Illegálisan kezeltek érelmeszesedést, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak

Közélet | Közéleti Hírek
Érelmeszesedéses embereket kezelt engedély nélkül, engedélyezetlen szerrel egy négytagú - egy biológusból, két orvosból és egy ápolóból álló - csoport Miskolcon és Budapesten. A vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pénteken a Fővárosi Törvényszék.

A törvényszék hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a vádirat szerint a biológus végzettségű elsőrendű vádlott kikísérletezett egy “antigént” és egy immunizáló kezelést, amelyeknek alkalmazásával meggyőződése szerint megelőzhető, illetve gyógyítható az érelmeszesedés. A betegek, miután a médiából vagy ismerőseiktől tudomást szereztek a kezelésről, az elsőrendű vagy a harmadrendű vádlottnál jelentkeztek. Az utóbbi egy fővárosi, VIII. kerületi orvosi rendelőben, valamint a negyedrendű vádlott miskolci magánrendelőjében dolgozott ápolóként.


A budapesti rendelőben legkevesebb negyvenöt emberen, a miskolci magánrendelőben szintén hosszabb ideig, több betegen végeztek immunizáló kezelést. Az ügyészség szerint a vádlottaknak nem volt engedélyük ehhez a tevékenységhez. A Fővárosi Főügyészség 2014. július 25-én emelt vádat H. István és három társa ellen az emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése miatt.


A bíróság megállapította, hogy az “antigén” ismeretlen hatású szer, amely kimeríti a gyógyszer fogalmát, amelynek előállítása és a forgalomba hozatala engedélyköteles. Az elsőrendű vádlottnak azonban nem volt erre vonatkozó hatósági engedélye. A szer emberi szervezetbe juttatása szintén hatósági engedélyhez kötött, de ezzel sem rendelkeztek a vádlottak.


Az pedig, hogy a vádlottak a jelentkezőktől vért vettek, azt feldolgozták, a vérkomponenst lefagyasztva tárolták, majd visszajuttatták a páciens szervezetébe, autológ véradásnak minősül. Erre a tevékenységre sem volt engedélyük, és nem tartották be a rendelet minőségbiztosításra vonatkozó szabályait sem a törvényszék szerint.


A bíróság nem vizsgálta, hogy a szérumban milyen hatóanyagok voltak, és ezek az emberi szervezetre káros vagy gyógyító hatást gyakoroltak – olvasható a közleményben. Hozzátették: a törvényszéknek kizárólag azt kellett vizsgálnia, hogy a tevékenység engedélyköteles volt-e és a vádlottak rendelkeztek-e a szükséges hatósági engedélyekkel.


Az elsőrendű vádlott, H. István vallomásában elmondta, hogy szándékosan nem engedélyeztette az általa előállított szert, mert attól félt, hogy az engedélyezési eljárás során ellopják a tudását.


A törvényszék H. Istvánt mint társtettest bűnösnek mondta ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettében, ezért egy év, három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és mintegy hatmillió forintos vagyonelkobzást is elrendelt. T-né J. Ilona másodrendű, M. Györgyné harmadrendű és C. Lívia negyedrendű vádlottat szintén bűnösnek mondták ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettében, és őket is (tíz hónap, illetve egy-egy év) felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Az elsőrendű vádlott és védője fellebbezett az ítélet ellen.

MAGYAR VÁLLALATOK, CSALÁDI VÁLLALATOK - HOGYAN LEGYÜNK SIKERESEK?

Nekik már sikerült. Mi van a sztori mögött? Szeptember 28-án Balogh Levente, Gablini Gábor elárulja.
Részletek: rendezvenyek.vg.hu

22:00
Gazdaság

Nagy üzlet lesz a mesterséges intelligencia a régióban is

Gyors növekedés várható régiónkban a mesterséges intelligenciára épülő megoldások piacán, a közeljövőben pedig itthon is elkezdődhet a terület egyik úttörője, a Watson üzleti célú felhasználása.
09:20
Gazdaság

Több sebből is vérzik az atomegyezség

A nagyhatalmak megpróbálják rábírni Donald Trump amerikai elnököt, hogy ne mondja fel az Iránnal kötött nukleáris megállapodást.
Világgazdaság Piactér