Manager Magazin

Búcsút intenek a fogaskeréknek

A technológia lényege, hogy nem fogakkal, hanem golyókkal kapcsolják össze a hajtómű kerekeit, melynek révén megszabadulnak a csúszástól és a súrlódástól. A paradigmaváltást hozó fejlesztésnek 200 milliárd dolláros a piaca.

Egy több mint ötszáz éves technológia, a fogaskerék leváltását célozza a magyar fejlesztésű találmány, a sincroll hajtómű. A technológia lényege abban rejlik, hogy nem fogakkal, hanem golyókkal kapcsolják össze a hajtómű kerekeit, melynek révén – praktikus módon teljesen – megszabadulnak a csúszástól és a súrlódástól, így az energiaveszteség mértéke szinte nulla. A találmány mögött nagyon erős fizikai háttér áll, és jelentős mérnöki kutatás-fejlesztés. Bogár Pál fizikusnak és csapatának több mint egy évtizedes munkája van a projektben, amelyet eddig saját erőből és forrásból végeztek, illetve finanszíroztak. A technológia elméleti alapjainak lefektetése után következett azok alkalmazása gépészeti feladatokra, majd a prototípusok tervezése, gyártása és tesztelése, ezt követően pedig a piacok felmérése és az üzletfejlesztési stratégia kidolgozása és végrehajtása.

Ennek a technológiának mintegy 200 milliárd dolláros a piaca – bár egész pontosan nehezen felbecsülhető.

Bogár Pál elmondása szerint nagyjából 200 millió forintot költöttek a találmányra. Ennek legnagyobb hányadát a személyi kiadások, illetve a fejlesztési költségek tették ki. Jelentős összeget jelentett még, hogy a találmány 15 országban bejegyzett szabadalom, és az ehhez kapcsolódó jogi és fenntartási kiadások is igen magasak voltak. Emellett rengeteg utazással járt a technológia bemutatása a piacon. Több mint 1300 vállalat vezetőivel találkoztak, 300 céges látogatást tettek, illetve több mint 60 tervezési projektet végeztek tíz iparágban és tíz országban, olyanok óriásoknak, mint például a BMW, a DAF, a Daimler, a Porsche és a Rolls-Royce.

Kétszázmillió forintot költöttek a találmányra. Ennek legnagyobb hányadát a személyi kiadások tették ki, valamint a fejlesztések költségei
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A sincrollt egyrészről intenzív érdeklődés és intellektuális elismerés fogadta, másrészről a kockázattól való félelem és a halogatás. Az óvatosság racionálisan teljesen megalapozott, hiszen az innováció rendkívül kockázatos vállalkozás.

Mindenki a második számú ügyfelünk akar lenni, nem az első, de nem is a harmadik – nem akarják a hálátlan úttörő munkát felvállalni, de nem is akarnak lemaradni

– fejtette ki a Manager Magazinnak Bogár Pál. A sincroll innovációs és startup versenyeken már 17 díjat kapott, az ügyfelekkel indított fejlesztési együttműködések során pedig eladott nyolc prototípust és egy licencet. Utóbbiak között szerepelnek autó-, drón- és szerszámgépgyártók, hajó- és orvosirobot-építők. A Sincroll Drive Technologies Kft.-nek 1,3 millió euró finanszírozásra van szüksége ahhoz, hogy meglevő technológiájára és piaci kapcsolataira építve magasabb fokozatra állítsa növekedési ütemét, illetve felskálázza üzleti méreteit. A menedzsmentnek ehhez az áttöréshez már kész stratégiája van.

BOGÁR PÁL

Bogár Pál 1988-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika szakán, majd két évig a Központi Fizikai Kutatóintézet tudományos kutatója volt a lézerfizikai osztályon. Ötéves kutatói és egyetemi oktatói munka után 1995-ben PhD-fokozatot szerzett a New York-i Hunter College-ban, a City University of New York egyetemen kvantumoptikai kutatási témában. A PhD-t követően postdoctoral tudományos kutatóként a müncheni Max Planck Kvantumoptikai Intézet munkatársa volt 1996-ig. Innen váltott át pénzügyi karrierre, és a londoni City és a New York-i Wall Street különféle bankjaiban dolgozott 13 évig. Foglalkozott részvényelemzéssel és -értékesítéssel a Credit Suisse bankban, komplex derivatív tranzakciók piaci kockázatának számolásával és szimulálásával az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban (EBRD), devizaopciók kereskedésével a Morgan Stanley-nél, illetve végül a Rabobank nevű holland pénzintézet globális kvantitatív kockázatelemzési csoportját vezette hat évig. Bogár Pál 2009 óta Budapesten él. Itt vállalkozóként megalapította és azóta is vezeti a Sincroll Drive Technologies nevű céget, mely egy innovatív, saját tulajdonú gépészeti technológiát fejleszt és hasznosít.

A cikk a Manager Magazin márciusi számában jelent meg

(Búcsút intenek a fogaskeréknek)

Manager Magazin Sincroll