Ötszáz vállalat

Manager Magazin
Coface Divatjuk van a listáknak. Az egész a Fortune magazin ötszázasával kezdődött, és a módszert egyre többen vették át. A Coface és a manager magazin régiós listája is mutatja: a válság komoly „kilengéseket” okoz a cégek életében.

A listáról Budapesten a Coface magyar leányvállalatának ügyvezetőjével és egyik igazgatójával beszélgettünk. Kárpáti Gábor, a társaság új ügyvezetője fontosnak tartja, hogy a jegyzéket már negyedik alkalommal publikálják. Az 500-as lista jól tükrözi, hogy hogyan alakul az egyes országok és szektorok helyzete, hogyan változik a cégek pozíciója, melyek az új, feltörekvő vállalatok, és azok mely országokból kerülnek ki.
„Magyarországon önmagában nem lenne értelme ilyen listát készíteni – véli Bagyura András kereskedelmi vezető –, hiszen nincs ötszáz olyan jelentős cég, amelynek fel kellene kerülnie rá. Ugyanakkor 13 országból már össze lehet hozni ötszáz komoly vállalatot. Megemlítem, hogy kaptam egy táblázatot, amely azt mutatta, hogy 2002-től mostanáig hogyan változott az egyes országok megítélése, kockázata. Ez sem tanulságok nélküli – főleg ránk nézve.” Még szerencsénk is van, mert a Coface hét kategóriára osztja az országokat, A1-től A4-ig, illetve B, C és D kategóriára, és addig nincs baj, amíg az A-ban mozgunk. „Jelenleg az A4-es kategóriában vagyunk, és nem is negatív figyelőlistán, pedig már voltunk ott is – mondja Bagyura András. – Ugyanakkor annak idején az A2-ből indultunk. A táblázat mutatja, amit a saját szemünkkel is láttunk, hogyan változott meg Magyarország gazdasági ereje és súlya közép-európai összevetésben is. Ugyanakkor Románia és Bulgária már kikerült a befektetésre ajánlott országok közül a Coface ajánlása szerint.”


Lemaradásban  Kárpáti Gábor hozzáteszi: „Az is egy érdekes vizsgálat lehetne, hogy a világ top 500 cégéhez hogyan illeszkedik az itteni ötszázas lista. Mennyi jutna be oda a kelet-európai rangsor elejéről? Valószínűleg az első két helyezett, a PKN és a Mol már ott van, de az első kettő után van egy szakadék. Ne legyenek illúzióink, a térség legnagyobb gazdasága, Lengyelország is – Ukrajnát félretenném – mintegy 38 milliós. Az ötszázas listán pedig nagyon kevés valódi regionális céget találunk – a multikat most ne számítsuk ide. A helyi multik, mint a Mol vagy a PKN, összességében még mindig a helyi piacokon dolgoznak, nem léptek ki a nemzetközi porondra. Egy-két cég van, amely bevételeinek nagyobb részét nem a saját országának piacáról szerzi, de a döntő többség még mindig az »anyaországnak« dolgozik.”
Ez akkor is a világ egyik legfejlettebb gazdasági térségének határvidéke. A 13 ország döntő többsége uniós tag, és ehhez képest tűnik nagyon kevésnek, hogy az itteni cégek nincsenek ott a világ vezető vállalatai között – jegyzem meg én. „Van egyfajta lemaradás, amit nem lehet behozni annyi év alatt, ahány esztendő óta itt piacgazdaság van. Továbbra is ott van a tőkésítettség ügye, amely még egy Mol-nagyságrendű cégnél is gondot jelent. Emlékezzünk vissza arra, hogy a Mol milyen komoly célpont volt egy felvásárlási akció során. Létrehozni viszonylag rövid idő alatt egy olyan tőke- és tulajdonosi szerkezetű céget, amely nemcsak ebben a régióban működik, hanem másutt is meg tudja vetni a lábát, nehéz. Kérdés, hogyan veszítettük el a keleti piacokat. Továbbá milyen lehetőségeink vannak a kínai vagy az amerikai piacokon. Komoly fölvásárlásokat kellene végrehajtani, de ezt ilyen rövid idő alatt nem lehet generálni” – hangzik a magyarázat az ügyvezető részéről.


