Több mint 2000 évet kaphat a szándékosan fertőző orvos

Közélet | Társadalom

Összesen 2214 évnyi börtönbüntetés kiszabását kéri a spanyol ügyészség arra az altatóorvosra, aki 276 betegét fertőzte meg hepatitisz C vírussal 1988-1998 között Valenciában. Négy áldozat esetében a vád emberölés, mivel a betegek meghaltak.

A hepatitisz fertőzött 63 éves Juan Maeso, aki Valencia két kórházában is dolgozott, morfiumfüggő volt, s ezért a betegeknek szánt fájdalomcsillapító egy részét magának fecskendezte be, majd a maradékot beadta a betegnek. A vádirat szerint 276 műtéten átesett beteget fertőzött meg ily módon, köztük 17 kiskorút. A börtönbüntetés mellett az ügyészség 28 millió euró anyagai kártérítés kiszabását is kéri. [origo]

Képes-e Brüsszel válságot kezelni?

Ahogy a koronavírus minden előzetes forgatókönyvet felülírt, a költségvetésről szóló vitával is ez történt. Vélemény.

Egy cégben a Siemens energia-üzletága

A nemzetközi Siemens csoport magyarországi érdekeltségeknél is megtörténnek a szükséges változások.

Pénzcsap nyílik a közlekedési ágazatban

A közösségi közlekedést lebonyolító cégeknek jövőre mintegy százmilliárd forinttal, a korábbi ötödével jut nagyobb támogatás.

Közel ötmilliárd forint támogatást nyertek Pest megyei vállalkozások

A támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti.
Világgazdaság Piactér