Wolf-Henning Scheider 28 évet húzott le a Boschnál, mielőtt – a Mahlénál eltöltött három év kitérő után – a konkurens ZF-hez igazolt vezetőnek. Az egész életét az autóiparban töltő menedzser távozásának nem igazán örültek a Mahle vezetői – már csak azért sem, mert a szándékról a sajtóból értesültek először. Manapság megszokott dolog, hogy sokan „a kerítés másik oldalán”, a versenytársaknál tapogatóznak új lehetőségek után. Élethosszig tartó állások ma már maximum a közszférában vannak, a gazdasági boom pedig önmagában beindítja a mozgást, hiszen mindenki előtt új lehetőségeket nyit meg. Beszédes tény, hogy a németországi fejvadász cégek árbevétele több mint húsz százalékkal nőtt az elmúlt két évben, ami több mint duplája a GDP-bővülés ütemének. A személyzeti tanácsadók árbevétele pedig tavaly először lépte át a kétmilliárd eurót.
Könnyen váltanak
Sok vállalatnál a lojalitás csak a következő íróasztalig terjed
– mondja Stephanie Schorp, a müncheni Comites tanácsadó cég ügyvezetője. A munkavállalók kilencven százaléka azonnal vált, ha máshol szebb jövőt és jobb pozíciót ígérnek neki. A személyes érdek többet nyom a latban, mint a cégek dicshimnusza. A váltási hajlandóság persze gazdasági ágtól és cégtípustól is függ: a szolgáltató szektorban és a magántőke-befektetési társaságok által birtokolt cégeknél például nagyobb, mint az iparban és a középméretű családi vállalkozásoknál. A legkeresettebbek azok a menedzserek, akik cégük legféltettebb titkait is ismerik, például a technológiai know-how-t (fejlesztők), az ügyféllistát (értékesítők) vagy a szállítási kondíciókat (beszerzők).
Átigazolásuk a riválishoz akkor lehet sikeres, ha meg tudják őrizni klienseik bizalmát. „Az ügyfeleknek szinte mindegy, hogy milyen íróasztal mögött ülök – mondja Ralf Kalmbach autóipari tanácsadó, aki már többször szerződött konkurenshez. – A legjobb beugró az új cégnél pedig egy jó projekt.”
- a menedzser azért, mert sokszor az új állás az egyetlen lehetőség arra, hogy fizetésben és karrierben is nagyot lépjen előre;
- a cég azért, mert a kívülről érkező friss erőkkel könnyebb megújulni;
- a nemzetgazdaság pedig azért, mert így gyorsabban terjedhet a tudás.
Ezzel szemben az állandósult viszonyok – bár kétségkívül segítik Németország régi erényeit, a specializációt és a perfekcionizmust – fékezik az új dolgok térnyerését. A fiatal vállalkozók és cégalapítók például kifejezetten igénylik, hogy a tapasztalt profik több helyen is kamatoztathassák tudásukat.
Az Adidas és a Puma rivalizálása sem a régi: korábban háborúban álltak egymással, és bár a piaci verseny ádáz, a szembenállás enyhült a kilencvenes években, s megegyeztek abban, nem fogják titokban átcsábítani egymás dolgozóit. 2009-ben pedig még egy baráti focimeccset is lejátszottak
Fotó: Shutterstock
AnnaLee Saxenian amerikai kutató már a kilencvenes években megfogalmazta később sokat idézett tézisét, miszerint éppen ez a Szilícium-völgy sikerének a kulcsa. A kaliforniai bíróságokon – az Egyesült Államok más részeivel ellentétben – például elbuknak azok a munkaszerződések, amelyek kizárják az átigazolás lehetőségét a konkurenciához.
Veszélyes zsoldosok
A legtöbb váltás ugyanakkor kényes helyzetet teremt, amelyben bizalomra és elkötelezettségre van szükség. Már a reneszánsz kori olasz politikus-filozófus, Niccolò Machiavelli is figyelmeztetett arra, hogy aki zsoldosokra támaszkodik, az soha nem lehet biztos a dolgában. A zsoldosok ugyanis „hataloméhesek, fegyelmezetlenek, hűtlenek, a barátokkal szemben gőgösek, az ellenséggel szemben viszont gyávák, nem félnek Istentől, és tisztességtelenül bánnak az emberekkel”. Békeidőben kifosztják, háborúban viszont cserbenhagyják megbízóikat, mert „semmi más nem tartja őket a csatatéren, mint az a kevéske zsold, ami nem elég ahhoz, hogy szívesen meghaljanak érted”.