Kárpáti Gábor és Bagyura András

A két szakember szerint a hazai vállalatoknak a belső piaci kereslet növelésére, az exportpiacok megtalálására, a környező országokkal való szorosabb gazdasági együttműködésre van szükségük

Kevés innováció Nem hagyom annyiban a dolgot: ha jól emlékszem, az 1950-es évek elején Tokio Electronicsnak hívták azt a céget, amely 20 évvel később Sony néven a világ egyik vezető vállalata lett az elektronikai piacon. Nem látni a térségben, merre van az innováció, hol maradnak az ötletek, hogy ezek segítségével világszerte sikeres legyen egy adott társaság.
„A Sony példája nagyon plasztikus, de akkor a japán gazdaságnak és a világgazdaságnak is volt egy tartósan felívelő szakasza. A Sonyt is húzta magával az egész japán gazdaság, most ugyanez történik Kínában. Nálunk mostanában nem volt ilyen húsz esztendő, bár a válság előtt 3-4 éven keresztül több országban előfordult a 8 százalékos növekedés, ami európai viszonylatban igen magasnak számít – hangzik Bagyura András válasza. – A régióban kevés az innovatív szereplő. Szinte mindenki olyan helyzetbe került, mint Magyarország, a fontos gazdasági szereplők többsége külföldi multinacionális vállalat, amely termelésének egyes részeit idehelyezte. Ha a top ötszázas listából kihúzogatjuk a multicégek leányvállalatait, akkor kiderül, hogy valóban kevés az olyan innovatív régiós vállalat, amely ki tudja magát nőni. Tudok jó példát is mondani, mert bár Ausztria nem szerepel ezen a listán, érdekes lenne megnézni, hogy a Red Bull hol szerepelne, hiszen ez egy olyan innovatív vállalat, amely nagyon gyorsan növekedett fel.”


Nincs stratégia Kárpáti Gábor magyar példát hoz: a Hellt említi, amelyről nem tudjuk, hogyan növi ki magát a következő húsz évben, de innovatív módon, magyar tulajdonban szép sikereket ért el. „Mi magunk is az ilyen és hasonló cégeket támogatjuk, mert nem mindegy, hogy egy ilyen vállalat milyen háttérrel, milyen kockázatkezeléssel vág neki a versenynek – mondja a Coface ügyvezetője. – Az innováció hiánya visszavezet a tőkehiányra, itt beszélhetünk a privatizációról, az állam szerepéről is, gondolva arra, hogy Kínában az államnak milyen jelentős szerepe van a gazdaságban. Az évtizedek alatt a szegénységben tartott lakosságtól összegyűjtött vagyonnal Kína mára azt csinál, amit akar.”
„A térségben Csehország ügyes volt, mert az, hogy bizonyos szektorokban megtartották a gyártást, az állami tulajdont, jó döntésnek bizonyult. Ugyanakkor Horvátországba legendásan nem engedtek be külföldi befektetőket, a kiskereskedelmi láncok megmaradtak nemzeti kézben, és most ők is ugyanúgy szenvednek, mint a liberalizált gazdasági modellt követő országok – egészíti ki a képet a kereskedelmi vezető. – Így húsz év után már kijelenthetjük, hogy nem volt olyan folyamatos gazdaság- és ezen belül külgazdaság-politika, amely érdemben előrevitte volna az ügyeket. Tulajdonképpen a KGST felbomlása óta nincs ilyen stratégia.”
Akkor önök szerint mi a követendő stratégia? – kérdezem némi szkepszissel. Egyértelmű a válasz: „Elsősorban a belső piaci keresletet kellene növelni, ha csak a magyar számokat nézzük, azok visszaesést mutatnak, az exportpiacok megtalálása nehéz. Fölvetődik a kérdés, hogy ezekben az országokban mennyire lehet labdába rúgni a multicégek mellett.” Baj, hogy a visegrádi együttműködés vagy a Közép-Európai Szabad Kereskedelmi Társulás az EU-csatlakozással értelmét vesztette.
Elgondolkodtató, hogy Magyarországnak nem a szomszédaival van a legintenzívebb gazdasági együttműködése, hanem Németországgal és más, sokkal távolabb lévő partnerekkel. Persze az export nagyon fontos, de a fő exportáló cégek a multinacionális vállalatok. Ez nem egyéb, mint egy vállalatcsoporton belüli forgalom, ami szerencsére a statisztikában megjelenik. Románia most már az egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere Magyarországnak, de ennek talán nemzeti okai vannak. Ugyanakkor a szlovák, lengyel, cseh, szerb és horvát gazdasági térség nem képez egy önálló szigetet Európán belül. Közben nagyon jól tudjuk, hogy a francia–német határon Ausztria, Svájc, Észak-Olaszország milyen erőteljes és a földrajzi határokon átívelő gazdasági kapcsolatrendszert épített ki. Budapesthez nem kapcsolódik semmilyen más gazdasági térség. Bécs és Pozsony viszont egy tipikus példa lehet az előzőekben elmondottakra. Ez a két város, negyven kilométerre egymástól, létre tud hozni egy gazdasági térséget, sőt bizonyos szempontból már létre is hozott. A régiónak tehát fontos lenne, hogy jobban összehangolja az együttműködést, egymás termékeinek fogyasztását, amit már megcsináltak a KGST-ben és az Osztrák–Magyar Monarchiában. Ezt viszont teljes mértékben megakadályozza a sok kicsi nemzetállam. Túl sok kormány van, túl nagy az adminisztráció és a bürokrácia.


