Manager Magazin

Felvértezve

Tímár László, a Pajzs technológiájú gépjárművédelem megalkotója a személy- és a tulajdonvédelmet tűzte ki küldetésének. Megoldását ez idáig nem tudták hatástalanítani. Az alvilágtól emiatt két telefonhívást is kapott.

Mielőtt 2001-ben piacra dobta rablás- és lopásgátló gépjárművédelmi rendszerét, autótolvajokkal teszteltette találmányát. A főként nagy értékű, tízmillió forint feletti autómárkákra szakosodott tolvajok csalódottan jelezték vissza, sehogy sem tudták kiiktatni a védelmi megoldást. Az autós alvilágtól pedig két telefonhívást is kapott. Az egyikben arra kérték, valamilyen formában jelöljék azokat a gépkocsikat, amelyeket Pajzs technológiás gépjárművédelemmel láttak el, mert azokkal nem akarnak foglalkozni. A másik hívásban viszont közölték vele: nem lenne baj, ha kivonulna a piacról, meséli a Manager Magazinnak Tímár László biztonságtechnikai szakember, a P.T.B. Pajzs Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Mint mondja, fordulópontot hozott az életében, amikor egyszer egy pláza parkolójában hagyta a Mercedesét, majd az üzletközpontban észrevette, hogy egy mobiltelefonos alak figyeli. Azonnal rohant az autójához, de akkorra már nyitva voltak az ajtók, járt a motor, pedig öt perc sem telt el azóta, hogy lezárta a járművet.

Ekkor fordult meg a fejemben, vajon hogyan lehetne kialakítani egy olyan komplex biztonsági rendszert, amelynek köszönhetően ellophatatlanná válik egy jármű

– foglalja össze. Szerencséjére nem hitte el senki, hogy ez megvalósítható, így háboríthatatlanul dolgozhattak a fejlesztésen.

Tímár László biztonságtechnikai szakember, a P.T.B. Pajzs Kft. tulajdonos-ügyvezetője
Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az ellopott gépkocsikat leginkább rendelésre, alkatrészdonornak vagy továbbértékesítés céljából lovasítják meg: az autólopás mindig is virágzó üzletágnak számított a világon mindenhol. Az eltulajdonított járműveket akár két óra alatt szétszedhetik, a legtöbb motornak már nincs száma, csak pár karakteres kódja, a kisebb alkatrészeket pedig egyáltalán nem lehet beazonosítani. A gyári riasztók és indításgátlók bizonyos értelemben hamis biztonságérzetet adnak, egy profi autótolvaj ugyanis 30 másodperc és 3 perc között meg tudja törni a legtöbb jármű védelmi rendszerét.

A digitális világnak köszönhetően új technológiai megoldások bukkantak fel az iparágban.

Tímár Lászlóék 2017-ben kezdtek bele olyan új irányú fejlesztésbe, amely már az IoT (a dolgok internete) technológia segítségével készült el. A védelem fejlesztésére mintegy 50 millió forintot fordítottak. Az új modellnek köszönhetően immár távfelügyelettel is követhető a jármű. A megoldás biztosítja, hogy a védett objektum – legyen az gépkocsi, motorkerékpár, kerékpár vagy hajó – minden körülmények között képes jelet küldeni a központba, és ezt a jelet szinte lehetetlen leárnyékolni vagy zavarni. „Komoly zavartűrésű rendszerről beszélhetünk, amely akár olyan körülmények között is képes a jelet venni és detektálni, amikor a zajkörnyezet százszorosan nagyobb a hasznos jelszintnél”– ismerteti Tímár László. A több mint 50 ezer felszerelt gépjárműből ez idáig egyetlenegyet sem tudtak eltulajdonítani, minden lopási cselekmény már a kísérleti stádiumban megrekedt.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Tímár László hitvallását és szemléletét 13 éves kora óta, az indiai–kínai fejlődéstörténetű, okinavai eredetű pusztakezes harcművészetből, a karatéból meríti. Mint mondja, mindig is a védelem, illetve a bűnmegelőzés határozta meg a személyiségét. Amikor fiatalkorában behívták a Magyar Honvédségbe a kötelező sorkatonai szolgálatra, a legendás magyar kiképzőtiszt és kjokusin karatemesterhez, sihan Furkó Kálmánhoz kérte magát. A ma 71 éves Furkó Kálmán nyugállományú ezredes keze alól akkoriban a speciálisan kiképzett katonai és rendőri alakulatok tagjai kerültek ki. Tímár László ejtőernyős katonaként teljesítette a kötelező szolgálatot, kiképzői és parancsnokai mindvégig 1. osztályú ejtőernyős katonaként minősítették. A szolgálat befejezése után a biztonságtechnikai szakterületet és a személyvédelmet választotta. Jelenleg is a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének (International Bodyguard and Security Services Association, IBSSA) tagja, a Baleset- és Bűnmegelőzési szekció elnöke.

A személy- és vagyonvédelem olyan tevékenység, ahol az éberség, a felkészültség és az alázat elengedhetetlen, az üzleti életben vállalkozóként számomra mindez kiegészül a becsülettel és a hitelességgel

– fűzi hozzá.

A cikk a Manager Magazin márciusi számában jelent meg

(Felvértezve)

Manager Magazin – HU

Manager Magazin védelem Pajzs technológia gépjárművédelem Tímár László