Hol van az ország helye?

Közélet
Széleskörű párbeszéden alapuló, új külpolitikai stratégia készül a szaktárcánál arról, hol a helye Magyarországnak a világban - mondta el Göncz Kinga külügyminiszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön reggel.

“Egy kicsit az egész ország adós azzal, hogy végig beszéljük” egymással, milyen Magyarország arca, hol a helye az országnak a világban, Európában – fogalmazott. Mint mondta, a rendszerváltás utáni “nagy feladatokat” az ország teljesítette: Magyarország európai uniós tagország, NATO-tag és “egy csomó olyan szövetségben” van benne, amelyen keresztül most már más módon, de tud érdeket érvényesíteni. “Talán tényleg adósok vagyunk azzal (…), hogy együtt végig gondoljuk, hogy ebben a mostani helyzetben mi is Magyarország arca mondjuk az EU-n belül, hogyan is viszonyulunk a balkáni országokhoz, mit gondolunk a világ nagyhatalmaihoz való viszonyról, (…) mit gondolunk az egész nemzetpolitika és modernizáció kérdésről, és arról, hogy a határon túli magyarokkal milyen kapcsolatban vagyunk” – fejtette ki.


A külügyminiszter szerint az új külpolitikai stratégia nem arról szól, hogy leül a minisztériumban néhány szakértő egy “sötét szobában” és megír egy stratégiát, hanem a munkába be kell vonni a kutatókat, értelmiségieket, és meg kell próbálni a közbeszéd tárgyává tenni. Az amerikai elnök és a szlovák külügyminiszter budapesti látogatása kapcsán megjegyezte: “egy-egy látogatás kapcsán éleződnek ki a meg nem oldott, fel nem dolgozott kérdések és merül fel, hogy mit kell nekünk kérni, követelni a szlovák külügytől, hogyan is viszonyuljunk Bush elnök látogatásához”. “Ez mind arról szól, hogy valahol nem tettük helyre magunkat, és nem tudjuk, hogy hol a helyünk Európában és a világban. A külügyi stratégia ezt szeretné végig beszélni egy szélesebb körben” – hangsúlyozta Göncz Kinga.


A külügyminiszter a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban arról beszélt, örömmel vette a miniszterelnök felkérését arra, hogy az ő irányításával készüljön el az új stratégia. Elmondta azt is, hogy a miniszterelnökkel minden héten leülnek egy órára, hogy átbeszéljék az előttük álló feladatokat. (mtv)

Péntektől emelkednek az üzemanyagárak

A benzin ára 4 forinttal, a gázolajé 5 forinttal lesz magasabb november 27-től.

Black Friday helyett itt a Black November

A Gazdasági Versenyhivatal pedig nemcsak a webáruházak, de az ár-összehasonlító oldalak kapcsán is szigorú elvárásokat fogalmazott meg.

Negyvenmillióért viaskodnak a legjobb orosz sakkozók

Az orosz sakkozók idei szuperbajnoki döntőjében együttesen 10 millió rubelért, vagyis mintegy 40 millió forintért versengenek a résztvevők.

Ismét a Főtaxi nyert a repülőtér tenderén

A Főtaxi 2020 decemberétől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere.
Világgazdaság Piactér