Gulliver: a legnagyobb játékossá vált

Jog | Közélet

A játék szeretetét édesapjától örökölte, aki már jóval a rendszerváltás előtt kisiparosként játékokat gyártott, ám üzleti érzéke némi kívánnivalót hagyott maga után – jegyzi meg Kovalcsik Péter, akit éppen ellentétes tulajdonsággal áldott meg a sors. Az érettségit követően „saját kézbe” is vette az értékesítést. Kezdetben egy Babetta motorkerékpárral járta az üzleteket, később, az autó meglétével a saját portékák, így a felfújható úszógumik, a kacsintós pénztárcák országos terítése is elkezdődhetett. Miután a játékok jó minőségben és nyugati mintára készültek, a keresletre sem lehetett panasz.
A rendszerváltáskor nem „vesztegette” az időt: mindjárt 1989-ben létrehozta gyerekkori barátjával, Kovács Csabával és a feleségekkel – akik történetesen testvérek – a saját játék-nagykereskedésüket, a Gullivert. A partnerség már kipróbáltnak számított, hiszen korábban együtt üzemeltettek egy ajándékboltot, majd egy fagyizót az akkori Marx téren. „A »jókor, jó helyen« jellemezte a céget; bár a lehetőség a rendszerváltáskor mindenki számára adott volt, ám az már más kérdés, hogy a későbbiekben ki hogyan élt vele” – magyarázza. Ezt jól mutatja, hogy akkoriban egy-két éven belül mintegy 400 játék-nagykereskedés alakult, ám közülük mostanra jó, ha öt maradt. Bár úgy véli, ha egy-két évvel később léptek volna, a mai konkurenciát, a szorgalmukat, a munkabírásukat nézve akkor is el tudtak volna jutni a mostani szintre. A „négyes fogat” sokat számított, hiszen bár számos esetben négyen négyféle elképzelést fogalmaztak meg, mégis egyfelé húztak. „Mindenkinek megvolt a feladata, külön-külön egyikünk sem tudott volna ilyen cégbirodalmat felépíteni” – hangsúlyozza Kovalcsik Péter.
Zuglóban, egy 70 négyzetméteres pincehelyiségben kezdték el a munkát tavasszal, ám karácsonykor már sorszámot kellett osztani az utcán kígyózó sornak. Mi volt a titkuk? Számított a sportolói múlt, hiszen ezen a területen is küzdeni kellett, de a korábbi „ügynökösködés” is sokat nyomot a latban, hiszen ennek köszönhették, hogy több játékgyártó a készlet zömét meghitelezte számukra. „A Gulliver alakulásakor meglévő 300 ezer forintos tőkénk ugyanis akkor sem számított komoly összegnek” – jegyezte meg. Olyan kínálatot igyekeztek teremteni, amely egyik konkurenciájuknak sem volt, és sokat számított a vevőcentrikusság is, a gyors kiszállításuk, az egyedi igények beszerzése, amelyhez a vevők többsége nem is volt hozzászokva” – sorolja egyedi jellemzőiket. A Triálnál „leragadt” konkurenciát gyorsan maguk mögött hagyták: már a második évben megjelentek a játékipar fővárosában, Hongkongban, s behozták a legújabb termékeket. A korán elkezdett import meghozta gyümölcsét, az első években ugyanis szinte mindegy volt, mi került a konténerekbe, ha Nyugatról származott, azonnal elkapkodták. Három év múlva már 2500 négyzetméteres nagykereskedést építettek fel a Szőnyi úton, ez szintén ritkaságszámba ment a hazai piacon.
A Gulliver növekedési üteme minden képzeletet felülmúlt: 1992-ben a forgalmuk átlépte az egymilliárd forintos határt, ez egyúttal ijesztőnek is tűnt. „Voltak olyan pillanatok, amikor attól tartottunk, hogy a cég egyszerűen túlnő rajtunk, s nem tudjuk már kontrollálni” – utal a gyors bővülés hátulütőire Kovalcsik Péter, aki szerint az akadályokat úgy sikerült venniük, hogy egyszerűen arra helyezték a hangsúlyt: minél több, náluk képzettebb szakemberrel vegyék körbe magukat, s a feladatokat folyamatosan leadják. Úgy tűnik, az élet a kertészmérnökből, TF-diplomásokból álló négyes fogatot igazolta.
A nehézségek őket sem kerülték el, hiszen egyfelől a piaci környezet változására, a hipermarketek megjelenésére is reagálniuk kellett, másfelől belső személyi változások is nem várt helyzetet teremtettek: a több mint tíz évet a cégnél dolgozó értékesítési vezető önállósodására is meg kellett találniuk a választ. Új vezetőt végül nem találtak, hanem Kovalcsik Péter fogta öszsze a fiatal csapatot; ez, úgy tűnik, bevált, hiszen olyan fejlődési ütemet produkáltak az elmúlt két esztendőben, amelyre a hőskorban volt példa.
A több lábon állás már a kezdetekben létrejött: miután labdát csak a szezont követően ígért az egyetlen hazai labdagyártó cég, mondván: az elkötelezettségük a KGST-hez köti, Németországból kiselejtezett gépeket szereztek be, s egy mogyoródi, beszakadt tetejű istállóban hozzákezdtek a labdagyártáshoz. Bár az első termékek leginkább a húsvéti tojásra emlékeztettek, a technológiát lassan sikerült elsajátítani, olyannyira, hogy jelenleg az évente előállított egymillió labdával a hazai gyártás mintegy 95 százalékát mondhatják magukénak.
A cégcsoport az évezred után tovább bővült: megszületett a kiskereskedelmi hálózatuk. „A cél az volt, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a hipermarketeknek, s mozgékonyabbak lehessünk a választékunkat illetően” – világítja meg a Bambini létrejöttének okait. Kezdetben egy-egy mintaboltban gondolkoztak, a tervek szerint azonban pár éven belül már 30-40 egységből állna a hálózat. Minek a számlájára írható a piac gyors meghódítása? Központi helyeken, plázákban hozták létre az üzleteket, amelyek egységes arculatot viseltek, nagy hangsúlyt helyeztek a szakszerű kiszolgálásra, akcióikról folyamatosan informálják vevőiket, akik között ajándék utakat sorsolnak ki, pontgyűjtő akciót szerveznek – magyarázza Kovalcsik Péter.
Mi lenne a „végcél”? „Amíg rajtunk kívül bárki elad játékot, addig nincs nyugalom” – jegyzi meg mosolyogva. Jó érzés elsőnek lenni, ám ezt egy dolog megszerezni, megtartani ennél is nagyobb erőfeszítést jelent. Kihívásokat tehát most is tartogatnak a mindennapok Kovalcsik Péter számára, aki mindennap háromnegyed 7-kor saját maga nyitja meg a nagykereskedést, s bár lehetősége lenne arra, hogy „nyugdíjba” vonuljon, az utódlás kérdésével egyelőre nem foglalkozik. Igaz, a napi 10-12 órás munka mellett az ebédszüneti teniszt nem hagyja ki egyik nap sem, s pár évvel ezelőtt még vb-címet nyert a jégkorongozó öregfiúk csapatával.
Mire a legbüszkébb? Feleségére, aki az első magyar hölgy, aki az Északi-sark mellett a délit is meghódította, két leányára, tisztes sportolói múltjára, illetve, hogy részese egy olyan csapatnak, amely Magyarországon a „legnagyobb játékos” címet viselheti. A hobbija is a játékhoz kötődik, több száz darabos antik játékmackó-gyűjteménye van már. Egyszer talán egy mackómúzeumot hoz létre – mondja, ám addig is szorgalmasan gyűjtögeti az antik ritkaságokat interneten, illetve egy antiküzlet-tulajdonos barátja segítségével. VG

