Nagyobb deficitet és csődöket hozhat az unió

Közélet | Politika
A magyar külkereskedelem aligha fog drasztikusan átalakulni a csatlakozás után. Nemzetközi tapasztalatok alapján ugyanakkor nyitottságunk valamelyest nőhet. Emelkedik a külkereskedelmi deficit, megnő az agrárimport, ám hoszszabb távon a hatékonyság is javulhat.

A külkereskedelemben négy korábban csatlakozott, felzárkózó ország, Görög-, Spanyol-, Írország és Portugália közül az utóbbi két ország példája lehet a leginkább hasznos Magyarország számára. Egyrészt, mert a külkereskedelmi nyitottság mértéke szorosan kapcsolódik az ország méretéhez: a kisebb gazdaságok általában nyitottabbak. Másrészt, mert Görögország esete speciális. Annak ellenére, hogy területileg és lakosságszámát illetően kis országról van szó, a korábban alkalmazott, a világgazdaságtól elzárkózó gazdaságpolitika nyomán, a külkereskedelmet tekintve lényegében az Európai Unió legzártabb gazdasága.

Portugália a csatlakozás előtt közel sem volt olyan nyitott gazdaság, mint a mai Magyarország. A csatlakozás évében, 1986-ban a nyitottság foka “mindössze” 55 százalék volt – vagyis az export és import összértéke a GDP ekkora hányadát tette ki. Ez az érték lassan, fokozatosan nőtt, így 2001-re már közel 60 százalékos lett a nyitottság.

A csatlakozással azonnal megszűnt az import mennyiségi korlátozásának lehetősége Portugália számára. Az egyedüli kivétel a személygépkocsik behozatala volt, amelyre 1987 végéig fenntarthatták a kvantitatív korlátozást. A kereskedelmi monopóliumokat szintén meg kellett szüntetni a belépéskor.

A korábbi, tagországokkal szembeni átlagos vámszint 20 százalék körüli volt. A csatlakozást követően az ország nyolcéves átmeneti időszakot kapott, hogy vámmentessé tegye az Európai Közösségből (EK) származó importot, így a szabad kereskedelem csak 1993 végére valósult meg. Emellett egy különmegállapodás is született: Portugália évi 75 ezer tonna cukrot importálhatott Dél-Amerikából, amellyel hagyományosan jó gazdasági kapcsolatokat ápolt. A különmegállapodás az egységes európai piac kezdetével veszítette érvényét.

A csatlakozás után az EK részesedése a portugál külkereskedelemben dinamikusan növekedni kezdett. Míg a nyolcvanas évek elején a közösség tagállamainak részesedése az exportból 60, az importból pedig 45 százalék volt, 1990-re ez 74, illetve 69,5 százalékra emelkedett. Az EK külkereskedelmi részarányának növekedésével csökkent Észak-Amerika, Ázsia és Afrika szelete. Így a portugál gazdaság növekedési potenciálja egyre inkább az EK konjunktúrájának függvényévé vált.

Nemcsak a forgalom iránya, de annak szerkezete is megváltozott. A portugál gazdaság a csatlakozás előtt nagyrészt hagyományos, könnyűipari termékeket termelt és exportált. A kivitel döntő részét a textil- és ruhaipari, a bőr-, illetve cipőipari termékek adták.

Mivel a gazdaság fejletlenebb volt a közösségi átlagnál, sokan úgy gondolták, hogy a csatlakozást követően az export szerkezete romlani fog, és egyfajta gyarmati típusú kereskedelemmé alakul. Arra számítottak, a kivitelben a mezőgazdasági cikkek és a nyersanyagok részaránya egyre magasabb lesz, míg az importoldalon az iparcikkek térnyerése lesz a jellemző.

A valóság azonban ennek ellentmondott. Szó sem volt “gyarmatosításról”: a beáramló közvetlen külföldi beruházásoknak köszönhetően az iparcikkek részesedése egyre nagyobb lett, míg a hagyományos iparágaké ezzel párhuzamosan csökkent. Az importban pedig éppen a mezőgazdasági termékek és a nyersanyagok aránya kezdett emelkedni.

A csatlakozást követően a közvetlen külföldi tőkeberuházások volumene jelentősen megnőtt. Ennek hatására megnőtt a beruházási javak aránya az importban, és emelkedett az ágazaton belüli kereskedelem is. Ezt a folyamatot nem lehet egyértelműen a csatlakozás hatásaként értelmezni, hiszen az ágazaton belüli kereskedelem terjedése globális tendencia.

Míg az importban intenzívebbé vált az agrárkereskedelem, az agrárgazdasági export súlya 1986 után csökkent, igaz, volumenében folyamatosan nőtt. A csatlakozás előtt a komoly agrárkapacitással rendelkező EK-tagok, köztük Franciaország, féltek a két ibériai ország – főként Spanyolország – agrártermékeitől. Ám miközben az EK-tagok gazdaságaiban főképp cukorból, gabonából, burgonyából, tejből, sajtból volt felesleg, addig Portugália és Spanyolország főleg narancsot, mazsolát és zöldségeket exportált. Igaz, több területen, így az olíva, az olívaolaj, a bor, a rizs, a feldolgozott paradicsom, egyes zöldségek és húsfélék piacán mindkét helyen túltermelés volt.

