A bankstratéga

Manager Magazin
commerzbank Német mintára kell elősegíteni a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését, de az EU-ban kontraproduktív lehet számunkra a kizárólagos nemzeti retorika – véli Kozma András, a Commerzbank elnök-vezérigazgatója.

Jól jött-e önnek bankárként, hogy korábban egy hitelbiztosító céget vezetett, s megtanulta felfedni a vállalatok gyenge pontjait?
Kozma András: A hitelbiztosításban sok ismeretet lehet szerezni a vállalatokról, amelyet máshol csak nagy nehezen. Szerencsére nagyon sok céget személyesen is megismertem az ott töltött idő alatt.
 
Ön megszerezte a felszámolói képesítést is, mintha előre tudta volna: nehéz idők jönnek…
K. A.: Eredetileg kíváncsiságból, hobbiként szereztem meg ezt a posztgraduális végzettséget. Mindig a pénzügyi és bankszférában dolgoztam, ezért a hitelezők képviselőjeként pontosan meg akartam ismerni a felszámolások „természetrajzát”, amelyekről sok rosszízű legenda keringett. Egyszerűen tudni akartam, mit tehet jogszerűen az adós, a hitelező vagy a felszámoló az eljárás előtt és alatt. Ez a tudás az elmúlt időszakban különösen kapóra jött a bank vezetői székében.
 
Nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a válságban a bankok és ügyfeleik közötti viszony megromolhat. Igaz ez önökre is?
K. A.: Akadtak ilyen példák, nem tagadom. Ez a jelenség a rosszul gazdálkodó, gyenge hitelképességű, felszámolással fenyegetett cégeknél természetes és érthető is. A bankok éppen miattuk hoztak egy sor restriktív döntést, szigorítottak a sztenderdeken, hogy elkerüljék vagy csökkentsék a veszteségeiket. A hitelintézetek részéről az esetleg kellő szelekció nélkül végrehajtott szigorítás viszont sújtja a jól gazdálkodó cégeket is, amelyekkel semmi baj nincs. A Commerzbanknál megpróbáltunk vigyázni ezen ügyfeleinkre, náluk csak módjával szigorítottunk.



Ezek szerint kettős mércét alkalmaznak. A gyengéknél szigorítottak, így a rossz helyzetben lévőkön löktek még egyet, hadd menjenek gyorsabban tönkre.
K. A.: Nem fogadom el, hogy a rosszul gazdálkodó  cégek esetében a bankok magatartása okozza a vállalkozás végét. Ennyi erővel az adott vállalkozás vevőin is számon kérhetné, hogy azzal siettetik a veszteséges cég tönkremenetelét, hogy nem veszik meg a rossz terméket drágán. A hitelintézet a már elveszettnek tekintett pénz után nem dob vég nélkül újat, hogy hadd vesszen el az is. Öngyilkos és felelőtlen akció lenne, ha vesztésre álló üzletet tovább finanszíroznánk. Az életképes cégeket viszont a bankok a jövőben is megpróbálják ügyfélként megtartani.
 
A bank és ügyfele közötti megromlott viszonyt  egy lehetséges piaci résnek nevezte a hitelintézet számára. A Commerzbank feltett szándéka, hogy kihasználja ezt a helyzetet. És ha mások is így gondolkodnak?
K. A.: Mi középbanki státusban vagyunk, méretünkből kifolyólag hamarabb és rugalmasabban tudunk reagálni a változásokra. Ezért még tavaly, a válság közepén elkezdtük az új akvizíciókat. Annyira hiszünk a magyar piacban, hogy a hitelállomány esetében kifejezetten bővülést tervezünk, már ebben az évben is. A bankszövetség féléves adatai alapján a vállalati hitelállomány az egész szektorban még csökkent, de van néhány szereplő, ahol ez már nem így volt. A Commerzbank szerencsére ebbe a körbe tartozik.
 
Ön 2007 májusától lett elnök-vezérigazgató, 2008 vége már a válság intenzív szakasza volt. Nem pánikolt be?
K. A.: Mondhatnám, hogy már hozzászoktam ahhoz, hogy munkahelyváltás után rövid időn belül kitör valamilyen válság, ami megnehezíti a körülményeket. Úgy látszik, ilyen az aurám. Visszanézve a pályámra, már nekem is feltűnt, hogy így volt ez minden alkalommal. Először az orosz válság 1998-ban, majd a 2001-es recesszió, végül 2008-ban a jelenlegi. Tényleg kezdek hozzászokni, de azért mindannyiunk érdekében remélem, hogy még évtizedekig maradok a Commerzbanknál. Pánik nem volt ugyan, de a korábban kidolgozott stratégiát módosítani kellett.
 
