Ötödével kevesebb pénz jut honvédelemre

Közélet | Társadalom

Az ideinél nagyjából 60 milliárddal, a 2005-re korábban tervezetthez képest pedig több mint százmilliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat a Honvédelmi Minisztérium jövőre – derül ki a költségvetési törvény tervezetéből. A 2005-ös központi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint a tárca az idei 346 milliárd forintot követően jövőre mindössze 282 milliárd támogatást kap, amellyel többéves növekedést követően ismét csökken a védelmi kiadások összege. Igaz, az év közben történt elvonások következtében a tervezettnél az idén is valamivel kisebb összeg kerül valójában felhasználásra. A védelmi kiadások GDP-hez viszonyított aránya közel 1,7 százalékról 2005-ben várhatóan 1,3 százalék alá esik, amely Magyarország NATO felé tett ígéretével is ellentétes. A kormány a NATO felé vállalta, hogy a nemzeti össztermékhez viszonyítva évente 0,05 százalékkal emeli a katonai célokra fordítható költségvetési forrásokat, amelynek 2006-ra el kellene érni az 1,81 százalékot.

Jövőre tovább csökkenhet a honvédelmi tárca igazgatására elkölthető összeg, amely az idei 11,2 milliárd után jövőre csupán 8,28 milliárd lehet. Igaz, a HM hivatalai az idei 4,23 milliárd forintot követően jövőre valamivel több pénzre, 4,48 milliárd forintra számíthatnak. Az idei forrásbővülést követően komoly megszorítással kell számolnia a HM háttérintézményeinek is, amelyek költségvetési támogatása 54,74 milliárd forintról 2005-ben várhatóan 43,81 milliárdra esik vissza.

Szűkösebb forrásokra lehet számítani a honvédségnél is. A legnagyobb elvonás a honvéd vezérkart és közvetlen szervezeteit sújthatja, amelyek az idei, közel 122 milliárd forintot követően jövőre 103,6 milliárdra számíthatnak. Ezzel szemben az ideinél valamivel több lehet a központi támogatás öszszege a honvédség szárazföldi csapatainál, amelyek a 2004-es 39,54 milliárd forintot követően jövőre 39,87 milliárddal gazdálkodhatnak a költségvetési törvény tervezete szerint. Nagyobb mértékű forrásbővülésre lehet számítani a honvédség repülő- és légvédelmi csapatainál, amelyek támogatása a 2004-es 27,43 milliárd forintról 32 milliárdra emelkedik. Ezzel szemben a jövő évi büdzsében nem szerepelne külön a védelmi felülvizsgálatra elkülönített összeg, amelyre az idén 20 milliárd forintot szántak.

A NATO költségvetéséhez történő hozzájárulás 1,44 milliárd forintról 1,72 milliárdra emelkedik, ám a szövetség beruházási programjára fordított összeg majdnem a felére esik vissza. A fejezeti kezelésű elő-

irányzatokon belül különösen nagy visszafogásra lehet számítani a lakás célú ráfordításoknál, amelyre az idei évre előirányzott 6,7 milliárdot követően jövőre mindössze 1,2 milliárd forintot költenének el.

Az állattenyésztők növelték termelésüket

Nem tudta ellensúlyozni az állattenyésztés bővülése az ipari növények és a kertészeti termékek termelésének csökkenését.

Tovább érvényesek a rezsiutalványok

Az utalvánnyal továbbra is lehet villany- és a gázszámlát fizetni.

Sport, sztárok, pénz és nézők nélkül marad a járvány sújtotta Kína

Számos sportesemény elmarad Kínában, vagy a szomszédos országokban a koronavírus miatt. A rendezők rengeteg pénztől esnek el, a presztízsről nem is beszélve.

Éledezik a brit gazdaság

Most lépték túl először a pénzügyi válság előtti csúcsot a brit reálbérek.
Világgazdaság Piactér