Fővárosi Ítélőtábla: diszkriminált a BRFK a 2012-es Pride betiltásával

Jog | Közélet
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint diszkriminált a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a 2012-es Budapest Pride betiltásával. A BRFK ellen a Háttér Társaság a Melegekért és egy magánszemély indított pert a Magyar Helsinki Bizottság segítségével, a szeptember 18-án meghozott másodfokú ítéletről ők tájékoztatták szerdán közleményben az MTI-t.

A tájékoztatás szerint a bíróság (az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszékhez hasonlóan) azt állapította meg, hogy szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg a BRFK, amikor 2012 áprilisában a közlekedés ellehetetlenülésére hivatkozva megtiltotta a Budapest Pride felvonulást.


A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a BRFK már 2011-ben is – a közlekedés ellehetetlenítése miatt  – megtiltotta a Meleg Méltóság Menetének megtartását. A tiltást akkor a bíróság hatályon kívül helyezte, mert úgy látta, hogy a BRFK érvei nem megalapozottak.


Azt írták, ennek ellenére egy évvel később, 2012. április 5-én a BRFK ismét megtiltotta a felvonulást, “mégpedig gyakorlatilag szóról-szóra ugyanazokkal az indokokkal, amelyeket a bíróság egy évvel korábban elvetett”. Ezzel összefüggésben jelezték, hogy a két pride vonulás között a BRFK több, nagyobb létszámú rendezvény megtartását is tudomásul vette az útvonalra.


Felidézték az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék 2014 januárjában hozott határozatát, melyben mindkét felperes vonatkozásában megállapította, hogy a BRFK őket hátrányosan megkülönböztette.


A döntés ellen a BRFK fellebbezett, a felperesek pedig – a magánszemély felperes kártérítése érdekében – csatlakozó fellebbezést nyújtottak be. A szeptember 18-ai jogerős döntésében a Fővárosi Ítélőtábla arra az álláspontra helyezkedett, hogy a csoportját ért jogsértés miatt a magánszemély nem lett volna jogosult pert indítani, így az ő keresetét elutasította.


A Háttér Társaság tekintetében azonban a másodfok teljes mértékben osztotta a Fővárosi Törvényszék álláspontját, amely szerint – mivel a BRFK semmilyen nyomós érvet nem tudott felhozni a hasonló rendezvények eltérő kezelésére – a rendőrség szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg a Budapest Pride betiltásával. Közölték, a bíróság döntésének értelmében a BRFK-nak magánlevélben kell kifejezni sajnálkozását a jogsértés miatt.

A futballisták értéke alapján háromszoros a szlovák túlerő

A szlovákok elleni meccsen több fiatal, így Szoboszlai Dominik és Balogh Norbert is lehetőséget kaphat.

Bővülhet jövőre a csoportos adózók köre

Sok vállalatnak a felkészülés éve az idei, nagyobb számú átállást a Pénzügyminisztérium is 2020-tól vár.
Világgazdaság Piactér