a Vesztyi hírügynökségnek adott nyilatkozatában a Ria beszámolója szerint.

orosz árnyékflotta, hajó
Putyin után Szergej Lavrov is reagált a legutóbbi, orosz hajó elleni akcióra (illusztráció)
Fotó: AFP

Putyin szerint reagálni fognak a hajóikat ért korlátozásokra

Mint a Világgazdaság oldalán megírtuk, egy nappal korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök arról beszélt , hogy Moszkva szerint egyes országok hatóságai megpróbálják korlátozni az orosz vállalatok hajóinak közlekedését, megsértve a nemzetközi tengerjogot. Az orosz elnök az Európai Unió azon terveire is kitért, amelyek alapján feltartóztatnák ezeket a hajókat, majd értékesítenék a lefoglalt vagyont. Putyin ezt „kalózkodásnak és rablásnak” nevezte.

Az államfő hangsúlyozta, hogy Oroszország minden olyan kísérletre, amely a tervek megvalósítására irányul, „tükörszerűen” fog válaszolni. A válaszcsapásoknak azonban nem feltétlenül ugyanazokon a tengeri területeken kell megtörténniük, ahol az esetleges támadásokat tervezik.

Putyin az orosz védelmi minisztériumot és a Csendes-óceáni Flottát arra utasította, hogy terjesszenek elő javaslatokat a lehetséges válaszlépésekről.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.