Manager Magazin

Palackba zárt vagyonok

Borbefektetés. A különleges befektetési lehetőségek iránt az utóbbi évtizedben megnőtt az érdeklődés. Az egyedi portfóliókban mind nagyobb teret kap a bor is. Befektetési célra elsődlegesen a bordeaux-i vidéken termelt nedűt érdemes vásárolni.

Egy palack több évtizedes jóféle bor akár százezreket is érhet – ezt mindenki tudja. A jól kiválasztott nemes nedűk emiatt hosszú távon – megfelelő tárolás mellett – kiváló befektetést jelenthetnek. Sőt, a borra már rövid távon is lehet spekulálni: egyes kereskedők – igen kedvező áron – még a „megszületése” előtt felvásárolják a jobb pincék teljes kínálatát. Bár az előjegyzés bizonyos kockázattal jár, nem ritka, hogy néhány hónap múlva két-háromszoros áron lehet túladni a portékán, ahogy ez a 2005-ös bordeaux-i évjárat esetében is történt. Hosszú távon is kiváló hozamokkal számolhat az, akinek nagyobb a türelme és a szerencséje: egy karton bordeaux-i Lafite vörösbort 1982-ben négyezer dollárért adtak, ma negyvenezer az ára.

A folyékony befektetési forma iránt külföldön akkora az érdeklődés, hogy már évek óta működnek boralapok, amelyek hozama 2008 októberéig exponenciálisan növekedett. Az 1999-ben alapított londoni bortőzsde, a Liv-Ex 2004 óta vezeti a száz legkeresettebb bor árváltozását mutató indexét. Az áremelkedés e szerint 2004 januárja és 2008 októbere között 114 százalékos volt, az elmúlt két évtizedben pedig évente átlagosan 12 százalékos növekedés jellemezte a minőségi borok piacát.

Borválság
A válság persze a borbefektetéseket is elérte. 2008 őszére korábban soha nem látott privát vagyont tartottak a befektetők borban, és egyes szakértők szerint a minőségi nedűket ekkorra már túl is értékelte a piac. Az egyik legnagyobb boralap, a Vintage Wine Fund a múlt év őszén már több mint százmillió eurót kezelt, ezt az összeget főként burgundi és bordeaux-i borokba fektette. A múlt év utolsó negyedében a Liv-Ex index 19 százalékot zuhant, ebből csak az októberi visszaesés 15 százalék volt. Ez ugyan kisebb veszteség, mint amekkorát ez idő alatt a részvénytőzsdéknek kellett elkönyvelniük, de a boralapok számára így is a működésük óta tapasztalt legsúlyosabb válság volt. A nagy árfolyamesés oka, hogy a Lehman Brothers csődje után a pánikba esett kereskedők és a jelentős készleteket felhalmozott éttermek gyorsan a pénzükhöz szerettek volna jutni, emiatt a befektetési céllal vásárolt palackok szinte elárasztották a piacot, amely az árak zuhanásával egy időben gyakorlatilag teljesen befagyott.


Az alapkezelők komor hangulata azonban nem tartott sokáig, decemberben már a kereskedés élénküléséről beszéltek, illetve arról, hogy a minőségi borvagyonokat érte el legkésőbb a krízis, és ezek tudtak leghamarabb talpra állni. A regenerálódást – meglepő módon – főleg az ázsiai keresletbővülés segítette elő. Az angol kereskedők a válság kirobbanása után néhány hónappal már rekordbevételeket értek el a Távol-Keleten, igaz, ez a borok után fizetendő alacsony adóval és a font gyengélkedésével is magyarázható. Volt olyan bróker, aki újonnan megnyitott hongkongi üzletében egy nap alatt 150 ezer font értékben kötött üzleteket az év végén. Ez az év is biztatóan indult: az éves szinten két számjegyűre prognosztizált árfolyam-növekedésből öt százalékot már teljesített a piac, és a kilátások továbbra is kecsegtetők.

Kína az élen
A borértékesítés egyik legfontosabb fóruma, az aukciók is újraéledtek, és ebben is élen járnak a kínaiak. A New York-i Acker Merrall & Condit ház május végi hongkongi árverésén elsősorban bordeaux-i palackokat bocsátottak áruba, és a leütések összesen 4,8 millió dollárt hoztak a konyhára, 300 ezerrel többet, mint a két hónappal korábbi aukció. Érdekesség, hogy ez alkalommal a francia borok mellett két palack tokajit is kalapács alá vittek, egy 1888-as és egy 1945-ös évjáratút, amelyek 1573, illetve 1149,5 dollárért keltek el.


A Beijing Poly International aukciósház májusban rendezte első pekingi borárverését, ekkor azonban az árak még nem emelkedtek az egekbe. Az áruba bocsátott ezer palack bordeaux-i 94 százalékát adták el, átlagosan a Kínában érvényes piaci árak 70 százalékáért. A főváros egyre népesebb gazdag csoportja a minőségi borfogyasztás terén is nagyot lépett előre az utóbbi időben. Erre utal, hogy a Pekingben felvásárolt borokat a vásárlók 90 százaléka saját célra, nem pedig továbbértékesítésre vásárolja.
A piac rendeződése a Christie’s kéthavonta Londonban rendezett borárverésein elért bevételeinek átlagosan nyolcszázalékos növekedésén is nyomon követhető. A brit aukciósház egyre nagyobb hangsúlyt helyez távol-keleti jelenlétére. Hongkongi boraukcióit nagy érdeklődés övezi, s ez a befolyó összegeken is meglátszik. A 2008. novemberi árverésen összesen több mint négymillió dollár értékben találtak gazdára a francia borok. Közülük a legértékesebb tétel egy 12 palackos, 1961-es évjáratú Château Latour volt, amely több mint 171 ezer dollárért cserélt gazdát. A sikerek hatására a Christie’s az idén már két aukciót rendez Hongkongban, az elsőre májusban került sor, ígéretes, 3,6 millió dolláros forgalom mellett.

