Manager Magazin

Korábbi összeomlásokat megelőző szinten a részvénypiacok

Kevesebb kockázatot vállal az idén a Hold Alapkezelő – mondja Cser Tamás, az egyik tulajdonos. A részvénypiac drága, bár a horvát tőzsdén lehet még jó lehetőségeket találni.

Nagyot emelkedtek tavaly a tőzsdék, és a rali az idei év elején is folytatódott – egészen a február eleji esésig. Cser Tamás, a nemrég nevet váltott Hold Alapkezelő vezető portfóliókezelője pesszimista a részvénypiacok alakulásával kapcsolatban. A szakember ugyanis számos fenyegető jelet lát. „A globális fellendülés időben már meglehetősen előrehaladott, az Egyesült Államokban utoljára 9 éve volt gazdasági visszaesés, ilyen időközönként pedig újra be szokott következni egy gazdasági

A feszes, növekedhet a bérnyomás, az emiatt a lazító monetáris politikát be kell fejeznie a jegybankoknak.

Márpedig ha nőnek a kamatok, az erős szembeszél a részvénypiacoknak. Ennek a változásnak lehetett az előszele a februári esés” – magyarázza Cser Tamás.

Magyarország egyik legnagyobb és hosszútávon legsikeresebb részvényalapját, a Concorde Alapot kezelő szakember más problémákat is lát. A részvénypiacokon az értékeltség rendkívül magas, megközelíti a korábbi nagy tőzsdeösszeomlásokat megelőző szinteket. „Utoljára az 1929-as válság és a 2000-es technológiai lufi előtt volt hasonló a helyzet az USA-ban” – figyelmeztet.

Cser Tamás szerint a magyar részvénypiacot is meghatározza majd a globális részvénypiac alakulása.

Pont ezért ma már kevésbé izgalmas a hazai piac, mint néhány évvel ezelőtt volt. Akkor még nagyon szerették a közép-európai papírokat, mert a régiónk gazdaságai átmentek egy fájdalmas kiigazításon, és ez levitte a részvények árazását, ez a diszkont azonban mára elolvadt. Tekintettel arra, hogy a Holdnál hosszútávon, fundamentális alapon gondolkoznak, mostanra negatívvá váltak a részvényekkel kapcsolatban.

Cser Tamás, a Hold Alapkezelő egyik tulajdonosa
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A régióban a horvát piacot tartják még érdekesnek.

Horvátország ugyanis tavaly kimaradt az általános emelkedésből, mert csődbe ment az Agrokor-csoport, az ország legnagyobb vállalata.

Bár a cégóriás nem volt ott a tőzsdén, összeomlása a részvénypiacra is hatással volt. Ugyan a horvát gazdaság a csőd dacára is jól teljesített, erős éve volt a turizmusnak, azonban az Agrokor miatt elromlott a tőkepiaci hangulat, elfordultak a befektetők a piactól. Így alulértékeltebbé váltak a tőzsdén forgó horvát cégek, köztük a Deutsche Telekom ottani érdekeltsége, a Hrvatski Telekom, az élelmiszeripari cég, az Atlantic Grupa vagy a többféle üzletágban – turizmus, biztosítás, ingatlanok – érdekelt Adris.

Nehéz helyzetben vannak a részvényportfólió-menedzserek az idén. „Kevés kockázatot vállalunk” – ismerteti a stratégiájukat Cser Tamás. Bár egy részvényalapnál az eszközök túlnyomórészt mindenképp részvények lesznek, de azok arányát jelenleg alacsonyabban tartja a hosszú távon megcélzottnál. A szakember az idén olyan vállalatokban bízik, amelyeknek kedvez a kamatok emelkedése. Ilyenek például a pénzügyi szektor cégei, amelyeknél, ha emelkednek a kamatok, kitágulnak a marzsok, és ez az eredmény növekedését hozza.

Az abszolút hozamú alapoknál már több lehetősége van a portfóliómenedzsereknek. Cser Móricz Dániel kollégájával együtt kezeli a Concorde Columbus Alapot, amely szinte bármilyen eszközbe fektethet, sőt shortolhatja is a piacokat. A Columbus jelenleg kevés részvényt tart, és a kötvényhozamok emelkedésére fogad.

Sikeres Névváltás

A Hold Alapkezelő nevet tavaly októberben vette fel a korábban Concorde Alapkezelő néven futó cég. Az ügyfelek jól fogadták az átmárkázást, megszerették az új nevet. A társaság azt tervezi, hogy idővel az alapjait is átnevezi majd.

A cikk a Manager Magazin márciusi számában jelent meg

(Korábbi összeomlásokat megelőző szinten a részvénypiacok)

Manager Magazin – HU

HOLD Alapkezelő Cser Tamás befektetés részvénypiac