Manager Magazin

„Csodáltam, ahogy a semmiből ilyen klassz cipőket hoznak össze”

Vidák László története jó példa arra, hogyan lehet egy „poros” márkát újra életre kelteni és modernizálni. Neve összekapcsolódott a retro stílus hazai felélesztésével.

Megjelent itt egy fickó, aki vagy őrült, vagy zseni, de valószínűleg nem normális. A fejébe vette, hogy feléleszti a régi Tisza cipőket, futott körbe a hír a martfűi Tisza cipőket gyártó üzemben 2002-ben. Immár 15 év telt el azóta, hogy az őrültségből sikertörténet kerekedett.

A Tisza cipőt, mint a 80-as évek meghatározó hazai brandjét, élesztette újjá Vidák László.

Volt az ügyletben rizikó, de mára nagyjából évi 25 ezer cipőt adnak el, s ez a szám folyamatos növekedést mutat. „Lassacskán kialakult egy stabil vásárlói bázisunk” – meséli Vidák László, a Tisza Cipőt működtető Clash Kft., a Menza Étterem és Kávézó, illetve a Börze Étterem és Kávézó ötletgazdája és ügyvezető igazgatója a Manager Magazinnak.

Vidák László
Fotó: Móricz-Sabján SImon

A „T” márka újraélesztésében közrejátszott néhány véletlen és pár szerencsés egybeesés is, mégsem gondolta volna, hogy a régen elfeledett cipőmodellekben ennyi potenciál található. A Tisza cipő sztorija akkor kapcsolódott össze Vidák Lászlóval, amikor 2000-ben egy fiatal járókelőre pillantva felkapta a fejét, mert az ifjú a Deák téren éppen egy régi Tisza modellben sétált át a zebrán – meséli. „Szép emlékként őrzöm, hogy az első futball- és futócipőm is Tisza márkájú volt” – emlékszik vissza. A közjáték talán nem lett volna elég egy új üzlet beindításához, de az utazásai során már korábban is feltűnt neki, hogy a különböző világcégek ikonikus és mára klasszikusnak számító modellekkel „jöttek ki” a 90-es évek végén. Abban az időszakban a Puma, a Nike és az Adidas is lépett egy nagyot, és visszanyúlt a nyolcvanas évek modelljeihez.

Milyen ügyesek, s csodáltam, ahogy a semmiből ilyen klassz cipőket hoznak össze

– idézi fel. Mint mondja, ezután már nem tartotta vissza semmi, hogy leutazzon Martfűre, ahol 1942 óta a Tisza cipők készültek. Ekkor elindult egy új történet, amelynek nyomai már az amerikai filmvilág fővárosában is felfedezhetők. Ugyanis néhány évvel ezelőtt Tisza cipőben flangálva fotózták le az első gyermekét váró Selma Blairt Hollywoodban. A divatmániásnak tartott színésznőhöz még a magyarországi Hellboy című film második részének forgatásakor került a hazai retro cipő.

VIDÁK LÁSZLÓ

Siófokon született 1971-ben, abban az évben, amikor a Tisza logó is felkerült a termékekre. Kaposváron mezőgazdasági szakközépiskolába járt. A középiskolai évek alatt Northland pehelykabátokat importáltak egy barátjával. Húszévesen a szülei rábízták Siófokon a Triatlon sportbolt feltöltését, majd farmerüzletet nyitottak. 1993–95 között a Douwe Egberts területi képviselőjeként járta a balatoni településeket, 1996–2005 között rendezvényszervezőként hajós partikat szervezett, a jegyek már elővételben elkeltek. Nevéhez fűződik 1998–2002 között a Buffalo márka „csigataposó” modelljeinek hazai forgalmazása. 2003-ban bemutatta az újragondolt Tisza cipőket, és megnyitotta a retro stílusú Menza Étterem és Kávézót. 2013-ban a „T” márka megújult kollekcióval jött ki. 2014-ben Budapest Márka díjat kapott a Tisza Cipő és a Menza Étterem és Kávézó a hazai márka értékteremtéséért. 2017-ben megnyitotta a Börze Éttermet.

Aminek van múltja, jövője is

A kilencvenes évek vége felé a martfűi Tisza Cipő Gyártó Kft. már csak állami megrendelésre készített munkavédelmi lábbelit a honvédségnek és a MÁV-nak, a sportvonal addigra teljesen kikopott a kínálatukból. Az 1971-ben létrehozott „Tisza” logó védjegye is lejárt. „Én pedig újra levédettem magamnak” – mondja Vidák László. A gyár kereskedelmi vezetője először furcsállotta az ötletet, de végül a fiatalos lelkesedés meggyőzte, hogy a sportcipők újra gyártásba kerüljenek. Hosszas kutatómunkába telt, mire megtalálták azokat a modelleket, amelyekről Vidák beszélt, végül csak sikerült fellelni a sablonokat és a kaptafákat.

Szerencsés egybeesés az is, hogy a modellezőcsapat ott maradt a gyárban, ők még emlékeztek a cipőkre, így a közreműködésüknek köszönhetően újra felkerültek a futószalagra a „feltámasztott” darabok.

Sajnálatosan a martfűi gyár már régóta likviditási gondokkal küzdött, így anyagi támogatást nem tudott adni a márka felélesztéséhez, ezért minden felelősség a Clash Kft. vezetőjének és csapatának a vállát nyomta.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az előkészítés után elindult egy mintaszéria legyártása. A mintákat azután alternatív reklámozási csatornákon keresztül mutatták be a közönségnek, például a zeneiparban dolgozó cimborák ezt viselték az esti bulikon. A történetben szerepe volt még egy újságírónak is, aki kinyomozta, hogy valami készül. Neki köszönhetően újabb „löketet” kapott az „ügy”. A Tisza Cipő weboldalát elárasztották a kedvező visszajelzések, s ekkor Vidák László számára már nem volt kérdés, hogy meglépje a forgalomba hozatalt.

A teljes cikk a Manager Magazin szeptemberi számában olvasható

(Felélesztett sikersztori)

Manager Magazin – HU

cipőgyártó Vidák László Manager Magazin Tisza cipő retro