BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A rendőrség 168 rendőrrel csapott le a drogbandára

Tíz helyszínen egyszerre csapott le kedden százhatvannyolc rendőr egy tíztagú drogkereskedő bűnszervezetre – tájékoztatott péntek reggel az Országos Rendőr-főkapitányság.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) debreceni munkatársai bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy tíztagú társaság ellen. Kiderült ugyanis, hogy szervezetten értékesítettek különböző csatornákon keresztül drogot, amelyet Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar megyében szereztek be – olvasható a közleményben.

Fotó: Police.hu

Az NNI egységei a keddi összehangolt akcióban Budapesten, Törökbálinton, Debrecenben és Szegeden 522 gramm amfetamint, 800 gramm marihuánát, 180 extasy-tablettát, valamint a kábítószer porciózásához, méréséhez, tárolásához, hígításához szükséges eszközöket, valamint fegyvereket is találtak, továbbá csaknem tízmillió forint értékben gépkocsit és készpénzt foglaltak le.

A nyomozók mind a tíz embert gyanúsítottként hallgatták ki, hat férfit és három nőt bűnügyi őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat – közölte az ORFK.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.