Demszkyt fideszes barátai figyelmeztették: nyomozást indítanak ellene

Közélet

Az InfoRádió értesülése szerint a Központi Nyomozó Főügyészség március 20-án nyomozást indított a Főpolgármesteri Hivatallal szemben, üzemanyagkártyával való visszaélés és hűtlen kezelés miatt. Demszky Gábor csütörtökön kijelentette: a Központi Nyomozó Főügyészség által indított nyomozást politikai támadásnak tartja. “Amikor hétfőn arról értesültem, hogy az ügyészség bevádolja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat, akkor biztos voltam benne, hogy én vagyok a következő. Nekem is vannak fideszes barátaim, akik felhívták a figyelmemet arra, hogy a támadás témája az lesz, hogy a gépkocsi-használatom szabálytalanul történt.” Demszky Gábor szerint nem történt más, mint hogy a felesége tankolt a szolgálati gépkocsijába. “Előre szeretném leszögezni, hogy a szolgálati gépkocsi használata minden tekintetben az előírásainknak megfelelően történt” – jelentette ki a főpolgármester. (InfoRádió)

Az amerikai kormány több milliárd dolláros segítséget ad a farmereknek

Az újraválasztására készülő elnök az idén már ötödször járt kampányúton a középnyugati Wisconsinban.

Ők a legjobban kereső focisták

Az első helyen nincs nagy meglepetés.

Korrupcióellenes ügynökséget támogatna a FIFA

Gianni Infantino szerint a szövetség anyagilag is támogatna egy olyan ügynökséget, amely a sportban lévő korrupció ellen küzd.

Sok pénzt bukott a legsikeresebb olasz klub

Több mint 70 milliós veszteséggel zárta az előző szezont a Juventus.
Világgazdaság Piactér