MOL-INA-ügy: Elutasították a volt horvát kormányfő szabadlábra helyezését

Jog | Közélet
Elutasította a Zágráb megyei bíróság szerdán kihirdetett döntésével Ivo Sanader volt horvát kormányfő szabadlábra helyezésének kérelmét, így a politikus vizsgálati fogságba marad.

A volt kormányfő védőügyvédei arra mutattak rá, hogy Sanadernek joga van szabadlábon védekezni, amit azzal magyaráztak, hogy letelt a törvényben meghatározott, legfeljebb három és fél éves határidő, ameddig egy vizsgálati fogság tarthat.


A volt kormányfő pedig már közel négy éve van börtönben, ami eddig azért nem volt kérdéses, mert Sanadert korábban a bíróság jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Hypo Bank- és az Mol-INA-ügy egyesített perében. A múlt hónapban azonban a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Jelenleg egy másik korrupciós ügyben is folyik eljárás Sanader ellen, abban azonban még nem született jogerős ítélet.


A bíróság azzal indokolta döntését, hogy számításai szerint nem telt le a határidő, és az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik korábbi ítéletére hivatkozott.

Nem az önéletrajzon buknak el az álláskeresők

A VG.hu-nak nyilatkozó szakértők szerint a pályázók inkább az interjú során hasalnak el az álláskeresés folyamán. A cégek nem szeretnek visszajelezni.

Nem segített a húsvét a termelőkön

A baromfiágazaton belül a tojástermelés a legkevésbé integrált, így a legalacsonyabb az érdekérvényesítő képessége is.
Világgazdaság Piactér