Ez pedig akkor alakul ki a leggyorsabban, ha van egy ellenség, akinek meg akarjuk mutatni, hogy mit tudunk. Sok cég számára akár végzetes is lehet, ha kulcsjátékosaik az ősi riválishoz igazolnak át. Ugyanakkor a menedzserek is kockáztatnak a váltással, hiszen megindulhat ellenük a bosszúhadjárat és a furkálódás.
Olyan ez, mint egy válás, amikor a férj utólag már azt mondja az exnejéről, hogy soha nem tudott főzni
– véli Schorp.
Összességében mégis sok minden szól amellett, hogy a munka világában az életszakaszos modellnek kellene felváltani az örökké tartó házasságot. Ehhez persze meg kell tanulni az elválás és az „ellenséghez való átállás” művészetét is.
Steve Jobs is begurult
Különösen kényes helyzet, ha a „váló fél” magával viszi a cég know-how-ját. Steve Jobs, az Apple azóta elhunyt vezére például szabályos dühkitörést kapott, amikor – néhány nappal az ötvenedik születésnapja előtt – kiszimatolta, hogy a ravasz Google-fiúk átcsábíthatják a Safarit kifejlesztő teljes csapatát. Jobs természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, felhívta Szergej Brint, a keresőóriás alapítóját, és figyelmeztette: „Ha csak egyetlen emberemet is elviszitek, kitör a háború.” A két cég végül informálisan megállapodott, hogy békén hagyják egymás dolgozóit.
Steve Jobs, az Apple azóta elhunyt vezére dühkitörést kapott, amikor kiszimatolta, hogy a ravasz Google-fiúk átcsábíthatják a Safarit kifejlesztő teljes csapatát
Fotó: ROBYN BECK / AFP
Németországban a legtöbb vezetőnek régóta szerepel a szerződésében, hogy bizonyos ideig nem mehet át a konkurenciához, ráadásul ezeket a kitételeket egyre pontosabban definiálják – mondja Ulrike Wieduwilt, a Russell Reynolds tanácsadó cég németországi vezetője. Bár a makacsabb főnökök munkaügyi bírósághoz fordulnak, olykor ott is elbuknak. Tina Müller, a Henkel egykori marketingvezetője például 2013-ban a Beiersdorfhoz akart igazolni, de a düsseldorfi cég megtorpedózta a váltást. Azt mondták, bárhol dolgozhat, kivéve a kozmetikai ipart, ahol két év kényszerszünetet kell tartania. A bíróság végül a cégnek adott igazat, így Müller kénytelen volt „beérni” az Opellel.
Ferdinand Piëch, a Volkswagen egykori autokrata vezére pedig egyenesen a menedzsmentfilozófia részévé tette, hogy időnként az ősellenség soraiból kell erősíteni a céget. A GM-től, a BMW-től és a Daimlertől is csábított át vezetőket, olykor csapatostul. A jelenleg legvitatottabb igazolása a VW márka újdonsült vezére, Herbert Diess, aki 2014-ig a BMW beszerzési és fejlesztési igazgatója volt. Távozását nem vették jó néven a müncheni cégnél, ahol korábban állítólag mindig a márkahűségét hangoztatta. A bajorok ráadásul tartanak attól, hogy megkörnyékezi majd a topmenedzsereiket. Diess „persona non grata” lett a BMW-nél – állítja egy bennfentes.
Duplán kell bizonyítani
Aki tehát rászánja magát egy ilyen váltásra, annak be kell vállalni, hogy a régi helyén árulónak kiálthatják ki, az új helyén pedig eleinte rajta lesz a bélyeg, hogy „az ősellenségtől jött”. A német foci egykori csillaga, a finom játékstílusáról ismert Andreas Möller például bebizonyította, hogy képes csúszni-mászni a pályán, miután 2000-ben nagy felzúdulást keltve a Dortmundtól a Schalkéhoz igazolt. Bár a kék-fehér klub szurkolói eleinte szkeptikusak voltak, de amikor látták, hogy odateszi magát, megnyugodtak. „Aki riválishoz szerződik, annak duplán vagy triplán kell bizonyítania” – mondja HansJoachim Watzke, a dortmundi csapat ügyvezetője. Ezt a terhet pedig nem minden játékos bírja el. Bár a klubok vezetői szinten ma már jó viszonyban vannak egymással, az „ősi rivalizálás” annyira hozzátartozik a foci hagyományaihoz, hogy egy ilyen transzfer még ma is nagy hullámokat verne.
