Gerd Höfner egy kétemeletes, gyerekágy nagyságú és puhaságú krémtortát vág fel egy macheteszerű késsel a Siemens Healthineers bengalurui központjának ebédlőjében. Teszi ezt olyan precizitással, mint egy igazi siemenses. A levegőben édességillat terjeng, a magasból konfettieső száll alá. Höfner személyi asszisztense magához ragadja a mikrofont: „Ismét elnyertük a Jó munkahely címet, és több pontot kaptunk, mint múlt évben!” – mondja, mire 1800 fiatal hatalmas üdvrivalgásban tör ki. Megindul a tortaosztás, a mérnökök egymást etetik – tökéletes a boldogság.
Höfnernek persze egész Bengaluru jó munkahely. A német menedzser 2002 óta dolgozik az indiai városban, 2015 óta pedig ő felel a Siemens orvostechnológiai üzletágának dél-ázsiai gyártásáért és kutatásáért. Ő tehát a főnöke annak a 2100 mérnöknek és programozónak, akik a német cégnek dolgoznak India techfővárosában.
A korábban csupán olcsó outsourcing helyszínnek számító város mára a világ egyik legfontosabb technológiai központja lett: itt valósítják meg digitális stratégiájukat a világ vezető konszernjei a Google-től a Microsoftig, a Goldman Sachstól a Huaweiig, az ABB-től a Siemensig.
Mintegy 1250 cég alapított ilyen centrumokat Indiában, minden második Bengaluruban működik. A külföldi vállalatokat vonzza az itteni klaszter, és persze az, hogy rendkívül olcsón kaphatják meg az ország legjobb szakembereit.
Versenytárs Amerikának
A tizenegymilliós metropolisz ma már valódi alternatívája a Szilícium-völgynek. Az itteni kutatóközpontokban, amelyek gyakran nagyságban és külcsínben is felveszik a versenyt más meghatározó centrumokkal, olyan fontos témákon dolgoznak, mint a big data, a mesterséges intelligencia, az automatizálás és a felhőalapú rendszerek. Jelen van számos német cég is: az úttörők egyike a Bosch volt a 2000-es évek elején, majd csatlakozott hozzá a Siemens, a Conti, a Deutsche Bank, a Daimler, az SAP, a T-Systems vagy éppen az Airbus. Bengaluru kiváló példa arra, hogy mennyi mindent el lehet érni iparpolitikai szempontból, ha időben felismerjük az erősségeinket, majd ennek megfelelően cselekszünk.
Gerd Höfner irodája a gyorsan növekvő város egyik nyúlványában, az Electronic Cityben található: itt készül a Siemens titkos kódjának, a belső szoftvereknek a hatvan százaléka. Három biztonsági ajtó és két sugárvédelemmel ellátott zsilip mögött található például egy PET/CT szkenner: a pozitronemissziós tomográfiát és a komputertomográfiát ötvöző berendezés az utolsó rostig képes átvilágítani az emberi testet. Az adatokat mesterséges intelligencia elemzi ki és háromdimenziós formában megjeleníti. A tervek szerint a rendszer jelzi majd az orvosnak a már meglévő tumorokat, diagnózist és kezelési módszert javasol, valamint rögzíti a beteg állapotát.
Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek arra keresik a választ, hogy miként használjuk a gépeink által közölt adatokat
– mondja Höfner.
Egy emelettel feljebb egy másik programozócsapat pedig olyan intelligens szoftverasszisztenst fejleszt, amely átfogó képet ad az orvosoknak a beteg állapotáról, valamint javaslatokat tesz a további kezelésére. Az algoritmusba bekerülnek a génelemzésből származó adatok, valamint az egyéni betegéletútra, a családi előzményekre, az életstílusra, a társadalmi-gazdasági környezetre vonatkozó információk.
Minden páciensnek elkészülhet a digitális ikerpárja. Ezután digitálisan tesztelhetjük, hogy milyen kezelés hatásos, milyenek az életkilátások, és mivel lehetne azt meghosszabbítani
– vázolja fel vízióját Höfner. Szerinte munkatársai „nem beszállítók, hanem a globális fejlesztőegységek szerves alkotórészei – olyanok, mint a közeli családtagok”. Átlagéletkoruk 31 év, harmaduk nő, mindannyian a legjobban kereső indiaiak 0,1 százalékához tartoznak. „És ők a legjobbak.”
Tekintetbe véve, hogy Indiában 1,3 milliárd ember él, tehetségből nincs hiány – még akkor sincs, ha az oktatás átlagos színvonala messze elmarad az európaitól. Miközben Bengaluruban 400 ezer ember dolgozik külföldi konszernek kutatóközpontjaiban, Németországban csaknem 300 ezer informatikus, szoftverfejlesztő és hasonló szakember hiányzik a munkaerőpiacról – nem csoda, hogy Höfner minden évben áthelyezi szülőhazájába indiai csapatának két százalékát. Bengaluru szélén egymás után nyílnak az új techparkok. „Minden héten jön egy új vállalat. És nem techcégekről beszélek, hanem hagyományos vállalatokról, amelyek nem akarnak lemaradni” – mondja Lalit Ahuja, az ANSR tanácsadó cég alapítója. Itt van például az Anheuser-Busch söripari óriás, a Saks Fifth Avenue amerikai kereskedelmi lánc, a Victoria’s Secret és persze számos startup.