Folyékony, de nem likvid
A jól hangzó számok és hozamok mellett érdemes azonban tisztában lenni a borvagyonban rejlő kockázatokkal is. A múltban tapasztalt értéknövekedés nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jövőben is folytatódik ez a trend, amelynek hátterében főleg az ázsiai kereslet 1980-as évek vége óta tapasztalható felfutása áll. Ha igaz, hogy ez a körülmény árazza túl a borokat, és hogy a piacbővülés hamarosan megáll, akkor a felfújt árak visszazuhanhatnak egy jóval alacsonyabb szintre.
A leendő befektetőknek figyelembe kell venniük, hogy egy borospalack – legyen az bármilyen értékes – kevéssé likvid eszköz, egy nagyobb borvagyon készpénzre váltása akár hónapokat is igénybe vehet. Az üvegek szállítása és tárolása nagy figyelmet és hozzáértést igényel, ezt – ha nem is a befektető, de – az alap kezelője az ügyfelektől beszedett magas kezelési díjakban érvényesíti. Végül fontos tudni, hogy a fizetőképes vásárlók a magas élvezeti értéket hordozó borokért bármennyit hajlandók kiadni, ezt a faktort azonban kevesen tudják megítélni közülük. Független vizsgálatok bizonyították, hogy a fogyasztók egyáltalán nem a drága, hanem inkább a középkategóriás nedűket értékelik. Az elismert borszakértők kritikái ezért nagy hatással vannak az árak alakulására. A Liv-Ex 100-as listáján például csak olyan borok szerepelnek, amelyeket Robert Parker az általa kialakított pontozási rendszerben a százból legalább 95 pontra értékelt.

Trezorban gyűjtik
„A pozitív külföldi példákat látva a magyar borvásárlók számára is egyre fontosabb szempont lesz a befektetési potenciál” – véli Gyöngyösi Balázs, a Domus Vinorum Borház tulajdonosa. A pesti belvárosban lévő borház trezorjaiban olyan, magánkézben lévő különleges darabokat is találunk, mint például második világháború előtti tokaji aszúk, ezek értéke 5-600 ezer forint palackonként. Ilyen gyűjteményekben olyan borvagyonokat is őriznek, amelyek ára vetekszik egy-egy budai villáéval. Gyöngyösi szerint a milliókat érő palackokból sokan nem akarnak pénzügyi nyereséget realizálni. Több cégvezető például azért keresi az értékes italokat, hogy a tárgyalásait közvetlenebbé, személyesebbé tegye.



A pincészetek és kereskedők által kínált bortrezorok hazánkban az 1990-es évek közepe óta őrzik a gyűjtők legjobb borait. Ezek a tárolók állandó, 70 százalékos páratartalmat és 12-14 fokos hőmérsékletet biztosítanak a palackoknak, ez garantálja, hogy az üvegek kincset érő tartalma a vásárlás után se veszítsen a minőségéből. Magyarországon a legtöbb bortrezor – összesen mintegy 250 ezer palacknyi kapacitás – a Villány–Siklósi borvidéken található. „Ez azért van így, mert itt alakult ki elsőként a nagy, többéves érlelést igénylő tételek célzott termelése” – mondja Szűcs Róbert, a 90 ezer palack befogadására alkalmas Wunderlich Bortrezor tulajdonosa. „A bortrezor olyan eszköz, amelynek segítségével a termelő korábban jut bevételhez, a fogyasztó pedig kedvezőbb árat fizet a termékért” – teszi hozzá.

Bock, Gere, Tokaj
A bortrezorok működtetése tehát a pincészetek kereskedelmi modelljébe is jól illeszkedik, és a befektetési célú borvásárlásra is ösztönzőleg hat. Egyes bérleti konstrukciók ugyanis a külföldön működő előjegyzéses modellt követik. Ebben az esetben az ügyfél előre meghatározott időszakra egy összegben fizeti ki a bérleti díjat, ennek fejében a pincészet az elkövetkező évjáratokból évente bizonyos mennyiséget elhelyez a trezorban. Szakértők szerint biztosra vehető, hogy egy tízéves trezorbérleti időszak alatt lesz olyan évjárat, amelynek a borait néhány évvel később az eredeti ár többszöröséért lehet eladni.

Ilyenek voltak például a 2003-as esztendő borai is. „Jó befektetésnek számított, ha valaki ebben az évben jutott hozzá Bock József Magnificójához vagy Gere Attila Kopárjához, amelyek ma az eredeti ár hét-nyolcszorosát érik, de a többi nagy pincészet 2003-ban készült zászlós bora is szinte kivétel nélkül megtöbbszörözte az értékét” – állítja Pál Tamás közgazdász, a Decanter Borszaküzlet tulajdonosa, aki befektetésként elsősorban a vörös- és a nagy cukortartalmú fehérborokat – főként a tokajit – ajánlaná, ezek több évig élnek és fejlődnek vásárlás után. A Tokaj-Hegyalján termelt borok értékállóságáról a világ aukcióstermeiben elért sikerek alapján is meggyőződhetünk. Az Acker Merrall & Condit júniusi árverésén például egy 1811-es évjáratú tokaji eszenciáért kétmillió forintnak megfelelő dollárt fizetett egy gyűjtő.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!