Ehhez képest 2009-ben veszteségesek voltak. Ez meglepő a banki szektorban, nem?
K. A.: Attól függ… A laikus egyformának látja a bankokat, nem érzékel nagy különbséget közöttük. Pedig van. Ezért a válság is különbözőképpen érintette őket. A vállalati üzletág súlya és jellege alapján három csoport különböztethető meg. Az első az, amelynek zömmel jó bonitású, jellemzően multivállalati ügyfélköre van. Ezt a kört alig érintette a válság, hiszen bevételeik az emelkedő kamatmarzsok miatt nőttek, miközben a költségoldalt leginkább meghatározó értékvesztés az ügyfelek kiemelkedően jó hitelképessége következtében alig változott. Így ebben a körben talán még nőhetett is az eredményesség. A másodikba azok a bankok tartoznak, ahol a vállalati üzletág súlya messze elmarad a lakossági mögött. Mivel a válság a cégeket hamarabb és súlyosabban érintette, ezért ezeknél a bankoknál a lakossági üzletág egyfajta kiegyensúlyozó szerepet töltött be. A lakossági piac – a statisztikai adatok szerint – kisimultabb, bár 2009-ben már ott is akadtak komoly gondok. Ha egy vállalat elveszíti bevételeinek mondjuk 40 százalékát, akkor nagy valószínűséggel tönkremegy. Ha egy magánszemélynél következik be ugyanez, akkor összébb húzza a nadrágszíjat, de gyakran túléli a válságot. Tehát ugyanaz a hatás a vállalati szektort súlyosabban érintheti. A legnehezebb helyzetbe ezért azon hitelintézetek kerültek, amelyek erősek a vállalati piacon, és zömében magyar cégeket finanszíroztak. Mivel a válság megtizedelte az ügyfeleket, az értékvesztés drasztikusan nőtt, ezzel szemben viszont nem volt ezt érezhető módon ellentételező bevétel. Ha megnézi a statisztikákat, akkor jellemzően a vállalati bankok eredménye volt gyengébb tavaly. Ez viszont döntően szektoriális probléma, nem pedig egyedi.


Ebben a szektorban van a Commerzbank is…
K. A.: Igen, hiszen nálunk tíz ügyfélből hét-nyolc magyar hátterű vállalkozás, mégpedig kkv. A fentieken túlmenően a 2009-es év eredményei egyszeri hatást is hordoztak a bankszektorban. Nem az alaptevékenység nyereségessége javult elsősorban, hanem főleg az értékpapírokon, pl. az állampapírokon elért árfolyamnyereség. Amelyik banknak nagy értékpapír-állománya volt, az profitált a magyar gazdaság javuló megítéléséből. A Commerzbank viszont nem azért van Magyarországon, hogy magyar értékpapírokat vásároljon. Ezt Frankfurtból is megtehetjük. A mi kizárólagos dolgunk, hogy magyar vállalati ügyfeleket hitelezzünk, ezért a mérlegfőösszegünk jelentős része ügyfélkihelyezés. Így most a peches oldalon voltunk.


Furcsa, hogy egy külföldi tulajdonú bank vezetője arról beszél, hogy a magyar középvállalatokat akarják finanszírozni. Miért nem hajtanak önök is az itt lévő multikra?
K. A.: A külföldi tulajdonban lévő vállalkozások nagyon fontos szegmensét jelentik a magyar gazdaságnak. Szerencsére nekünk is nagyon sok ilyen ügyfelünk van, és „hajtunk” is rájuk. Viszont ez a piac már felosztott, és jelentősen nem is bővül. Másrészről anyabankunk hazai üzletpolitikájának is fontos része Németországban az, hogy a helyi középvállalatokat finanszírozza – ez a híres „Mittelstand”, amelyik a német gazdaság teljesítményének jelentős részét adja. Hiszek abban, hogy az ország fejlődését tartósan csak az tudja megalapozni, ha a helyi középvállalatok nagy számban megerősödnek. Óriási hibának tartom, hogy az elmúlt húsz évben mindenfajta iparpolitikai-gazdaságfejlesztési szempontot mellőzve, külső kényszereknek és rossz gazdaságpolitikának kitéve alakult ki a hazai vállalatszerkezet. Jelenleg úgy néz ki a vállalati piramis, mint egy amorf homokóra. Kevés nagyvállalat adja az ország gazdasági teljesítményének és exportjának zömét, alul meg a mikrovállalkozások százezrei vannak, amelyek legfeljebb önfoglalkoztatást biztosítanak, de jelentős gazdasági teljesítményt, exportot, k+f-et nem adhatnak. A kettő között, középen meg majdnem semmi.
 
