Van, ahol annyira profin alakították át az egykori ipari létesítményeket, hogy valósággal imádják a turisták az újjávarázsolt helyet. A legjobb példa talán Zürich. Az ipari negyedre talán csak a viadukt emlékeztet. Az egykori hajógyár épülete csarnok lett, modern kis üzletekkel, művészeti boltokkal. A mellette levő üzemet kulturális központtá varázsolták. Az új negyedben egyre-másra nyíltak meg a neves szállodaláncok hoteljei. A Renaissance, a Sheraton, a Hilton ott magasodik az egykori zürichi
ipari negyedben, s talán a Le Chef a legismertebb étterme. A szakácsnő egy attraktív, fiatal hölgy, akinek művész párja az
asszony bajszos (!) képeivel díszítette a vendéglőt. Az árak persze itt is svájci szintűek. A legtöbben az öt- és a hétfogásos menüt választják, persze akkorák az adagok, hogy ennyitől egy madár is éhen halna. Viszont tényleg sok mindent újragondolt a tehetséges főnöknő.
Aranybányából „aranybánya”
Dél-Afrika kedvelt turistaközpontja egykor aranybánya volt. Golden City könnyen felkereshető Johannesburgból. Bár a nagyváros mostanában elég veszélyes. Hallottam olyan mondást, hogy
Golden Cityben ettől még sok a turista, hisz tényleg pazar szórakoztatóparkot varázsoltak az egykori bányából. Lift visz minket a tárnába, megnézhetjük a csilléket, előadást hallgathatunk meg az arany kitermeléséről. Ha pedig feljöttünk a felszínre, játékok sokasága vár minket, a körhintától a célbadobós bódékig. A kosárra dobálás nagy kedvence a helyieknek, de kevesen jók benne, így sikerült nekem elvinni a pink plüss óriás cápát. Nem volt könnyű hazahozni kézipoggyászként.
Az ipari termelés turisztikai hasznosításában az amerikaiak a legprofibbak. Persze Dublinban is a Guinness meglátogatása a fő attrakció, Svájcban is mehetünk még működő csokigyárba, de ahogy az Egyesült Államokban csinálják, az más szint. Atlanta legfontosabb nevezetessége a Coca-Cola központja.
Fotó: Shutterstock
A látogatók nem csupán a híres ital történetével ismerkedhetnek meg (s tudhatják meg például, hogy azért ilyen az írásmód, mert a cég első könyvelője ilyen cifrán-szépen írt), hanem egy félnapos túra végén még maguk is kreálhatnak, gyárthatnak újfajta kólát. Ezenkívül megismerhetik a világ más országainak Coca-Cola-termékeit, melyekből annyit ihatnak, amennyit csak bírnak. A magyar ízlésvilágtól talán a dél-amerikai inca kóla áll a legtávolabb… Amint elhagytuk a Coca-Cola látogatóközpontját, átsétálva az olimpiai téren, odaérünk a CNN tornyához, ahol megnézhetjük a vad tempóban dolgozó újságírókat a hírszobában. Itt az aulában kapott helyet az a sivatagi terepjáró, amellyel az iraki forgatásokon közlekedtek.
Makadámmogyoró és vulkán
A Hawaii-szigetek legnagyobb szigetén találjuk a világ makadámmogyoró- (más néven: makadámdió, makadámia; őshazája
révén: ausztrál mogyoró, queenslandi dió) termelésének többségét adó üzemet. Big Island nemcsak erről, hanem a még működő vulkánjairól ismert.
A turisták ettől még hajók sokaságával próbálták megközelíteni a természetes tűzijátékot, lett is baleset belőle. Mindenesetre a vulkánokat helikopterről is megnézhetjük, magam is láttam, amint a lávafolyam hatalmas gőz- és gázfelhő kíséretében beleömlik a tengerbe.
Fotó: Shutterstock
Big Island egyébként az igazi Hawaii, a helyiek ezt a földdarabot nevezték így, s erről nevezték el az egész szigetcsoportot. Állandó megfigyelőállomáson kutatók vizsgálják a tűzhányók aktivitását. A sziget másik oldalán a friss talajon vízesések, üdezöld dzsungel, botanikus kert található, meseszép orchideákkal. S itt van nem messze az egyik nagy mogyoró feldolgozó. Makadámmogyoróból még mézet is csinálnak, de a csokikba kerül a legtöbb. A feldolgozó fala csupa üveg. A turisták minden munkafázist nyomon tudnak követni. Kérdés persze, milyen lehet itt dolgozni, hiszen folyamatosan idegenek sokasága nézi a munkásokat. Cserébe viszont nemcsak fizetnek, hanem rengeteg terméket közvetlenül a gyártótól vesznek meg.
Rossz csoki, jó csoki
A sok ipari üzem közül a Hershey a kedvencem. Míg Európában a Nestlé,
(a globalizáció persze már rég megkeverte a dolgokat), és a tündéri pennsylvaniai kisváros, Derry Township valóban mindenét a csokoládénak köszönheti.
Fotó: Shutterstock
Gyönyörű kis házakat képzeljenek el, csodaszép kerteket, minden tiszta, öröm lehet itt élni. Van egy hatalmas vidámparkjuk is. A legérdekesebb mégis a csokigyár és annak látogatóközpontja. Nemcsak az édességpróba miatt (gyerekkoromban a Győri Keksz- és Ostyagyárban azt mondták, bármennyit ehetek; ott döbbentem rá, képtelenség tönkreenni a céget), hanem a történetek okán is. A második világháborúban ez a gyár látta el az amerikaiakat csokival. Az ellátásért felelős vezérkari tiszt egy dolgot kötött ki: olyan csokoládét kell csinálni, amely nem olvad meg 50 Celsiusfokban sem, magas a tápértéke, olcsó és nem elég jó. Ez utóbbira azért volt szükség, hogy a katonák ne falják be rögtön, hanem csak végszükség esetén. Ez végül olyan jól sikerült, hogy az íze állítólag a benzinére emlékeztetett. De cserébe, amikor megnyerték a háborút, minden dolgozót kitüntettek. Persze azóta az íze is tökéletes.
A cikk a Manager Magazin márciusi számában jelent meg
(Barnamezős és működő célpontok)