Portugália az agrárpiacon inkább veszített: korábban az ország búzaexportőr volt, a csatlakozást követően viszont már importra szorult. Az agrár-külkereskedelmi mérleg egyre inkább deficitessé vált. A folyamatot jól jellemzi, hogy míg a harmadik országok mindössze 50 százalékkal növelték agrártermékeik részesedését a portugál importban, addig az EU ugyanezen értéke a hétszeresére nőtt. A két érték közötti eltérést kétségtelenül az EU agrárprotekcionizmusa, vagyis a közös agrárpolitika magyarázza.

A külkereskedelmi mérleg 1986 után látványosan romlott: a hiány a GDP 2-3 százalékáról 9 százalékra hízott. A deficit egészen a kilencvenes évek közepéig a 6-8 százalékos sávban maradt.

Írországban az 1950-es években megkezdett nyitási folyamatnak köszönhetően mind több külföldi vállalat települt meg. Így az importigény megnőtt, hiszen a beruházások megvalósításához és az exporttermékek termeléséhez is külföldi javakra volt szükség. Azonban éppen az exportra termelő leányvállalatok miatt kezdett el dinamikusan nőni a kivitel is. E két tényezőnek köszönhetően csak kismértékben romlott a külkereskedelmi mérleg az 1973-as EK-csatlakozás előtt.

A belépés középtávon nem volt olyan lényeges hatással a külkereskedelemre, mint például Portugáliában. A nyitás ugyanis már több mint egy évtizeddel korábban elkezdődött, a csatlakozás csak felerősítette azt. 1973-ban az export még a GDP 37 százalékát érte el, míg tíz évvel később ez már 56 százalék volt.

Az export termékszerkezete is modernebbé vált: az agrártermékek jelentősége folyamatosan csökkent, míg az iparcikkek részaránya nőtt. Emellett az Egyesült Királyságtól való függés csökkent, hiszen az EK más tagállamainak piacára történő hozzáférés javított az ír külkereskedelem diverzifikáltságán.

A nyolcvanas évek elején a külkereskedelmi mérleg dinamikusan javult. Az egyenleg 1984-ben már pozitív volt, amit a költségvetési restrikció csak tovább emelt. Így 1988-ban az ír kivitel 77 százaléka irányult a jelenlegi EU másik 14 tagállamába, míg az importnál ugyanez 74 százalék volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma elérte a 3,2 milliárd dollárt.

A kilencvenes évek közepére a kép valamelyest módosult: az egyre versenyképesebbé váló ír termelés más piacokat is meghódított, így az EU-országok részesedése csökkent. Szerepük az exportban 72, az importban mindössze 56 százalékra csökkent. Az Egyesült Királyság domináns szerepe is elhalványult, ma már csupán az áruk negyede indul a brit piacokra. A termékszerkezet is tovább modernizálódott. 1995-re az iparcikkek részesedése az exportban elérte a 78 százalékot. Különösen a vegyipar és a gépek és szállítóeszközök kivitele nőtt.

Az egységes európai piac létrejöttének és az USA Írországba telepített termelésének együttes hatása az lett, hogy az ír külkereskedelmi mérleg egyre nagyobb többletet termel. 2002-ben ez a GDP közel 30 százaléka volt.

Az euróra történő átállás és a közös európai valuta gyengülése a dollárral – és más kulcsvalutákkal, mint például a fonttal – szemben további lökést adott az exportnak. Az élénk külső keresletnek köszönhetően a nettó export 1999-ben és 2000-ben 20-25 százalékkal nőtt olyan rendkívül nyitott gazdaságszerkezet mellett, amelyben az export és az import együttes értéke eléri a GDP 110 százalékát.

Spanyolország jellemzői állnak talán a legtávolabb a magyar gazdaságtól a négy ország közül. Ez a hatalmas ország rendkívül zárt volt 1986-os csatlakozásakor. Kereskedelme a csatlakozást követően egyre nagyobb részben az Európai Unión belül bonyolódott. Az export a GDP-hez viszonyítva 73-ról 77 százalékra, a behozatal pedig 65-ről 71 százalékra nőtt 1988 és 1995 között. A nyitottság csak igen mérsékelten emelkedett: az 1986-os 30-ról csak másfél évtized alatt nőtt a nemzetközi összevetésben reális 43 százalékra az export és import együttes aránya.

A görög gazdaság fejlettségi szintje a csatlakozás után egyre inkább távolodott a többi EU-tagállamétól, ami nagyrészt a világgazdasági folyamatoktól való elszigetelődéssel magyarázható. Az ország egyébként viszonylag magas csatlakozás előtti vámjainak lebontása komolyan érintett sok iparágat. Paradox módon viszont nem a kis- és középvállalatok mentek tönkre, hanem a legnagyobbak.