Névjegy

CÉG
A Gulliver Kft. játék-nagykereskedés 1989-ben alakult Zuglóban.
1998-ban 6 ezer négyzetméteres nagykereskedést hoztak létre, ez év márciusában pedig Budaörsön nyitja meg kapuit 1400 négyzetméteres egységük. A Gulliver a tavalyi évet 4,3 milliárd forintos árbevétellel zárta.
Az Europlast labdagyáruk 1990-ben alakult.
Saját kiskereskedelmi hálózatot nyitottak Bambini néven 2000 elején.
A cégcsoport csaknem 400 főt foglalkoztat.

KOVALCSIK PÉTER
53 éves. 1972-től kisiparos édesapja termékeit értékesítette, miközben diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán
1982-től Kovács Csabával és feleségeikkel közösen sport- és ajándéküzletet működtetett
1988-ban negyedmagával fagylaltozót hozott létre.
1989-ben, szintén negyedmagával létrehozta a Gulliver Kft.-t

Virginiában is legális lesz a marihuána

Ez az első déli állam, ahol legalizálják a marihuánát.

Holnaptól újra nyitott az e-bike pályázat

Az egymilliárdos kiírásnak a negyedik szakasza indul el.

Leállították az AS Roma stadionjának építését

A pénzügyi, jogi, gazdasági vizsgálatok igazolták, hogy már nincsenek meg a szükséges feltételek, s a projekt befejezése lehetetlenné vált.

Alig maradtak el az állam kiadásai az uniós átlagtól

A társadalom biztosításra 6,6 százalékponttal kevesebbet, míg a gazdaságpolitikára 3,6 százalékponttal többet költöttünk GDP arányosan 2019-ben.
Világgazdaság Piactér