A halott csókja: a néhai Mitterand elnök és Barthez "afférja"

Közélet | Társadalom

Különös szakkommentátori kijelentésnek lehettünk fültanúi a tegnap esti portugál-francia VB-elödöntőn. Kovács Kálmán, egykori Honvéd- és Auxerre-futballista, jelenleg az RTL Klub alkalmazásában álló “szakértő” visszaemlékezett a franciák 1998-as világbajnoki menetelésére, amikor gall csapat kapitánya Luis Blanc a mérkőzések előtt mindig megcsókolta kapusa, Fabien Barthez kopasz fejét. Eddig nem is volt baj, hiszen valóban ez történt. Ám aztán Kovács a következőket mondta: “A kilencvennyolcas döntő után Mitterrand elnök csókolta meg Barthez fejét a francia öltözőben, és most, a döntő után is lehet, hogy Mitterrand elnök csókolja meg.”
Nos, hogy nagyon finoman fogalmazzunk, a kommentátor tévedett. sokszorosan is. Egyrészt Francois Mitterand 1995. május 5-én adta át a hatalmat Jacques Chiracnak, aki azóta is a franciák elnöke. Másrészt, és ez aztán nehezen bocsátható meg, Mitterand 1996. januárjában meghalt. Vagyis nemhogy a mostani mérkőzést, de már az akkori francia menetelést sem érhette meg a volt szocialista államfő. Vagy Kovács Kálmán egy halott csókját vizionálta Barthez fejére?
Még szomorúbb, hogy a közvetítés kommentátora, Léderer Ákos sem kapcsolt, és nem jelezte kollégája tévedését. PA

Vendégcunami lepte el a vidéket

Gyengébben alakult az első nyári hónap a vártnál, a belföldi turizmus is óvatosan mozdult meg, a hotelek zöme csak a hónap közepén mert ki nyitni.

Több mint 1900 tonna használt sütőolajat gyűjtött be a Mol

Az olajtársaság több mint 1900 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze az elmúlt kilenc évben.

Ronaldinhóék 200 ezer dollár fejében szabadulhatnak

A büntetés befizetése után a klasszis elhagyhatja Paraguayt, de ehhez még a bíróság jóváhagyására is szükség van.

Európa japanizálódásának elkerülése

A monetáris és fiskális intézkedések hatására gyorsan megnőtt az államadósság és a jegybankok mérlege. Vélemény.
Világgazdaság Piactér