Szakértők gyakran rámutatnak, hogy a létező magyar kis- és középvállalatok jó része nem versenyképes, emellett adót csal. A politikusoknak egyszerűbb volt a multik mellett dönteni, amikor privatizációról volt szó.
K. A.: Nem szeretem a kizárólagos hivatkozást a politikára. A politikusok mögött szakértők, értelmiségiek állnak, az egész mainstream gazdasági közgondolkodás. A politikusok döntései csak leképezték ezt az általános, akkor kizárólagosnak és megkérdőjelezhetetlennek tekintett közvélekedést. A gazdaságpolitika vezérlő elve a gazdasági átmenet során a tankönyv és az ideológia lett a józan ésszel szemben. A véleményformáló értelmiség egy megtanult, vagy inkább elképzelt elmélet fals világában élt, amelyet a gyakorlat csak részben igazolt. De a valóság és a képzelet közötti egyre növekvő rést nem voltunk hajlandók észlelni. Persze, hogy a privatizáció során a külföldi befektetőket kezdetben támogatni kellett, de hogy milyen sorrendben mit és kinek adunk el, az nagyon nem mindegy. Utólag persze minden könnyebben megítélhető, de nekem úgy tűnik, hogy döntően az az elv érvényesült: ne irányítsuk a folyamatokat, pusztuljon, ami életképtelen, majd a romokon úgyis új élet sarjad. A vevő meg azt visz, ami megtetszik neki.  Tudatos iparpolitikát és koordinációt kellett volna alkalmazni a gazdasági átmenet során a magárahagyottság helyett.  A privatizáción túlmenően az elmúlt tíz évben már a versenyképességet romboló gazdaságpolitika is gyakran hátrányba hozta a kis- és középvállalkozásokat. Míg a külföldi nagyvállalatok szerencsére erősek, a nagyon kis cégek sokszor adóelkerüléssel maradtak életben, ezért a rossz gazdaságpolitika minden negatív hatása a középvállalati kör tagjait lehetetlenítette el. Csak példaképpen: míg a mikrovállalkozásoknál sajnos alternatíva lehetett, addig a középvállalkozások méretében 50–250 munkavállalónak nem lehet minimálbért fizetni, a többit pedig zsebbe adni. Jelen szomorú helyzetünk biztosan nem elválasztható a közgazdasági értelmiség zömének ideologikus, kevéssé pragmatikus világképétől.


De az igaz, hogy a magyar középvállalatok hatékonysága, korszerűsége elmarad a multikétól…
K. A.: Ez igaz, de azért gyengébbek, mert az adott közegben meg sem erősödhettek, vagy azért, mert ez ebben a méretben mindenhol így természetes? Szerintem nincs ok-okozati összefüggés a középvállalatok léte meg a kevéssé hatékony termelés között. Ahogy a klasszikus példa is mutatja, bár csökken a világban a szamarak száma, a Nobel-díjas tudósoké meg nő, azért a kettő között még sincs összefüggés annak ellenére, hogy a statisztikai korreláció majdnem egy. A kkv-k hatékonysága azért sokkal gyengébb, mert a gazdaságpolitika versenyképtelen közeget teremtett számukra a legális működést és a munkát büntető adórendszerrel, a versenytársakénál lényegesen magasabb elvonási szinttel. A torz gazdaságpolitikához persze részlegesen alkalmazkodik a vállalati működés és szerkezet is, és azok is torzzá válnak. Nem arra szocializáljuk tehát a vállalkozót, ami a szerepének lényege, azaz az alkotás, teremtés, vállalkozás, hanem arra, hogy maradjon kicsi, félig szürke, keresse a kiskapukat. Ilyen helyzetben a munkaerő-kölcsönzés, offshore cégek, eva, őstermelők kedvezményei stb. – minden felhasználandó eszköz lesz az életben maradás érdekében. És igen, az adócsalás is jellemzővé válik. Az igazi kérdés viszont az, azért csalnak-e adót sokan, mert a kkv-knak ez sajátos tulajdonsága nálunk, vagy azért, mert rossz szerkezetű és nagy az adóterhelés. Én ez utóbbiban hiszek.
 
