Értékteremtő kutatások

Közélet | Társadalom

Annyira titkolta a díjbizottság az eredményt, hogy még az a bizottsági tag is, akivel a döntést követően találkoztam, úgy hallgatott, mint egy partizán – emlékszik vissza Bor Zsolt, a Bolyai-díjjal kitüntetett kutató-fizikus az Operaházban megrendezett ünnepélyes díjátadást megelőző napokra.

Annak ellenére, hogy Bor professzor tudta, bekerült a Bolyai-díj döntnökeinek látókörébe, nagyon meglepődött, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök személyesen hívta fel telefonon, hogy mint a díjbizottság elnöke, elsőként tájékoztassa döntésükről. A díjátadás ceremóniáját is hasonló titokzatosság és egyben ünnepélyesség jellemezte. A Bolyai-díj 2004 díjátadó gálaműsorának szervezői a neves művészek produkcióit, Mádl Ferenc köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök köszöntőbeszédét követően, a jelenlévőknek a várakozás izgalmát is megadva, a gála utolsó perceiben fedték csak fel a díjazott kilétét.

Bor Zsolt első, nemzetközileg is elismert tudományos sikereit a Göttingenben létrehozott állandó laborban szegedi munkatársaival, Rácz Béla, Szabó Gábor és Szatmári Sándor profeszszorokkal érte el. Új módszert találtak fel rendkívül rövid (piko- és femtoszekundumos) lézerimpulzusok generálására. E lézerimpulzusok jelentősége az, hogy segítségükkel még az olyan gyors folyamatok is fényképezhetővé és folyamatukban követhetővé válnak, amelyek az egymilliomod másodperc egymilliomod részénél is gyorsabban játszódnak le. Bor Zsolt találmányai közül a nemdiffraktáló nyalábokon alapuló lézertechnológiát tartja a leginkább elterjedt fejlesztésnek. Ennek használatával gyártják azokat az elektronikai részegységeket, melyek szinte az összes számítógépben, rádiótelefonban és még sok elektronikus szerkezetben megtalálhatóak.

Hitvallása szerint a jövőben a tudományos kutatás és fejlesztés, a csúcstechnológia lesz a legfőbb értékteremtő és a legfontosabb fegyver az egyes országok és régiók közötti harcban. A történelemben arra még nem volt példa, hogy egy ország az oktatási és kutatási kiadások miatt ment volna tönkre. Az ellenkezőjére viszont igen.

Bor Zsolt szereti a mozgalmas, sportos életet, szabad idejét szívesen tölti különböző vízi járművekben, hajtsa azokat akár evező, akár szél vagy motor.

Tovább érvényesek a rezsiutalványok

Az utalvánnyal továbbra is lehet villany- és a gázszámlát fizetni.

Sport, sztárok, pénz és nézők nélkül marad a járvány sújtotta Kína

Számos sportesemény elmarad Kínában, vagy a szomszédos országokban a koronavírus miatt. A rendezők rengeteg pénztől esnek el, a presztízsről nem is beszélve.

Éledezik a brit gazdaság

Most lépték túl először a pénzügyi válság előtti csúcsot a brit reálbérek.

Gyorsíthatnak a vállalati beruházások

A közbeszerzési törvény módosítása hozzájárulhat a cégek hatékonyságának és versenyképességének növeléséhez.
Világgazdaság Piactér