Az EU-import részaránya szinten maradt, míg az exportban – amelyre jellemző a magas nyersanyagarány – jelentős kereskedelemátterelés történt. 1995-re az EU részaránya az 1988-as 68-ról 57 százalékra csökkent, míg a kelet- és közép-európai térségbe irányuló export részaránya 5-ről 14 százalékra kapaszkodott. Az ország azóta is viszonylag zárt maradt, hiszen 2001-ben a nyitottság mindössze 35 százalékos volt, az is nagyrészt az importnak köszönhető.

Mindezek alapján több fontos következtetés is levonható Magyarország számára. A külkereskedelemben az európai uniós csatlakozás várhatóan nem hoz olyan drámai változást szerkezetben, mint az ibériai országoknál, hiszen a rendszerváltozással ez az átalakulási folyamat elkezdődött. A legtöbb tagállam nyitottsága nőtt a csatlakozást követően, ami összefügg a csatlakozással egy időben zajló liberalizációs lépésekkel. Ennek Magyarországon várhatóan nem lesz akkora szerepe, hiszen alapvetően globális tendenciáról van szó.

A magyar export meghatározó része, mintegy 75 százaléka már ma is az Európai Unió piacain talál gazdára, vagyis nem várható lényeges átrendeződés. Ugyanakkor a többi új taggal várhatóan erősödni fog a kereskedelem, hiszen ezek a gazdaságok egyre fejlettebbek lesznek, és így nő az importkeresletük. Magyarországnak a dinamikusan növekvő keresletű piacokra kell koncentrálnia, mert az így elérhető növekedési ütem magasabb.

Érdemes megjegyezni, hogy Portugália és Írország is egyre nyitottabb lett, de csak Portugália vált túlságosan függővé az EU-s konjunktúrától. A kereskedelemátterelő hatásokat mérsékelni kellett volna: jó példa lehet erre Írország.

Emellett a közös EU-s tagság serkenti a gazdasági együttműködést a régiókon belül – vagyis jelen esetben a szűken értelmezett Kelet-Közép-Európában. Célszerű a már meglévő EU-s piacok diverzifikálása, hiszen azokon belül Németország, Ausztria és Olaszország játszik döntő szerepet: együtt a teljes kivitel több mint felét adják. Ugyanakkor Franciaország vagy az Egyesült Királyság csak jóval kisebb, 5-6 százalékos részarányt képvisel.

Az európai uniós piacokon belüli diverzifikáción túl a külső piacok szélesítése is cél lehet, hiszen a balkáni országok növekedési dinamikája hoszszabb távon biztosan meghaladja a nyugat-európai országokét. De hasonló a helyzet a FÁK nyugati részének államaiban is, különösen Oroszországban.

A külkereskedelmi deficit gyakran nőtt a csatlakozást követően, de ez is leginkább a piacnyitásnak, illetve a beruházások importigényének köszönhető. Mivel ez utóbbi éppen kedvező folyamat, a külkereskedelmi mérleg romlása önmagában nem jelent hátrányos tendenciát.

Az olcsóbb agrártermékek behozatalának növekedésére is fel kell készülni. A termelés modernizálása nélkül a külföldiek kiszorítják a hazai szereplőket a piacról. A termelést hatékonyabbá kell tenni az átlagos birtokméret növelésével és az infrastruktúra fejlesztésével.

A csatlakozást követően Magyarországon is sok vállalkozás fog csődbe jutni, és átmenetileg a munkanélküliség is nőhet. Az érem másik oldala viszont az, hogy a nagyobb piac lehetővé teszi a hatékonyabb termelést, a méretgazdaságosság jobb kihasználását.

A “drága” munkaerő miatt a vállalkozások egy része keletebbre költözik, mások a versenyben fognak elbukni. Ezt a helyzetet az állam úgy kezelheti, hogy kedvező környezetet teremt a beruházásoknak megfelelő infrastruktúrával és oktatással. Az így betelepülő vállalatok felszívják a tönkrement cégek alkalmazottait.

A fokozatos gazdasági szerkezetátalakulás egyben kiadást is jelent a gazdaságnak. A kevésbé hatékony vállalatok megszűnésével a tőke a hatékonyabb vállalatokhoz áramlik, aminek költségei lesznek. Ez nem azt jelenti, hogy a kormányzatnak ez ellen fel kellene lépnie, ellenkezőleg, hagynia kell, hogy a tőke a hatékonyabb ágazatokba kerüljön.

Kevesebb felajánlás érkezett, az egyházaknak viszont több jutott

A legtöbb pénzt a Magyar Katolikus Egyház kapta, közel három milliárd forint értékben.

Mindig legyen tíz fillér a zsebedben

Török Zoltán nagypapája gazdasági alapvetése mentén tartja csúcson a soproni kosárlabdacsaptot. A cél a régi, ám most kénytelen meghúzni a nadrágszíjat.
Világgazdaság Piactér