Jó időre visszatér Polt Péter

Közélet | Politika
Legfőbb ügyészt választottak, kiderült az is: nem spórolnak a médiahatóságon

Akár korlátlan időre is bebetonozhatják a legfőbb ügyészi posztra Polt Pétert, de 2019-ig mindenképp ő a vádhatóság vezetője. Az Országgyűlés tegnap este szavazott a legfőbb ügyész személyéről, s bár lapzártánkkor az eredmény még nem volt ismert, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a kormánypártok támogatják Schmitt Pál jelöltjét.
A régi-új legfőbb ügyész hat helyett immár kilenc évre tervezhet, sőt, akár még továbbra is. Utódja megválasztásához kétharmados többségre lesz szükség – eddig csupán feles kellett –, vagyis addig Polt maradhat a legfőbb ügyész, amíg a Fideszé a mandátumok legalább harmada. A kormány indoklása szerint ez az ügyészség politikai függetlenségét erősíti, amire az ellenzék úgy válaszolt: nehéz függetlenségről beszélni egy olyan vezető esetében, aki az 1994-es választáson még Fidesz-jelöltként indult. Szintén a legfőbb ügyész mozgásterét bővíti az, hogy kivették a parlamenti kontroll alól az interpellálhatóság megszüntetésével. Emlékezetes, hogy Poltot 2002 és 2006 közt az akkori MSZP-SZDSZ-es kormánytöbbség szinte heti rendszerességgel nemcsak interpellálta, hanem le is szavazta.
Több érdekességet tartogatott a délutáni szavazási dömping. Elfogadták például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) költségvetését, amelyből kiderült, hogy nem sikerült spórolni a médiahatóságon. Amikor nyáron létrehozták az ORTT és a Nemzeti Hírközlési Hatóság összevonásával, a legfontosabb érvek közt szerepelt a költséghatékonyság, ehhez képest 2011-ben majdnem ötmilliárd forinttal többe fog kerülni az államnak, mint tavaly a két jogelődje együtt. A fizetések, személyi juttatások és járulékok összesen nyolcmilliárdot tesznek ki, ez 2,7 milliárddal több a 2009-es öszszegnél, emellett pedig a hírközlési felügyelet eddigi nyeresége helyett közel kétmilliárdos állami támogatásban részesül az NMHH.
Utólag módosult a 2009-es költségvetés azzal, hogy visszavonták a Gyurcsány-kormány néhány önkormányzat felé tett kötelezettségvállalását. Azok az önkormányzatok ugyanis, amelyek a jövedelemkülönbség mérséklése során beszámítással érintettek voltak, 2011-ben a beszámítási összeg 35 százalékát visszaigényelhették volna, de most ez a lehetőség megszűnt. Változott a 2010-es költségvetés is, elkönyvelték a telekommunikációs cégek különadójából befolyt 61 milliárdot. Döntöttek arról is, hogy kamarai biztost lehet kinevezni, aki levezényelné az agrárkamarai rendszer átalakítását, valamint megvonták a közjogi méltóságok 13. havi bérét. SzI

Mégsem magán spórolna az állam

Bár a kormányváltás utáni első lépések egyike volt a pártok támogatásának 15 százalékos csökkentése, ezt a rendelkezést most viszszavonhatják. A számvevőszéki és költségvetési bizottság egy nappal a szavazás előtt módosító indítványt nyújtott be a költségvetéshez, amely a csökkentés előtti szintre állítaná vissza a párttámogatást. Ez 223 millió forintos többletköltséget jelentene, amelyhez az áfabevételekből jutnának hozzá. A módosítókról ma délelőtt szavaznak.

21. századi fejlesztéseket hajtottak végre a Tokaji Borvidéken

Olyan szolgáltatások váltak elérhetővé, mint a precíziós lézervezérelt oltványültetés, vagy a must-, a gyöngyöző- és habzóbor palackozása.

Megérzi a GDP a fővárosi stratégiát

Évente 0,2 százalékponttal támogathatja a gazdasági növekedést a Budapest 2030 program ezermilliárd forintos beruházási csomagja a mai árakon számolva.
Világgazdaság Piactér