Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezeténél (FAO) a mai napig úgy tartják, hogy a magyarok tanították meg a fél világot halat tenyészteni – adja meg a jövőről folyó diskurzus alaphangját Urbányi Béla egyetemi tanár, a gödöllői Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének vezetője. Egyáltalán nem elveszett ágazatról van szó – ezt már Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója mondja. Szerinte azzal, hogy a rendszerváltás után a halgazdaságok nem vonzották a külső befektetőket, a tőkét, kénytelenek voltak a saját erejükből boldogulni. „Az új tulajdonosoknak nem volt más választása, mint a kemény munka, a harc, ha életben akartak maradni a megváltozott piaci viszonyok között.”
Új távlatok
Kis túlzással ez a jövő nem a piacon fog múlni. A kereslet ugyanis folyamatosan nő, Európa halfogyasztása tartósan emelkedő tendenciát mutat. 2004-ben – amikor csatlakoztunk az unióhoz – a közösség halfogyasztásának még csak a 40 százaléka származott importból. Mára ez az arány elérte a kétharmadot. A piac pedig évről évre dinamikusan bővül. Csak tavaly – előzetes adatok szerint – nyolc-kilenc százalékkal nőtt – mutat rá Urbányi Béla.
És ez csak Európa. Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re 9,1 milliárd lesz a Föld lakossága. Ezt a tömeget valahogy etetni kell – teszi hozzá. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy új távlatok nyílnak a magyar haltenyésztők előtt. Annál is inkább, mert van olyan faj, amelyben piacvezetők vagyunk Európában. Kereslet tehát van az itthoni halra.
De! Mindig ott van egy de. A magyar akvakultúra esetében rögtön három is. Az egyik, hogy az ágazat szereplői között még minimális együttműködés sem létezik, minden gazdálkodó a saját szakállára kereskedik, ezáltal értelmetlen árversenyeket generálva, ami kiszámíthatatlanná teszi a termelést – hívja fel az egyik problémára a figyelmet Lévai Ferenc. A másik, ami érdemben befolyásolhatja a szektor jövőjét, hogy szinte alig állít elő feldolgozott terméket, márpedig arra van kereslet.
Készítettünk egy felmérést Budapesten a halfogyasztásról a fiatalok körében, majdnem 2000 egyetemista töltötte ki. Az derült ki belőle, hogy egy átlagos budapesti fiatal gyalog tíz, tömegközlekedéssel öt percet hajlandó menni azért, hogy halat vásároljon
– mutat rá az ágazat másik gyengeségére a gödöllői egyetem tanszékvezetője. A harmadik „de” Lévai Ferenc szerint az, hogy az exportpiacok igencsak kiszámíthatatlanok. Magyar halra csak akkor van szükség, ha kevés a saját termelésük, emiatt egy-egy csökkent kivitelű év óriási torlódást okoz a halpiacon. Pedig lenne keletje a magyar halnak, már ha sikerülne olyan termékekkel, technológiákkal előállni, amelyekre szükség van a piacon.
Innoválni kell
„Érzékeljük, hogy innovációs korba léptünk, azaz felértékelődött a kutatás-fejlesztés szerepe, anélkül ugyanis nemcsak piacokat hódítani lesz nehéz, hanem piacon maradni is. Ha egy cég előre szeretne lépni például a takarmánykérdésben, vagy a megújuló energiák használatában, vagy éppen egy halfaj kialakításában, akkor kénytelen a kutatás-fejlesztéshez nyúlni. Ebben pedig nem kis szerepe lehet az egyetemeknek” – teszi egyértelművé Urbányi Béla, hogy mire készülnek az egyetemen. A vállalkozó Lévai Ferenc annyiban árnyalja a képet, hogy szerinte „az innováció gyengesége most az összehangoltság hiányából fakad. Mindenki spontán kutat, sokszor párhuzamosan, az »addig csináljuk, amíg van rá pénz« projektszemlélet dívik, a kutatókat sokszor jobban érdekli a publikációk száma, mint a piacon használható megoldás kifejlesztése. Így azonban sajnos kevés a termelésben használható eredmény”.
Az előrelépést azt jelentené, ha az ágazat szereplői összefognának. A vállalkozások tegyék világossá, „hol szorít a cipő”, mely területeken akarnak fejlődni, az egyetemek pedig olyan kutatásokra koncentráljanak, amelyek „piacosíthatók”.
Az egész vertikumot – a szaporítástól a feldolgozásig és a piaci jelenlétet is – végiggondoló fejlesztésekre lenne szükség
– érzékelteti Lévai Ferenc, hogy mekkora horderejű átalakulásról is lenne szó. Ami – úgy tűnik – elindult, legalábbis vannak már biztató jelek. „Most azon dolgozunk, hogy az afrikai harcsa húsállományát növelni tudjuk. Ez egy genetikát is érintő kutatás, amelyből előbb vagy utóbb egy új halfaj lesz” – hoz egy valóban komoly tudományos munkával járó, egyúttal pedig „piacosítható” kutatást Urbányi Béla. „Ilyen típusú innovációkból kell több, egyebek mellett a haltartás és a termékfejlesztés terén is” – sorolja tovább azokat a területeket a tudományos világból érkező szakember, ahol van keresnivalója a kutatóknak.
Csak együtt sikerülhet
Eladható technológiák és termékek kellenek – vallja mind a vállalkozói, mind pedig a tudományos világ képviselője. „Ráadásul nem feltétlenül magunknak, sokkal inkább a külpiacoknak. Egy sokkal nagyobb térben kell gondolkodnunk. A fő csapásirány Afrika, illetve Ázsia. Ott már ismernek minket, tisztában vannak vele, hogy mit tud a magyar szakember, mit tud a magyar hal. Már csak a modern technológiát és a korszerű termékeket kell odatennünk mellé” – értenek egyet.
5000 KG PONTY EGY HEKTÁRRÓL
A magyar ponty előtt is szép karrier áll, főleg ha a nemzetközi trendeket nézzük. Magyarországon egy hektáron most körülbelül 870 kilogramm ponty termelhető meg, ez az átlag. Igaz, már itthon is vannak olyan gazdaságok, amelyek 2000 kilót is tudnak. Csak hogy lássuk, hol a határ, Kínában 5000 kilogrammnál tartanak – jósol szép jövőt ennek a klasszikus magyar fajnak az egyetemi szakember.
Fotó: Móricz-Sabján SImon
Kihívások persze mindig lesznek, például a finanszírozás terén. Mert bár elég fejlesztési forrás áll rendelkezésre, de hosszú időbe telik, amíg hozzájutnak a szereplők. Lelassultak a bírálatok, elhúzódott az értékelés. A pályázat beadásától a döntésig eltelt idő leamortizálta a pályázati összegeket. „Az alapanyagárak, a munkabérek és a többi költség emelkedése – párosulva az inflációval – felére, harmadára apasztotta a támogatásokat – mutat rá az egyik fő problémára az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. – És akkor még nem esett szó a feltörekvő konkurensekről – a horvátok, csehek és lengyelek már a magyar piacon is jelen vannak, mégpedig jó minőségű termékekkel –, valamint a klímaváltozásról, amely alapjaiban fogja átalakítani az egész akvakultúrát. A változás azonban mindig lehetőség. Ha a vállalkozások és az egyetemek megtalálják a közös hangot, és képesek közösen megtervezni és végigvinni kutatás-fejlesztési projekteket, akkor középtávon Magyarország, a magyar akvakultúra visszakerülhet a világ élvonalába.”
A cikk a Manager Magazin áprilisi számában jelent meg
(Halnagyhatalommá válhatunk)
