Az érmék vitték az Arte árverését

Közélet | Közéleti Hírek

Magas elkelési aránnyal zárult az Arte Galéria március 19-i árverése, az indított tételek 85 százaléka gazdára talált. Bár remek egyedi kortárs grafikákat is kínáltak, a legnagyobb érdeklődés a klasszikus mesterek egyedi rajzai és az érmék iránt mutatkozott, nagy számban jelentek meg az éremgyűjtők egyesületének tagjai is a Fugában.


A legmagasabb árat Borsos Miklós rézdomborítása érte el, az Illés Endre hagyatékából származó plakett 42 ezer forintos kezdő árát 300 ezerre licitálták fel. Ferenczy Béni 1940-es bronzérmének egyik oldalán édesapja, Ferenczy Károly portréja, a másikon pedig egy festménye látható, ezt 14 ezer forintos kikiáltás után 240 ezer forinton ütötték le. Pátzay Pál 1925-ös Ady-érme dupla áron, 65 ezer forintért kelt el.


A grafikák közül Tihanyi Lajos 1909-es szénnel rajzolt hátaktja több mint háromszoros áron, 260 ezer forintért kelt el (reprodukciója megtalálható a művész monográfiájában, ez árfelhajtó tényező). Márffy Ödön Szőlőszüretelők című szénrajza is megháromszorozta az árát, 150 ezer forintra. Egry József Pihenő fiúk című krétarajza alapárán 90 ezer forintért cserélt gazdát. Illés Endre hagyatékából került kalapács alá Borsos Miklós lavírozott tusrajza, az 1977-es Fecskék, amely 24 ezres kikiáltásról 120 ezer forintos leütésig ment – és Szőnyi István akvarellje is, amely 150 ezer forintért került új tulajdonosához.


A sokszorosított grafikai munkák közt Kondor Béla Pax vobis rézkarcának ára 26 ezer forintról 70 ezerre nőtt. Kondor rézkarcainak külön gyűjtőköre van, rendszeres köztük a licitharc, így ebben az áremelkedésben nincs semmi rendkívüli. Nagyobb meglepetés, hogy Lakner László zodiákuskollázsához a 75 ezer forintos alapáron, Roskó Gábor és Böröcz András egyedi tusrajzaihoz alacsony kikiáltási árakon lehet hozzájutni. Konok Tamás Fekete/szürke című 2005-ös szitanyomata viszont 22 ezerről 70 ezer forintig lépkedett a licitben. Veszelszky Béla művei igen ritkán jelennek meg a műtárgypiacon, de alakja benne van a köztudatban, hiszen a magyar avantgárd oszlopos tagja volt a hatvanas években. 1970-es rajza ennek megfelelően négyszeres áremelkedéssel, 100 ezer forintért kelt el. El Kazovszkij egyedi grafikai munkája, a tus és tempera technikájú
„a 3 grácia” 26 ezer forintról indulva 180 ezer forintért kelt el (lásd másik írásunkat is).

17:01
Gazdaság

Nagyot zuhantak a nagy cégek beruházásai

Tavaly 20 százalékkal estek a beruházások, ebben a költségvetési szervek és a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások is szerepet játszottak.
14:57
Gazdaságpolitika

A Brexit lenyomja még a reklámpiacot is

A bizonytalanságok miatt a brit cégek máris visszafogják befektetéseiket, s újabb nagy értékpapír-kereskedő jelentette be, hogy elköltözik Londonból.
Világgazdaság Piactér