Tehenek fognak parádézni Budapesten

Közélet

A világ számos nagyvárosa után Budapesten is lesz tehénparádé, azaz Cowparade. A pályázat nyitott, a feladat annyi, hogy műanyag teheneket kell feldíszíteni, ezeket aztán elárverezik, és a befolyt bevételt jótékonysági célokra fordítják. A világ eddig több mint 30 világvárosában valósultak meg köztéri kiállítások tehén szobrokból. 1998-ban Zürich volt az első, később csatlakozott hozzá – többek között – Chicago, New York, Manchester, Houston, Brüsszel, Stockholm, Prága, Varsó, Moszkva, London és Dublin. Mindenütt komoly közönségsiker fogadta az ötletet. (Mti.hu)

Putyin: több gyerek, több adókedvezmény

Az orosz elnök évértékelő beszédében a nagycsaládosok támogatására koncentrált. Megerősítette a GDP-célt is, ami az elemzők szerint elérhetetlen.

A vámok eltörlésére is kész az Európai Unió

Az Európai Parlament szakbizottsága a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások megszakításával fenyeget.
Világgazdaság Piactér