Még átok ül a gépeken: Újabb műszaki hiba Ferihegyen

Közélet
Folytatódik a repüléstörténet peches korszaka, ezúttal Ferihegyen vesztegelt egy hibás repülő.

Műszaki hiba miatt nem szállt fel szerda este 20.05-kor Budapestről Malmőbe tartó a Wizzair járata – erősítette meg az MTI információját Kázmér Natasa, a légitársaság kommunikációs vezetője. Hozzátette: az Airbus 320-as repülőgép kijelző panelje meghibásodást jelzett, ezért nem indult el időben a járat.


Az elektronikus hibát ugyan még az éjjel kijavították, de a repülőgépet hajnalban mégsem Malmö, hanem egy másik úti cél felé indította el a légitársaság, mivel a repülőgép naponta 7-8 járatot teljesít, s a malmői járatra várakozó utasok közben elhagyták a repülőteret. Közölte azt is, hogy a belföldi utasok többsége a csütörtök este 10 óra körül induló Wizzair járaton juthat el Malmőbe. (mtv)

Péntektől emelkednek az üzemanyagárak

A benzin ára 4 forinttal, a gázolajé 5 forinttal lesz magasabb november 27-től.

Black Friday helyett itt a Black November

A Gazdasági Versenyhivatal pedig nemcsak a webáruházak, de az ár-összehasonlító oldalak kapcsán is szigorú elvárásokat fogalmazott meg.

Negyvenmillióért viaskodnak a legjobb orosz sakkozók

Az orosz sakkozók idei szuperbajnoki döntőjében együttesen 10 millió rubelért, vagyis mintegy 40 millió forintért versengenek a résztvevők.

Ismét a Főtaxi nyert a repülőtér tenderén

A Főtaxi 2020 decemberétől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere.
Világgazdaság Piactér