Lát-e változást ezen a téren?
K. A.: Én úgy látom, kormányszinten most van elhatározás arra, hogy ezen a helyzeten változtassanak, s a hazai kis- és középvállalatokat fejlesszék. Némileg hamisnak és rossznak érzem azonban azt az üzenetet, hogy a magyar vállalkozásokat kell támogatni. Ez az EU-ban biztosan disszonáns hang, amely visszaüthet ránk. Úgy gondolom, hogy az erős magyar gazdasági kötődésű vállalkozásokat kell kiemelni. Mindegy, hogy a tulajdonos magyar, avagy sem, az ország számára az a fontos, hogy a vállalkozás hazai legyen abban az értelemben, hogy ezer szállal kötődjön a magyar gazdasághoz, abba teljesen integrálódjon és magyar inputokból komoly hozzáadott értéket teremtsen. Tehát ne olyan vállalkozásoknak segítsünk (függetlenül attól, hogy ezek külföldi vagy magyar tulajdonban vannak), amelyek nagy importhányad mellett kevés hazai inputtal dolgoznak, mint pl. a kevés helyi alvállalkozóval működő összeszerelő üzemek. A hangsúlyt én azokra a hazai középvállalatokra tenném, amelyek hozzáadott értékteremtése Magyarországon zajlik. Számomra rokonszenves, egyben az EU-val is elfogadtatható cél lenne, ha azt tűznénk ki magunk elé, hogy a vállalatszerkezetünk legyen hasonló ahhoz, ami Németországban van. Sok közepes céggel, amely élenjár a k+f-ben, komoly exportpotenciáljuk van, és nagyon erősek a hozzáadottérték-teremtésben. Másodsorban nem hiszek abban, hogy a vállalkozásokat mindenképpen támogatni kellene. Szerintem teremtsünk versenyképes körülményeket az adózás, adminisztráció, munkavállalói szakképzés stb. területén, hogy ne kerüljenek hátrányba a közép-európai versenytársaikkal szemben, a többi az ő dolguk. Ha csak ezt megcsináltuk, akkor tettük meg értük a legtöbbet. Ha itt elindul a kormányzat részéről egyfajta változás – s ennek jelenleg látom a jeleit –, akkor lesz tartós, stabil növekedés is.



Milyen jeleket lát?
K. A.: A gazdaság szempontjából hasznosnak gondolom az egykulcsos adót, a társaságiadó-csökkentést, az EU-források átirányítását és az egyéb meghirdetett célokat. Rendkívül fontosnak érzem a gyermekvállalás kiemelt támogatását is, mert ez nemcsak társadalmi, hanem a nagyon közeli jövőben már közvetlen gazdasági probléma is lesz. Egy vészesen elöregedő társadalomban hamarosan elfogy a fiatal munkavállaló, majd az adófizető, végül a fogyasztó. Ezen a gondon pedig semmi más nem enyhíthet, csak a minél több megszületendő gyermek. Persze, amit látunk, az csak a kezdet, nem tudom, milyen lesz a folytatás. Attól sok függ. Ha nem lesz következetes, a versenyképességet minden erővel támogató, világos gazdaságpolitika, akkor a kezdeti lendület pillanatnyi fellángolás is lehet. Majd meglátjuk.
  
És mit szól a bankadóhoz?
K. A.: Én ezt üzletnek fogom fel. Az a kérdés, mit kapunk a pénzünkért cserébe. Ha a kormányzat a többletbevételt arra használja fel, hogy a gazdaság versenyképességét gyorsan és drasztikusan növelje, a gazdaság gyors növekedési pályára álljon, akkor mi a befizetett válságadónkkal versenyképességet vásároltunk. Így minden rendben van, hiszen a válságadóval érintett ágazatok hosszú távon visszakereshetik ezt a terhet egy stabilan fejlődő magyar piacon. Legyen szó akár kiskereskedelemről, akár telekommunikációs szektorról, akár a bankszféráról. Ha viszont a kormányzat ezt a bevételt nem a versenyképesség felélesztésére használja fel, hanem feléli, akkor a válságadó nagyon káros, mert rombolja az üzleti környezetet. Különösen veszélyes, ha a válságadók az eredetileg közölt átmeneti időszak után is hatályban maradnak. Ebben az esetben deformálódni fog a piac, és véleményem szerint a bankok részéről többen is megfontolják majd, hogy valamilyen formában elhagyják az országot, vagy külföldre tereljék az aktivitást. Ez beláthatatlan negatív következményekkel járna a magyar gazdaság szempontjából.  Jelenleg azon a határon vagyunk, amikor még a pozitív narratíva a meghatározó. Minden további negatív üzenet  azonban eltolhatja a hatásokat a káros tartományba, ami nagyon megnehezíti majd a gazdaság talpra állását. 

Minden feltétel adott a magyar és kirgiz vállalatok együttműködéséhez

Szijjártó Péter kedden beszélt a kirgiz-magyar üzleti fórumon a két ország együttműködési lehetőségeiről.

Küzd az igazáért a válogatott csatár

A munkaügyi bíróságon folytatódik Szalai Ádám és a Mainz ügye.

Európa zölddirigizmusa

Célszerű lenne egy átfogó emissziókereskedelmi rendszert létrehozni minden szektor számára, hogy egységes szén-dioxid-ár jöhessen létre.

A kanapéról indulnánk a boldog nyugdíjaskor felé

Az OTP Nyugdíjpénztár friss kutatása szerint a lakosság mintegy ötödét eddig csak a személyes ügyintézés tartotta vissza a nyugdíjcélú megtakarításoktól.
Világgazdaság Piactér