Manager Magazin: Hány évesen ivott először alkoholt?
Geert Swaanenburg: Tizennyolc voltam, méghozzá azért, mert egyezséget kötöttem a szüleimmel: ha a nagykorúvá válásomig nem iszom és nem dohányzom, akkor kifizetik a jogosítványom megszerzését.
De nyugtasson meg, hogy sörrel kezdte!
Természetesen, mindig is sörös voltam, ritkán iszom például bármilyen tömény szeszt.
Több mint két évtizede tartozik a Heineken kötelékébe. Hogyan emlékszik vissza az első lépésekre?
Az Amstel junior brand managereként kezdtem a cégnél 1997 nyarán, valóban nem tegnap történt. Hatalmas élmény volt, hogy rögtön az elején nagy függetlenséget és persze vele együtt felelősséget is kaptam, mindent, ami egy új termék bevezetésével jár. Nagy büszkeség volt besétálni huszonéves fejjel a szupermarketbe, és a polcokon viszontlátni a munkám gyümölcsét.
Fotó: Móricz-Sabján Simon
Budapest, Bahamák
Mielőtt a Heineken Hungária élére állt volna, Hollandián kívül dolgozott a Bahamákon is, ahova a többség inkább nyaralni vágyik. Milyen volt az ott töltött időszak?
A szikrázó napsütést és a pálmafákat nem lehet megunni, de ne feledjük, alapvetően dolgozni mentem oda, nem pedig nyaralni. A Bahama-szigetek a napbarnított bőrön túl azonban szakmai szempontból is az egyik legértékesebb, leghasznosabb lehetőség a cégcsoporton belül, hiszen a sör mellett itt a Heineken termékportfóliója kiterjed a borokra, az égetett szeszes és az alkoholmentes italokra is. Azért is emlékezetes ez az időszak, mert ott született a második lányom.
Ha újra Európán kívüli pozíciót kellene betöltenie, legszívesebben merre venné az irányt?
Rengeteg szemet gyönyörködtető pontja van a világnak, de erre a kérdésre nem turistaként kell válaszolnom. Azt hiszem, idővel bárhol belevágnék újra a nagy kalandba, ahol biztosítottnak látom a családom békességét, boldogságát és mindenekelőtt a biztonságát, nekem pedig kellően inspiráló a feladat, amelyet meg kell oldanom. Mindezek alapján Európán kívül a karibi térség után a Távol-Kelet éppúgy szóba jöhetne, mint Dél-Amerika – az említett feltételek mellett.
Mit gondol, ha nem a söriparban épített volna karriert, ma mivel foglalkozna?
Fiatalabb koromban építészmérnök akartam lenni, szerettem rajzolni, tervezni és építeni, az irodám ablakából is érdeklődve figyelem a Dózsa György út túloldalán zakatoló munkagépeket. Az óbudai otthonunk bérlemény, így azt inkább nem alakítanám át, az Utrecht-közeli hollandiai házunkban viszont sok mindent én magam készítettem el, így a konyhát és a fürdőszobát is. Ez reálisabb alternatíva, mint a zenei pálya, pedig van dobfelszerelésem és gitárom is: miközben a lányaim énekelnek, biztosítom nekik a hangszeres kíséretet.
Tavaly október óta a magyar tagvállalat vezérigazgatója. Hazánkba érkezve mik voltak az első benyomásai?
Már harminc évvel ezelőtt is jártam Magyarországon, cserediákként Kecskeméten töltöttem egy hónapot a nyári szünetben. Akkor Budapestből nem sokat láttam, vidéken viszont sokat kirándultunk. Emlékezetes például a bugacpusztai lovasbemutató, a fogadó család nagyon megszerettette velem az országot. Ahogy visszatértem, a tinédzserkori emlékek is előtörtek belőlem, igaz, ma már az időm nagy részét a fővárosban töltöm.
És szakmailag mit tapasztalt az első hetekben, hónapokban?
Lelkes és elhivatott csapat élére kerültem, túlzás nélkül állíthatom, hogy a kollégáim többségének a munka a szenvedélye, jókedvűen jönnek be dolgozni. Amiatt is szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Heineken Hungária széles választéka jó stratégiával párosul, a társaság növekedésében az átstrukturált kereskedelempolitikának éppúgy szerepe van, mint a változó fogyasztói igényekre reagáló, jól időzített termékbevezetéseknek.
Legyen a komló is magyar!
Melyek azok a célok, amelyeket mindenképpen elérne a Heineken Hungáriát vezetve?