Ranglisták élén
Az Economist nemzetközi listáján, amely a digitális átalakulásra legalkalmasabb színhelyeket rangsorolta, az indiai város végzett az első helyen minden kategóriában, a munkaerőkínálattól kezdve az infrastruktúrán át a finanszírozási lehetőségekig. A felmérésben egyébként 45 város szerepelt, az utolsó helyre Berlin került. A JLL tanácsadó cég tanulmányában, a City Momentum Indexben szintén Bengaluru lett az első, megelőzve Ho Si Minh-várost és a Szilícium-völgyet. Egyes vélemények szerint Bengaluru az egyetlen olyan város Indiában, amely hosszú távon is élhető: az utcákon sok a külföldi, a tetőteraszokon marhahúst és alkoholt szolgálnak fel, nagyrészt sötétedés után is ki lehet menni az utcára, az országot megrengető politikai és vallási viták pedig itt alig érződnek.
A város már a brit gyarmati uralom alatt hasznot húzott kiváló adottságaiból: ez itt egy zöld hely ezer méterrel a tengerszint felett, ahol kellemesen meleg a klíma és rendszeresen esik.
A függetlenség kivívása után Dzsaváharlál Nehru indiai miniszterelnök áradozott az itteni iskolákról és kórházakról, valamint az űrkutatási központ mellett idetelepített öt állami konszernt, és ezzel letette a mai siker alapjait. Szerte az országból több ezer mérnök költözött ide, és mivel Indiában a gyerekek gyakran választják szüleik hivatását, azóta egy új mérnökgeneráció is felnőtt. Tehát amikor beindult a tech boom, már volt miből válogatniuk a cégeknek.
Az új generációhoz tartozik Sindhu Gangadharan is, akit nemrég neveztek ki az SAP második legnagyobb kutatócentrumának, az SAP Labs Indiának a vezetőjévé. A központ egy nyolchektáros kampuszon fekszik, amely előtt tehenek legelésznek kidobott WC-csészék és lyukas szemeteszsákok között; az utakon mopedek kerülgetik a kátyúkat. Amint azonban belépünk a kapun, mintha Palo Altóba vagy Waldorfba csöppennénk. A buján zöldellő kertben „tükörbevonatú” irodaépületek állnak, közöttük szökőkutak csobognak. 1999-ben még csak 200 embernek adott itt munkát az SAP Labs, ma már 8500-at foglalkoztat. Sőt, már építi a második kampuszát kétszer ekkora területen további több ezer jövőbeni munkatársának. A bengalurui központ nélkülözhetetlen a cég számára. Mivel a szoftverfejlesztés gyakorlatilag bárhol végezhető, így azok a helyszínek a nyerők, ahol a legjobbak a körülmények. Így történhet meg, hogy egy német cég Indiában fejleszt egy másik német cégnek, például a VW-nak. Ami pedig a szakértelmet illeti, Bengaluruban a Szilícium-völgyhöz hasonlóan kialakult egy klaszter. A főiskolák, cégek és beszállítók szűk helyre koncentrálódnak, amiből mindenki profitál.
Hatalmas előny, hogy minden közel van. Az összes partnerünknek és ügyfelünknek van itt innovációs központja. Például az egyik legnagyobb vevőnknek, a Shellnek is
– mondja Gangadharan.
Nagy koponyák olcsón
A menő állások vonzzák a tehetségeket, a legjobb koponyákért nagy harc folyik. Menedzsmentszinten már nemzetközi mértékű fizetések vannak, az alsóbb szinteken viszont más a helyzet: a nyugati cégek relatív olcsón akaszthatnak le olyan szakembereket, akiknek képzettsége a szilíciumvölgyi kollégáikéval vetekszik. „Míg ott egy programozó 250 ezer dollárt keres a Google-nál, addig Bengaluruban egy tapasztalt mérnök 30 ezret, a legjobbak pedig 50 ezret. Százezerért tehát már bárkit meg lehet kapni” – mondja egy személyzeti tanácsadó. Bár a bérek „obszcén” mértékben emelkednek, más techközpontokhoz képest még mindig alacsonyak. Persze itt sem minden tökéletes: az infrastruktúra törékeny – Narayana Murthy, az Infosys társalapítójának irodájában például háromszor ment el a villany egy óra alatt (az Infosys az indiai IT-ipar legendás úttörő cége) –, Indiában az emberek negyede nem vagy csak alig tud olvasni, több mint fele pedig a mezőgazdaságban dolgozik. Murthy ezzel együtt úgy véli, kevés olyan tökéletes hely van a világon vállalatalapításhoz, mint Bengaluru, és reméli, hogy a város az egész ország számára példa lesz.
A nagy keleti szomszédhoz, Kínához képest azonban India örök ígéretnek tűnik: a tehetség megvan, de az áttörés nem sikerül.
Más szakértők szerint ez a hasonlat sántít: India demokrácia, ahol a német cégek számára Kínához képest kevesebb a kockázat, nagyobb a jogbiztonság és jobbak az esélyek a megtérülésre.
A német Manager Magazin cikkének (2020/3) rövidített változata.
Fordította: Wéber Balázs