Wolf-Henning Scheider 28 évet húzott le a Boschnál, mielőtt a konkurens ZF-hez igazolt vezetőnek. A Mahle vezetői nem igazán örültek a távozásának, már csak azért sem, mert a szándékról a sajtóból értesültek
Fotó: Felix Kästle/dpa/AFP
„Hatalmas nyomás van azon, aki vált” – állítja ezzel egybehangzóan Anke Hoffmann berlini személyzeti tanácsadó. Az érkezőre az új cégnél megváltóként tekintenek, és elvárják tőle, hogy náluk is csodát tegyen – természetesen feleannyi idő alatt, mint a régi munkahelyén. Az új kollégák, akik az ő pozíciójára pályáztak, pedig irigyek lesznek rá, és alig várják, hogy „lássák a hulláját leúszni a folyón”. Nem csoda, hogy néhányan gyorsan visszavonulót fújnak. Sven Schuwirth, aki az Auditól ment át a BMW-hez márkaigazgatónak, röpke öt hónap elteltével csomagolt, és visszatért Ingolstadtba. Állítólag túl idegen volt számára a BMW kultúrája, ő maga nem volt elég alázatos, ráadásul sokan inkább házon belülről hoztak volna embert a posztjára. „A legnagyobb gát az új kultúra” – véli Ulrike Wieduwilt. Az érkezők integrációját tehát segíteni kell, és elegendő időt kell nekik adni arra, hogy felvegyék a ritmust.
Már mást jelent a lojalitás
Ebben a világban a lojalitás is új értelmet kap. A dolgozók már nem egyetlen cégbe fektetik az energiájukat, hanem a terveikbe és általában a hivatásukba. Az a fontos, hogy mi a feladatuk az adott helyen, és hogyan érzik magukat az adott csapatban. Claus Kleber műsorvezető például az első számú német közszolgálati televíziónál, az ARD-nél lett sztár, mégis átigazolt a rivális ZDF-hez, ahol az esti híradót vezeti.
A két herzogenaurachi cég generációkon keresztül háborúban állt egymással: mindegyiknek megvolt a maga városrésze, saját kocsmákkal és fodrászattal. A szembenállás idővel enyhült: a kilencvenes években megegyeztek abban, hogy nem fogják titokban átcsábítani egymás dolgozóit, 2009-ben pedig még egy baráti focimeccset is lejátszottak. A csapatokat vegyesen osztották el, a mezek egyik ujján Adidas-, a másikon pedig Puma-logó virított, természetesen a kompromiszszum jegyében. A hidegháborúnak tehát vége, és bár a piacokon továbbra is kőkemény harc folyik, a két cég „kölcsönösen tiszteli egymást” – mondja Torsten Hochstetter, a Puma fődizájnere.
Hochstettert, aki 15 évig az Adidasnál, később pedig az O’Neillnél dolgozott, 2013-ban csábították át az akkor szanálás előtt álló Pumához. Azt a feladatot kapta, hogy újítsa meg a nagy hagyományokkal és erős identitással bíró márkát. „Nagyszerű érzés volt részese lenni ennek” – mondja a menedzser, aki a Pumánál is ugyanolyan lelkesen végzi a munkáját, mint tette anno az Adidasnál.
Fotó: Shutterstock
Olykor még a leghűségesebb vezetők is kénytelenek váltani, miután konkurens konszernek hirtelen „egy ágyba kerülnek” egymással. Ma még az RWE-nek dolgoznak, holnap már az E.ONnak. A két német energiaipari óriás évtizedeken keresztül rivalizált egymással: „Jó dolog nyerni, de még jobb megverni az RWE-t” – szólt az E.ON mottója.
Ma már egyértelműek az erőviszonyok: az RWE zöld leánycégét, az Innogyt feldarabolják, a 43 ezer dolgozó többsége átkerül a riválishoz. A hír a vezetők egy részét sokkolta, többen a távozást fontolgatják. Az ugyanakkor biztató, hogy az Innogy integrációjáért az a Leonhard Birnbaum felel, aki épp az RWE-től érkezett az E.ON-hoz, és ott érett valódi vezetővé.
A cikk a Manager Magazin novemberi számában jelent meg
(Céges dezertőrök)
