Közélet

Kevés a pénz iskolafelújításra

A nyári szünetben nem jut elegendő pénz és idő arra, hogy minden közoktatási intézmény elvégezhesse a szükséges felújítási munkálatokat. Az önkormányzatok rangsorolják az iskolákat, óvodákat, de így is csak a legszükségesebb munkálatokat tudják elvégezni.

Finisben az ifjúsági törvény

Egy hónap késéssel, de elkészült az ifjúsági intézményrendszerről és a fiatalok lehetőségeiről szóló törvény tervezetének normaszövege. Az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) maguktól a fiataloktól gyűjti be a javaslatokat a www.ifjusag.hu honlapon, melyet eddig 120 ezren kerestek fel.

Többen leszünk állampolgárok

Aki sosem volt magyar állampolgár, és státusmagyar-igazolványra sem jogosult, ám a magyar nemzet tagja, az alanyi jogon magyar állampolgár lehetne a kormányfő és a külügyminiszter szavai szerint. Mindehhez egy kétharmados törvényt kellene módosítani. A parlament külügyi bizottságának SZDSZ-es elnöke komolytalannak tartja a javaslatot.

Vitatott ingatlanjuttatás

Évek óta rendezetlen a Kossuth Klub Múzeum utcai székhelyének tulajdonjoga. Emiatt a kiemelten közhasznú szervezet az Országgyűlés illetékes bizottságánál ingatlanra pályázott -- sikertelenül. Hegyi Gyula (MSZP) a parlamenti pártok frakcióvezetőinek támogatását kéri emiatt.

A jelzésre vár a fórum

Egyelőre még nincs kitűzve a Fidesz és az MDF közötti választási együttműködésről folyó következő egyeztetés időpontja. Az MDF kész bármikor a tárgyalások újrakezdésére, a Fidesz pedig holnap elnökségi ülésen vitatja meg a fórum álláspontját.

Feldolgozásra váró jelen

Az audiovizuális híradások úgynevezett köteles példányainak beszolgáltatása híján az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) végzi e kordokumentumok egy részének rögzítését és gyűjtését, de arra már nem jut pénz, hogy a kutatáshoz nélkülözhetetlen visszakereshetőséget is megoldják. A nemzeti audiovizuális archívum (nava) megvalósítása késik.

Konszenzus és politikai folklór

Orbán Viktor miniszterelnök a külképviselet-vezetők értekezletén tartott előadásában kiemelte: összességében az EU-csatlakozás és a kárpát-medencei magyarság jövője vonatkozásában is széles körű nemzeti konszenzus alakult ki Magyarországon. Martonyi János a státustörvényről szólva elismerte, hogy diplomáciai offenzíva folyik Magyarország ellen a határokon túl élő magyarságra vonatkozó törvény miatt.

Új párt készül a parlamentbe

A félszázezer tagot számláló, nemrég zászlót bontó Magyarországi Roma Összefogás Pártjának (MRÖP) célja a parlamentbe kerülés. Ha a szavazásra jogosult romák nagy arányban elmennek voksolni, akkor ez nem lehetetlen -- véli a pártelnök. A kezdeményezés esélyeit kétkedve fogadják a szakértők, azonban felmérés a romák választási preferenciáiról, részvételeiről még csak most, szeptember végére fog készülni.

Változó hatalmi viszonyok

Több ponton is módosítani kell a magyar alkotmányt az Európai Unióhoz való csatlakozásig. Belépésünkhöz szükséges egy csatlakozási klauzula beépítése az alaptörvénybe, ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra, hogy megváltozik egyes közjogi intézmények hatásköre, módosulhat a parlament és a kormány egymáshoz való viszonya is.

F--16-os kontra Gripen: mindent újraszámolnak

Teljesen új összehasonlítást kell készíteniük a Honvédelmi Minisztérium (HM) szakértőinek a harcigép-beszerzéshez érkezett amerikai és svéd ajánlatokat értékelve -- erősítette meg a Világgazdaságnak megbízható hivatalos forrás. Az F--16-ost kínáló amerikai fél küldöttsége ma kezd tárgyalásokat Budapesten az elmúlt időben küldött ajánlatukról. Ez szinte minden lényeges pontjában eltérő attól az anyagtól, amelyet korábban kapott a HM, s amelynek alapján összevetették a JAS--39 Gripenre vonatkozó konstrukcióval.
Világgazdaság Piactér