Együttműködés Elgondolkodtató, hogy az európai uniós csatlakozások idején az ún. visegrádi négyek leültek és megállapodtak, hogy összehangolják a tárgyalási stratégiát, majd hét kérdésre nyolcféleképpen válaszoltak, csak azért, hogy egyéni előnyöket érjenek el. Azt kellene a régiónak felfognia, hogy együtt már 100 milliós nagyságrendet képvisel, és az már mérhető. Az osztrákok ezt pontosan felismerték – lehet, hogy csak a Monarchia idejéből származó rutinból –, mert azok az osztrák vállalatok, amelyek nemzetközi szinten méretüknél fogva labdába sem tudnak rúgni, ezt a gazdasági térséget maguk alá gyűrték, itt építettek ki erős hídfőállásokat, és ezért megnőtt a súlyuk. A Coface példája is tipikus, hiszen az egész közép-európai régió az osztrák Coface irányítása alatt működik, mert a bécsiek ezt elérték a párizsi központnál. Az osztrák cégek a régióban kis multiként tudnak fellépni, ugyanakkor tudják, hogy ezzel el is érték a határaikat. A régióban tehát az egymás közötti kapcsolatok élénkítése, erősítése lehetne a gazdaságpolitika célja, ami hosszabb távon eredményt hozhat.
„Az is látható, hogy azon országok vállalatai közül, amelyek később csatlakoztak az unióhoz, egyre többen kerülnek fel az ötszázas listára. Mi az elmúlt években hangsúlyoztuk is, ott vannak lehetőségeik a magyar cégeknek is, kérdés, hogyan tudják ezt kihasználni, növelik-e exportjukat, vagy ott helyben hoznak létre cégeket – mondja Kárpáti Gábor. – Elég érdekes időszakot vizsgálunk, ugyancsak érdekes időpontban – 2009-es adatokat nézünk 2010 vége felé. A tavalyi számokban ott van a válság hatása, az ötven cég, amely listázásra került, ezeknek az árbevétele 2008-ról 2009-re 17-18 százalékkal csökkent. Ami igen nagy arány. Azoknál a cégeknél, amelyeknél mi közvetlenül dolgozunk, 20-30 százalékos forgalomcsökkenést észleltünk. A válság ugyanakkor olyan kilengéseket okoz, hogy ezeket a számokat nehéz megfelelően értékelni, és nehéz megmondani, hogy hogyan változnak ezek a vállalatok a jövőben. Ugyanakkor nagyon sok cég tartotta pozícióját az ötszázas listán, kb. kétharmaduk stabilan őrzi a helyét.”


