Kicsik előnyben

Manager Magazin
Tőzsde. Izgalmakat hoztak az ígéretes kisebb vállalkozások a pesti parkettre. Volt olyan kisrészvény, amelyik nagyot emelkedett, és olyan is, amelyik csalódást okoz a befektetőknek.

A kisrészvények nagy éve lesz az idei – sokáig így gondolták a szakemberek. Miközben a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a nagypapírokat a különféle negatív, például különadókról szóló hírek a mélybe vitték, egyes kedvező kilátásokkal rendelkező cégek részvényei komoly árfolyam-emelkedésen mentek keresztül. Igaz persze, hogy ezeket a kisebb papírokat is kedvezőtlenül érintették később a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos hírek. Nem véletlen, hiszen a társaságok egyikében-másikában több pénztári vagyont kezelő cégnek is nagyobb részesedése van, a portfóliómenedzserek pedig a kasszákkal kapcsolatos tervekre reagálva intenzív eladásokba kezdtek.


Befűtöttek Volt olyan papír, amely ennek ellenére is lapzártánkkor a kétharmadával ért többet, mint az év elején. Az RFV, amely az idei esztendő egyik nagy szenzációjának számít a BÉT-en, a múlt év végén még 4800 forinton forgott, azóta viszont 9000 fölött is járt már, és még a nyugdíjkasszákkal kapcsolatos fejlemények után is csaknem 8000 forinton járt az árfolyama. Ez annak dacára van így, hogy a társaság meghatározó tulajdonosai között ott van a két legnagyobb nyugdíjpénztári portfóliót kezelő cég, az OTP Alapkezelő és az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő is.
Az RFV sikere mögött az áll, hogy a cég ősz elején sorozatban nyerte el különféle romániai városok (Marosvásárhely, Zilah, Gyergyószentmiklós) távhő-szolgáltatási koncesszióját. A Concorde elemzői nemrég megemelték az RFV-vel kapcsolatos eredményvárakozásaikat, és már 2,4 milliárd forintos EBITDA-ra számítanak az idén a társaságtól. Jövőre a romániai projektek beindulása miatt még ennél is másfélszer nagyobb, csaknem 3,5 milliárdos EBITDA-t prognosztizál a brókercég.


Kötvényprogram

Az RFV a kötvényével is megjelent október elején a BÉT-en. A 2014-ben lejáró, 100 ezer forintos névértékű hitelpapírokat 10,44 százalékos kamattal lehetett jegyezni, és a befektetők el is kapkodták őket. A kötvények árfolyama is emelkedett azóta.
A BÉT-re vállalati kötvényt az RFV előtt utoljára több mint másfél évtizede vezettek be. Az energetikai cég közlése szerint azért választotta ezt a finanszírozási módszert, mert így gyorsabban és rugalmasabban juthat forráshoz, mint ha a bankoknál kilincselne hitelért.

Bizonytalanság Komoly részvényárfolyam-emelkedésre egyelőre nem számít a Concorde. Még „bika piac”, vagyis optimista szcenárió esetén is csak 8000 forintos árfolyamot várnak az év végére, de a normál célár csak 6800 forint. Ennek ellenére is lehet fantázia a részvényben. Az OTP Alapkezelőnél például bíznak benne. „Bár a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos, fokozatosan kiderülő események az RFV árfolyamát is negatívan befolyásolják, magára a cégre nincs hatásuk” – mondja Czachesz Gábor befektetési igazgató, aki úgy véli, a magánkasszák miatt keletkező eladási hullámok jó beszállási lehetőséget teremthetnek a kisbefektetőknek.
Ugyanez áll a másik kis energetikai papírra, a Pannergyre, amelynek árfolyama szeptemberben kezdett megugrani arra a hírre, hogy a társaság a vártnál nagyobb hozamú hőforrásra bukkant Miskolc közelében. A nyugdíjkasszákkal kapcsolatos fejlemények hírére azonban a társaság részvényeit elkezdték eladni a (feltehetően) spekuláns befektetők, annak ellenére is, hogy a cég fundamentumai a szakemberek szerint továbbra is jók.


Zuhanásban A kasszákkal kapcsolatos bizonytalanságok kellős közepén, november 8-án debütált a BÉT-en az idei év egyik legjobban várt papírja, a CIG Pannónia Életbiztosító részvénye. A 939 forintos árfolyamon bevezetett részvény az első három kereskedési napot hatalmas mínuszszal zárta, 765 forintig süllyedt az árfolyama. Ebben persze lehetett szerepe az általános eladási hullámnak is, de a szakemberek szerint az sem kizárt, hogy kissé túlértékelték a biztosító papírját, a cég fundamentumai ugyanis alacsonyabb árat indokolnának.
Az viszont szinte biztos, hogy a papír eladói az első napokban nem az intézmények voltak, a Pannónia-részvényeket ugyanis a jegyzési időszakban a kisbefektetők az utolsó darabig megvásárolták. Az intézmények lapunk információi szerint egyébként sem kapkodtak volna a biztosító részvényéért, többségük ugyanis túl magasnak találta még a nagybefektetők számára felkínált 600–750 forintos árfolyamot is.


Rizikó A biztosító értékesítési eredményei impozánsak: az első fél évben 8,5 milliárd forint fölötti díjbevételt ért el, az idei teljes díjbevétel pedig meghaladhatja a 20 milliárd forintot is a tavalyi 12 milliárd után. A társasággal kapcsolatos aggodalmak között szerepel viszont, hogy nehezen lehet eldönteni, az elért eredmény valóban a termékfejlesztői csapat kiválóságát dicséri, vagy pedig az értékesítők – azon belül a Brokernet csoport – igyekezetének köszönhető. Szintén kockázatokat hordoz magában, hogy a Pannónia egy olyan adókímélő konstrukcióval éri el a kiváló értékesítési eredményeket, amelynek előnyeit egy törvénymódosítással bármikor eltörölhetik, és kérdéses lehet, hogy egy ilyen helyzetben hogyan tud reagálni a cég a kihívásokra. A bizonytalanságok ellenére is vételre javasolja a papírt az Equilor. A brókercég elemzése szerint ugyanis alapesetben 1140 forint a biztosítórészvény méltányos piaci ára, optimistább és pesszimistább feltételezésekkel pedig az elemzés 1690 és 627 forintos fair értéket mutatott.
A Pannóniára is igaz, ami a fentebb említett energetikai cégekre: a magánkasszákkal kapcsolatos fejlemények nem rontják a társaság fundamentumait, sőt, ha ez felértékeli az öngondoskodás fontosságát, akár még jól is járhat velük a hazai életbiztosító.

Lassulást jelez az építőipar alakulása

Jelentősen veszített lendületéből a fejlesztések bővülése a múlt év utolsó három hónapjára, így kérdéses, hogy két számjegyű lesz-e a szektor növekedése.

Egyre sürgetőbb az egységes Google-adó

A nemzetállamonként eltérő szabályozás versenyhátrányba hozhatja az uniós cégeket.

A technológia geopolitikája európai nézőpontból

A legerőteljesebb vetélkedés az MI területén az Egyesült Államok és Kína között bontakozik ki, a szakértők többsége jelenleg Kína előnyéről értekezik.

Zivatarra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Szerdán hidegfront érkezik, sok csapadékkal, néhol zivatarral.
Világgazdaság Piactér