Manager Magazin

Mennyit keresünk 2011-ben?

Bértervezés Tanácsadói előrejelzések szerint 3,4-3,8 százalékkal növekedhetnek jövőre Magyarországon a bérek. A cégek legszívesebben a vezetők fizetését emelik, a vállalati gépkocsik nimbusza pedig továbbra is erős.

Indulhat a kötvénykorszak

Értékpapírok. Egy szűk, többnyire intézményi befektetőkből álló csoporton kívül az elmúlt években szinte senki sem foglalkozott vállalati kötvényekkel Magyarországon. Az RFV és a Mol feltűnése nyomán viszont élénkülni látszik az érdeklődés, a cégek és a kisbefektetők részéről is.

Közösen tesznek-vesznek

Vatera Két online aukciósház fuzionált nemrég, a Vatera.hu és a TeszVesz.hu, üzemeltetőjük most már az allegroup. Az utóbbi létrehozója a Sanoma magyaror-szági lapkiadója, a Vatera alapításában kockázatitőke-társaságok vettek részt anno.

Hozamduzzasztás

Indexverők. Aktív portfóliókezeléssel próbálják megverni a befektetési alapok kezelői a referenciahozamokat. Ez sokszor sikerül is, a kockázatokra azonban nem árt figyelniük a befektetőknek.

Szárnyakat adó gyorsjelentések

Részvénypiac. Az elemzői várakozásoknál többnyire nagyobb nyereségről számoltak be az amerikai tőzsdecégek. A reméltnél jobb adatok közzétételére emelkedtek a részvényárfolyamok és a tőzsdeindexek. A befektetői hangulatot talán leginkább befolyásoló General Electric és JPMorgan viszont viszonylag szerény eredményekről adott hírt.

Az Opel utolsó embere

PORTRÉ Nick Reilly, az új főnök hivatalba lépésekor kőkemény szanálónak és a General Motors meghosszabbított karjának számított. Ebből semmi sem igaz.

Nagy utat tett meg

KIA Igénytelen, bumfordi formájú terepjáróként kezdte a Sportage, amely szerencsére hamar kinőtte az ifjúkori ízlésficamait, hogy napjainkra az egyik legvagányabb szabadidő-autó legyen a piacon. Tesztelőnk szerint nem hivalkodó, de vagány formája van, a biztonságra való törekvés elismerésre méltó, kifejezetten élvezetes vele kanyarodni, a motor alapjáraton szinte „néma”.

A dicsőségnek nagy az ára

Konferenciaszervezés Válságálló ötlet a Vezérigazgatói Találkozó rendezvénysorozat. Somogyi Péter tulajdonos-igazgató még büszkébb arra, hogy a világ legdrágább előadóját, Bill Clintont is Magyarországra hozta.

Biztosító a parketten

Tőzsde Néhány napon belül debütálhat a pesti tőzsdén az első biztosítórészvény. A Pannónia a válság legsötétebb évében indult, de az új szerződések terén így is maga mögé utasította az összes versenytársát.
Világgazdaság Piactér