Közélet

Büntetnék a jogtalan behatolókat

Az informatikai bűnözés visszaszorítása céljából az Igazságügyi Minisztérium (IM) a Btk. és a büntetőeljárási törvény módosítását kezdeményezi. A tervek szerint a jövőben -- többek között -- a jogtalan behatolás, az informatikai csalás, valamint a jogtalanul megszerzett belépési kulcsokkal és a számítógépes vírusokkal való kereskedés is büntethetővé válik.

Új előmeneteli rend

Közel 35 milliárd forintba kerül a jövő év elején hatályba lépő új katonai szolgálati törvény, amely versenyhelyzetbe kényszeríti a hivatásosokat. A korrupció elleni küzdelem jegyében a magasabb beosztást viselőknek vagyonnyilatkozatot kell tenniük.

Árnyékkormány helyett területi felelősök

Medgyessy Pétert választotta elnökének az MSZP országos választási bizottsága, amely tegnap tartotta első ülését. A kampányfőnök személyéről egyelőre nem született döntés, a miniszterelnök-jelölt egy titkárság erejéig "beköltözik" a pártszékházba.

Megszűnhet az OFFI Rt. egyeduralma

Monopolisztikus jogokat gyakorol az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Rt., hiszen kizárólag az ő fordításai minősülnek hitelesnek, árait pedig saját maga alakíthatja ki -- véli a szakma. A következő fél évben az Igazságügyi Minisztérium áttekinti, mennyiben indokolt ez a kizárólagosság -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Gadó Gábor helyettes államtitkár.

Elmarad a 2002-es tavaszi ülésszak

Nem tartana tavaszi ülésszakot a 2002-es választásokat megelőzően az Országgyűlés a Fidesz tervei szerint -- tudta meg a Világgazdaság. A várhatóan ellenzéki össztűzbe kerülő elképzelés a korábbi gyakorlattól radikálisan eltérne, noha tény, hogy háromhetes ülésezési rendben "mindössze" egy vagy két plenáris ülés elmaradását jelenti.

Kizárták Szabadit

Egyetlen szavazaton múlt ugyan, de kizárta soraiból a pártelnökség bizalmát a voksolás eredménye szerint továbbra is élvező Szabadi Bélát a kisgazdafrakció. A döntésről Szentgyörgyvölgyi Péter, a képviselőcsoport vezetője ma tájékoztatja a házelnököt, így az agrártárca volt államtitkára szerdán már független képviselőként mehet a mentelmi bizottság elé.

Korrupcióellenes testület alakul

Még a nyáron megkezdheti működését az a közismert tudományos szakértőkből álló testület, amelynek feladata a korrupcióellenes kormányzati stratégiával kapcsolatos döntések előkészítése és figyelemmel kísérése lesz. Dávid Ibolya szerint a nemzetközi együttműködést segítheti, hogy az ENSZ a nyáron megkezdi egy korrupcióellenes egyezmény tervezetének kidolgozását.

Újabb médiakudarc

A közmédiumok csonka kuratóriumi elnöksége körüli huzavona után az MTI tulajdonosi tanácsadó testülete (ttt) is politikai viták kereszttüzébe kerülhet. A ttt mandátuma rövidesen lejár, a jelöltállítás vitáktól terhes.

Félbillió forint EU-támogatás várható

Magyarország nyolc sportágban akár már 2002-ben is rendezhetne olimpiai játékokat -- mondta Deutsch Tamás. Igaz, Budapest jelenleg, 35-40 ezer szállodai férőhelyével, csak az újságíróknak és a versenyzőknek tudna szállást biztosítani. A 2004-es nyári játékokat rendező Athénban még az is elképzelhető, hogy hajókon alakítanak ki újabb férőhelyeket.

Mádl magára maradt

Az államfő, a pártok szempontjai alapján, anélkül kényszerül az Országgyűlés elé terjeszteni az ombudsmannak jelölendő négy személyt, hogy a kétharmados támogatáshoz nélkülözhetetlen megegyezés tegnap létrejött volna a Fidesz és az MSZP között. Mindössze annyi haladás történt, hogy a Fidesz nem feltétlenül ragaszkodik eddigi jelöltjeihez.
Világgazdaság Piactér