Sokmilliárdos haszon

Közélet
Számszerűsítette gazdasági és társadalmi hasznosságát a Gazdasági Versenyhivatal. Konzervatív becslésük alapján 58 milliárd forintot takarítottak meg a fogyasztóknak

A fogyasztók legalább 58 milliárd forintot takarítottak meg 2008 és 2012 között azzal, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) őrködött a piaci verseny felett – közölte tegnap Juhász Miklós. A GVH elnöke elmondta, hogy az említett időszakban a versenyhatóság 17 milliárd forint bírságot szabott ki, így a konzervatív becslés szerint is jóval több volt a fogyasztói megtakarítás mértéke a büntetési tételeknél.


„Az 58 milliárdos megtakarítást úgynevezett előrelátható becslés alapján határozták meg az alapján, hogy egyes piaci szereplők a monopolhelyzetükből adódóan mekkora áremelést akartak végrehajtani, amit végül a GVH valamilyen intézkedésével megelőzött” – mondta Barta Zoltán.


A GVH versenypolitikai irodájának vezetője közölte, hogy az összeget a 2008 és 2012 között lezárt versenykorlátozó megállapodások, az erőfölénnyel való visszaélések és a fúziók adatai alapján kapták meg, melyek alapján az érintett termékek és szolgáltatások drágábbak lettek volna 5-10 százalékkal két éven keresztül. Összesen 39 eljárást tekintettek át, ebből 13 ügy került becslésre. Barta hangsúlyozta, hogy nagyon konzervatív módszerrel számoltak, az OECD által alkalmazott metodika alapján ez az összeg akár a 80 milliárd forintot is elérhette.


„Az 58 milliárdos megtakarítás több mint négyszerese annak az összegnek, amit a GVH működésére fordítottak” – hangoztatta Valentinyi Pál, az MTA közgazdasági intézetének főmunkatársa. (Ők auditálták a számítás módját.)


„A közjó meghatározó eleme a verseny, mivel így a társadalom többsége, a fogyasztó jár jól” – hangoztatta Csaba László. A Közép-európai Egyetem (CEU) közgazdász professzora példaként említette a repülőjegyek, a mobiltelefon-szolgáltatások és a biztosítások árcsökkenését. Fontos intézménynek nevezte a GVH-t, mivel arra ösztönzi a cégeket, hogy tiszta eszközökkel érjenek el jó eredményeket.


„Az elmúlt időszakban kormányzati irányzattá kezd válni azokon a területeken, ahol egyensúlytalanság van, vagy hiányzik a hatékonyság, hogy a problémákat egykezi irányítással igyekeznek megoldani” – mondta lapunknak Csaba László. A közgazdász professzora szerint például a tankönyvpiacnak vagy a dohányboltoknak az egyetlen vertikumba való helyezése semmiféle gazdasági logikát nem követ, a bürokratikus, vagy a politikain kívül. Úgy vélte, ezeken a területeken fel sem merült, hogy a beavatkozásoknak a fogyasztói jólétet kellene növelnie.


„Sőt, a trafikok esetében a feketepiac bővülése miatt az állami büdzsének a bevételeit is megcsapolták” – mondta a CEU tanára. Úgy vélte, az abszurditás határát súrolja, hogy Brüsszel vizsgálja a bevételek kiesését a magyar költségvetésből a szabad pálinkafőzésből adódóan. Szerinte a józan ész ellen mond, hogy a főváros zenei intézményeit egyetlen nagy szervezetbe olvasztanák be.


Csaba László helyesnek tartja azokat a versenypolitikai beavatkozásokat, amelyek arról szólnak, hogy ne legyen piacuralom, fogyasztói megtévesztés, árrögzítés. Az árak ellenőrzésével is egyetért egyetlen szolgáltató esetében, mint például a monopolizált energiapiac, a szemétszállításban azonban többszereplős piac volt. Azt már kérdésesnek tartotta, hogy mennyire mentek messzire a rezsicsökkentésben, végig gondolták-e ennek az összes következményét.

Vizsgálják az online szobafoglalást

A GVH a versenykultúra fejlesztésének és a tiszta verseny társadalmi elfogadottságának érdekében létrehozta a www.megfeleles.hu honlapot, mely azt is tartalmazza, hogy a cégeknek milyen versenyjogi szabályoknak kell megfelelniük. Bara Zoltán, GVH versenypolitikai osztályának vezetője elmondta, hogy folyamatosan változnak módszereik a kartellezés ellenőrzésében. Jelenleg például az online szobafoglalás piacát vizsgálják, mivel az árgarancia intézményével is korlátozhatják a versenyt, amit korábban nem vettek figyelembe.


06:02
Gazdaság

Sokkal többet vásároltunk, mint egy éve

Az alacsony infláció és a növekvő bérek miatt hajlandók költeni a magyarok; a kilátások kedvezők, vagyis folytatódhat a dinamika.
15:01
Gazdaság

Három megyére összpontosul a közmunka

Kevesebben léptek be a rendszerbe, de a nyári idénymunkák után a rendszerből kilépők száma ötödével volt kevesebb, mint 2016 augusztusában.
Világgazdaság Piactér