Nyári időszámítás: változás a közösségi közlekedésben

Közélet | Társadalom
Megkezdődött a nyári időszámítás, az órákat egy órával előre kellett állítani. A változás érinti a közösségi közlekedést is.

A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI megkeresésére közölte, az 1980 óta Magyarországon is alkalmazott módszer azon alapul, hogy az órák átállításával a szokásos ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, ebből adódóan reggel 7 és este 10 óra között kevesebbet kell használni a világítást.


A módszerrel hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását, azaz csaknem 30-40 ezer háztartás éves felhasználását, 120 megawattórát tud megspórolni. Ez megfelel egy közepes méretű magyar város teljes éves fogyasztásának. Becsléseik szerint az óraátállítással a magyar fogyasztók évente a nyári időszámítás alatt összesen mintegy 4-5 milliárd forintot takaríthatnak meg villamosenergia-költségeikből.


Az átállás miatt változik a MÁV menetrendje is, a Magyarországról induló és ide érkező nemzetközi szerelvények közül a Dacia nemzetközi vonatok, a Corona IC, az Ister EuroNight (EN), a Kálmán Imre EN, a Beograd gyorsvonat, a Metropol EN, a Latorca IC és a Traianus-Bononia IC várhatóan egyórás késéssel éri el a budapesti, illetve a külföldi végállomását.


A Budapestről induló, Varsón át Moszkvába közlekedő Varsovia EuroCity vonatok oroszországi menetrendje is változik a nyári időszámítás bevezetésével, mivel Oroszországban nem állítják át az órákat.


A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt közölte az MTI-vel, hogy az éjszakai járatok vasárnap hajnali 2 és 3 óra közötti indulásai kimaradnak. Emellett egyes éjszakai járatok menetrendjében további változásokra is számítani kell. Egyes járatok esetében a BKK további indulási időpontokat biztosít, másoknál az óraátállítás körüli indulási időpontokat korábbra vagy későbbre helyezik át. Azok a járatok pedig, amelyeket útközben ér az óraátállítás, már a nyári idő szerint érkeznek meg a további állomásokra.


A Budapest Airport által üzemeltetett Liszt Ferenc-repülőtéren az átállás közvetlenül nem érint egyetlen járatot sem, de a nyári időszámítással megkezdődik a nyári menetrendi időszak, amelyben a légitársaságok több járatot indítanak a magyar fővárosból.

MAGYAR VÁLLALATOK, CSALÁDI VÁLLALATOK - HOGYAN LEGYÜNK SIKERESEK?

Nekik már sikerült. Mi van a sztori mögött? Szeptember 28-án Balogh Levente, Gablini Gábor elárulja.
Részletek: rendezvenyek.vg.hu

22:00
Gazdaság

Nagy üzlet lesz a mesterséges intelligencia a régióban is

Gyors növekedés várható régiónkban a mesterséges intelligenciára épülő megoldások piacán, a közeljövőben pedig itthon is elkezdődhet a terület egyik úttörője, a Watson üzleti célú felhasználása.
09:20
Gazdaság

Több sebből is vérzik az atomegyezség

A nagyhatalmak megpróbálják rábírni Donald Trump amerikai elnököt, hogy ne mondja fel az Iránnal kötött nukleáris megállapodást.
Világgazdaság Piactér