Bukott modell „Igen, tehát kétharmaduk tavaly is rajta volt a listán, és valószínűleg jövőre is rajta lesz – folytatja a kereskedelmi vezető. – A régiós együttműködést, illetve az előnyök kihasználását leginkább az energia- és gázipari cégeknél látjuk, leszámítva a multikat. Itt a hálózatok egy részét nem adták el, a legnagyobbak itt még nem vásároltak be. Ilyen cégek igen szép számmal vannak a listán, és a Molon kívül ott van a cseh energetikai szolgáltató, a listavezető PKN is ilyen, ezek a cégek kialakítottak egy saját kis közös piacot. Itt az lesz a gond, hogy előbb-utóbb valaki szétcsap köztük. Előbb-utóbb csak bejönnek az oroszok vagy a németek, és bevásárolnak. Hasonló együttműködési példát a gyógyszeriparban és a vegyiparban tapasztalhatunk, de ez utóbbi is kötődik az említett olajiparhoz.”
Biztos, hogy az energiaszektor felülreprezentált ezen az ötszázas listán, de még valami kitűnik – állítják beszélgetőpartnereim: a régióban igazából nem látszanak alternatívák a gazdaság fejlesztésére. Nem látni, hogy milyen új fejlődési irányok alakulnak ki. Az energiaszektorban például bekerülhetnének a nagy cégek közé a zöldenergiát hasznosító cégek. Ehhez a feltételek adottak, ugyanakkor nem tudni, hogy megvan-e a szándék. Az energiacégeknek előbb vagy utóbb ebbe az irányba kell menniük. De addig is a váltáshoz vagyont kell előállítani, ahogy ezt megtették a norvégok, akik a maguk kis halászgazdaságából gázgazdaságot építettek.
A cégek stratégiai tervezésében hozott-e változást a válság? – kérdezem, amire megint a régióban lévő bizonytalanságot tükrözi a válasz: a cégek jelentős része még nem tudja eldönteni, hogy mit szeretne, hogyan akar visszatérni a válság előtti állapotokhoz, ugyanannyit akar termelni, vagy ugyanannyi embert foglalkoztatni. Valójában nem is mérik föl a dolgot, csak vissza akarnak térni a… Mihez is? Egy olyan modellhez, amely megbukott…
Az valamilyen módon látszik itt is, hogy a világ jelentős része a gazdaságban is a web2 felé mozdul? „Ez nem az a régió – vágja rá Bagyura András. – Ha itt az ötszáz cég között információtechnológiához kapcsolódó vállalatot keresünk, és nem a Google típusú cégekről beszélünk, akkor van egy Graphisoftunk meg van egy Kürt és egy Nav & Go, és aztán nincs más, se Lengyelországban, se Csehországban. Miközben az internethasználat, az információ felhasználása nem gyengébb, mint Nyugat-Európában, legalábbis az egykori visegrádi országokban és a Baltikumban. A régió ebben nem rúg labdába, ráadásul úgy, hogy ehhez még sok pénz sem kell, csak az ötlet, de azok az ötletek, amelyek előkerülnek, a multikhoz vándorolnak, az emberekkel együtt. Az amerikai cégek egyszerűen kiszívják az ötleteket és az embereket az országból. Itt pedig éppen ezért nem marad mozgástér.”

A gazdaságot is megfertőzte a Kínából indult járvány

Az egész világgazdaságra érezteti hatását a betegség – véli a szakértő.

Új utakon az ingatlanbefektetések

Az urbanizáció felgyorsulása, az elöregedés, az e-kereskedelem és általában a technológia térhódítása új befektetési lehetőségeket kínál az ingatlanszektorban.

Szórakozás nélkül maradnak a taljánok a koronavírus miatt

Három meccs elmarad az olasz labdarúgó élvonalban, többek között az Inter csapata sem lép pályára.

Nem túl biztató az IMF előrejelzése

Az IMF kisebb idei kínai és globális GDP-bővülést vár, a kínai jegybank tovább növeli a likviditást.
Világgazdaság Piactér