A kötvényguru

Manager Magazin
Alapkezelés Az elmúlt években kiemelkedően teljesítettek Szalma Csaba befektetési alapjai. A Supra tavaly a második legnagyobb hozamú konstrukció volt, az Optima és a Maxima is megveri versenytársait.

A befektetési alapok vásárlói közül 2010-ben azok jártak a legjobban, akik OTP Suprát vettek, ez a származtatott alap ugyanis az év során csaknem 40 százalékos hozamot ért el. A portfóliómenedzser, Szalma Csaba másik két alapjára, az Optimára és a Maximára is büszke lehet, ezek ugyanis gyakorlatilag bármilyen időtávon viszszatekintve megverik a többi rövid és hosszú kötvényalapot. A tízéves hozamaik éppúgy jobbak a versenytársaikénál, mint az egyévesek.


Mozaikjáték „Erre nincs konkrét recept” – válaszolja arra a kérdésre, hogyan sikerül túlszárnyalnia a többi kötvényportfólió-menedzsert a hozamok terén. Annyit azért elárul: a futamidőkkel lehet játszani. Ha csökkennek a hozamok, akkor teljesít jobban az alap, ha hosszabbak a lejáratok, amennyiben emelkednek, akkor viszont rövidebb futamidejű kötvényekkel lehet megverni a referenciaindexet. „Ez egy mozaikjáték, amelyben fontos szerepet játszik, hogyan alakul a makrogazdaság, a kereslet-kínálat, a konkurencia pozíciói, a külföld általi megítélésünk és a kockázati étvágy a világban. Ezekből a mozaikdarabkákból kell kirakni a jövőképet, ebből kell valahogy kisakkozni, hogy mi várható” – mondja. Ami extra nehézséget jelent számára, az az, hogy hirtelen döntéseket nem hozhat, mert az OTP Alapkezelő olyan nagy piaci szereplő, amelynek a lépései erősen befolyásolhatják az árfolyamokat. „Olyanok vagyunk, mint egy tankhajó, amelynek már a szárazföld előtt kilométerekkel fékeznie kell, ha nem akarja lebontani a kikötőt. A nagy állomány miatt nekünk is hónapokra előre kell gondolkoznunk, ha pozíciót akarunk váltani.” A stratégia az eredmények alapján sikeresnek tűnik, ehhez persze Szalma Csaba ismerősei szerint az is kellett, hogy a befektetési igazgatónak a válság idején is kötélidegei voltak. „Hinni kellett abban, hogy amit csinálunk, hosszú távon beérik” – mondja.


Hosszú távra A normál kötvényalapokhoz képest különlegesnek számító, nem egészen három éve indult Supra abszolút hozamú alap, bármibe fektethet, amelyben hisz a portfóliókezelő, akár még az eszközök esésére is fogadhat. Az első időszakban Szalma Csaba maradt a kaptafánál, főleg kötvényekbe fektette az alap vagyonát, később már a devizapiacokon is vett fel pozíciókat, a jövőben pedig még tovább szélesítené a befektetési palettát a részvény- és az árupiacokon.
Azokat a befektetőket viszont, akik néhány hónap alatt szeretnék megduplázni a pénzüket, a szakember lebeszéli a Supráról. „Ez az alap három-öt éves időtávra ajánlott, mert rövid távon a tőkeáttétel miatt ingadozó az árfolyama” – figyelmeztet. A befektetők közül viszont sokan, úgy tűnik, nem fogadják meg a tanácsot, és sokkal gyorsabban forgatják a befektetési jegyeket, mint ahogy az egy abszolút hozamú alapnál ideális lenne. Szalma Csaba szerint ez a stratégia kockázatokat rejt; ha valaki abszolút hozamú alapokban szeretné fialtatni a vagyonát, sokkal jobban tenné, ha megosztaná a portfóliót több ilyen konstrukció között, és hoszszabb távon tartaná bennük a pénzét.
Egy ideális ötéves futamidejű portfóliót egyébként a szakember szerint körülbelül úgy érdemes összeállítani, hogy a kockázatossága a nyugdíjpénztárak kiegyensúlyozott és klasszikus alapjai közé essék. A részvényarány egy ilyen portfólióban a teljes vagyon negyedét-harmadát teszi ki, a maradék összeget pedig vagy kötvényekbe, vagy különféle abszolút hozamú alapokba érdemes befektetni.

A cél, hogy Magyarország ott legyen a „top 5-ben” 2030-ig

A magyar GDP-adat európai szinten is kiemelkedően magas növekedést jelez, jelentette ki az Origónak adott interjúban Schanda Tamás államtitkár.

Debrecen és Győr még várhat Szoboszlaiékra

Bevett gyakorlat az MLSZ részéről, hogy a felnőtt válogatott mérkőzéseket a fővárosban rendezik meg, az új Puskás Stadion átadása után sem lehet ez másképp.
Világgazdaság Piactér