Jog

Nagy az értékelési mozgástér

Tavaly hétszáz jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a közbeszerzési döntőbizottsághoz -- derül ki a Közbeszerzések Tanácsa (KT) Országgyűlésnek benyújtott 2000. évi beszámolójából. Ezek eredményeként 636 határozat született, jogsértést 306 esetben határoztak meg.

Túl a 284 milliárdon

A Közbeszerzések Tanácsa (KT) adatai szerint az idei év első négy hónapjában 1163 közbeszerzési eljárást folytattak le, összértékük pedig 184,2 milliárd forintot ért el. Mindkét érték meghaladja a tavalyi hasonló időszakét, az akkori 1110 összeljárás értéke 147,5 milliárd forint volt.

Drágább ajánlattal is nyerhetnek

Akár 18 százalékos ajánlati ártöbblet esetén is nyerő pozícióba kerülhetnek az útépítéseknél a mikro-, kis- és középvállalkozások -- mondta Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter az Országgyűlés költségvetési bizottsága ellenőrzési albizottságának legutóbbi ülésén.

Indokolatlan tárgyalásos eljárások

A vízügyi ágazatban több esetben indokolatlanul alkalmaztak hirdetmény közzététele nélküli eljárást -- derül ki egebek között az Állami Számvevőszék (ÁSZ)7 most elkészült jelentéséből.

Negyvenmilliós bírság összeférhetetlenségért

A közbeszerzési döntőbizottság az eddigi legnagyobb, 40 millió forint bírságot szabta ki a Csőszer Rt. és a Hídépítő Rt. kontra Tokaj város és tíz társult település szennyvízcsatorna-építése ügyben. A testület a bírság mértékét a jogsértés súlya, illetve a közel hatmilliárd forintos szerződéses ár figyelembevételével állapította meg. A döntőbizottsági határozatot a bíróság előtt keresettel támadták meg.

Az EU-ban szigorúbbak a feltételek

A múlt évi statisztika szerint hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást a legnagyobb számban és értékben a központi költségvetési szervek és intézményeik alkalmazták -- derül ki a Közbeszerzések Tanácsának az Országgyűlésnek benyújtott 2000. évi beszámolójából. Az ilyen típusú beszerzések tavalyi 61,8 milliárdos összértékéből 48 százalékban részesedtek.

Bővült a speciális beszerzések köre

Nem dolgozták ki a kormányhatározat szerinti április 30-i határidőre a központi költségvetési szervek légi utazásszervezésének központosítását -- értesült a Világgazdaság. Rendelete értelmében bővült viszont a közbeszerzési törvénytől eltérően beszerzendők listája. Egyebek között rákerült az állami vezetők külföldi hivatalos programja, amihez pedig a Malévet kell igénybe venni.

Nőtt a nyílt eljárások aránya

Január és március között összesen 893 közbeszerzési eljárást bonyolítottak le -- derül ki a Közbeszerzések Tanácsa adataiból. Ezek összértéke megközelítette a 144,3 milliárd forintot.

Üzleti titokról másképpen

Április 26-án fejeződik be a közbeszerzési törvény módosításáról készített tervezet közigazgatási és szakmai egyeztetése -- jelentette be Németh Anita, az Igazságügyi Minisztérium (IM) főosztályvezetője az Országgyűlés közbeszerzéseket vizsgáló bizottságának legutóbbi ülésén. Az IM 19 szakaszt érintő változtatásánál drasztikusabb módosítást javasol a bizottság 77 pontos csomagja.

Az ÁPV Rt. idei tervei

Az ÁPV Rt. 2001. május és december között számos közbeszerzést tervez megindítani -- derül ki a vagyonkezelő szervezetnek a Közbeszerzési Értesítőben közzétett előzetes összesített tájékoztatójából. Ezek építési beruházásokra, valamint szolgáltatásmegrendelésekre -- a tanácsadástól a lőszer- és robbanóanyag-mentesítésen át az értékpapírok letéti őrzésére és kezelésére -- terjednek ki.
Világgazdaság Piactér