Mivel a digitalizáció már a söriparban is megjelent, a sikeres jövő záloga az, hogy mennyire vagyunk rugalmasak és nyitottak. Meglátásom szerint minden olyan eszközt be kell építenünk a gyártásba, amellyel stabilizálható a magas minőség, illetve hatékonyabbá tehető a termelés. Akkor lennék igazán elégedett, ha nemcsak sikeres, hanem fenntarthatóan működő vállalatot hagynék majd idővel hátra. Ennek érdekében egyébként nagyon sokat teszünk a fenntarthatósági programunkkal, például a termelési hulladékunk 99 százalékát újrahasznosítjuk. Fontos szempont az is, hogy az oktatás, a képzés és a munkahelyi légkör terén élenjáró munkáltató legyünk, amely nem csak a szavak szintjén tesz a helyi közösségekért, a sörgyártás alapanyagait tekintve pedig a hazai beszállítók erőforrásaira támaszkodik. A malátához eddig is magyar gazdáktól vásároltuk az árpát, mint ahogy az ízesített sörökhöz a gyümölcsöt, a Somogy megyei Kastélyosdombón pedig két évtized után indítottuk újra a magyarországi komlótermesztést, hogy a komló is magyar legyen a Soproniban.
Megítélése szerint mik a magyar söripar erősségei, illetve gyengeségei?
Egyre jobb az összkép, pedig néhány éve még az olcsó, alsó polcos sörök határozták meg a piacot, amelyeknek a nagy mennyiségű előállítása nem éppen a szakma szépsége. Amióta viszont azt látjuk, hogy a nagyközönség nyitott a karakteresebb, felső erjesztésű prémium sörökre is, legyen az IPA vagy APA, a kellemest kötik össze a hasznossal a sörfőzőmestereink. Ma már bárki kísérletezhet odahaza is egy 40-50 ezer forintos házi sörfőzőszett megvásárlásával, mivel a találékonyság határtalan, fogyasztóként az igények is nagyok. Amíg nő a gazdaság, sörre is többet költenek az emberek, az viszont nem a pénztárcával, sokkal inkább az egyre egészségtudatosabb szemlélettel van összefüggésben, hogy ugyancsak dinamikusan nő a kereslet az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes termékek iránt, így számos fejlesztés várható ebben a szegmensben is.
A globális söripart vizsgálva észlel nagy nemzetközi változásokat?
Európa szívében ebbe talán nem is gondolunk bele, de a söriparban is nagy változásokat hozhat az amerikai–kínai kereskedelmi háború kimenetele, mint ahogy a kontinensen belül a Brexit is. Jelen állás szerint tehát a gazdasági-politikai játszmák felülírhatják az ágazatban látható technológiai és termékfejlesztések természetes folyamatát.
Élet Martfű után
Mennyire elégedettek a magyar üzleti és adózási környezettel?
A kormányok világszerte magas adókat szednek be az üzemanyag, a dohány- és alkoholtermékek után, így nagy csodák nincsenek, a ránk vonatkozó magyar szabályozás pedig az európai uniós átlagnak megfelelő terhet jelent számunkra. Ezáltal nem vagyunk elégedetlenek a helyzetünkkel, de a többi külföldi befektetőhöz hasonlóan a nemzetközi anyacég szemszögéből is az a legfontosabb, hogy kiszámítható legyen a gazdaságpolitika.
Miért zárták be a martfűi telephelyet? Összefüggésben állt a lépés azzal, hogy ott nem kaptak külön adókedvezményt?
Nem, szó sincs erről, a hatékonyságnövelés állt a háttérben. Martfű bezárásával párhuzamosan ugyanis több milliárd forintból bővítettünk Sopronban: jobban ki tudjuk használni az erőforrásainkat, ha két telephely helyett egy centrumban zajlik a gyártás.
Akár a központi iroda is lehetne Budapest helyett Sopronban, nem?
A Heineken Hungária elkötelezett Sopron városa mellett, de lássuk be, az ország északnyugati csücskéből sokkal nehezebb lenne elérnünk a déli vagy keleti területeket, a fővárosból könnyebb koordinálni az ellátást, az értékesítést, a kereskedelmet és a marketinget is.
Véget ért a háború a Csíki Sörrel, vagy várható még újabb csata?
Lezártuk a múltat, inkább előretekintünk. Mindenkinek megvan a maga szerepe a magyar és a regionális piacokon, a nagy sörgyártók és a kisüzemi főzdék megférnek egymás mellett, nem zavarják egymás köreit.
Mit csinál legszívesebben a szabadidejében?
A feleségemmel a 13, 11 és 9 éves lányunk mellett van egy kutyánk is, így nem sokat unatkozunk. A Margitsziget a kedvenc a helyem, ide járok futni, ha tehetem hétköznap is, és persze ott van még a zene és a kertészkedés, szeretek tenni-venni a ház körül.
A cikk a Manager Magazin júniusi számában jelent meg
(Holland lendület)
