Válogatott mezben

Manager Magazin
Szalay-Berzeviczy attila Egyetlen öltönnyel érkezett tizennyolc évesen Tatabányáról Budapestre szerencsét próbálni. A Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke ma az UniCredit Group teljes nemzetközi értékpapír-piaci üzletágának (Global Securities Services) a vezetője.

– Komoly családi gyökerei vannak.
Szalay-Berzeviczy Attila: Büszke vagyok családom ezeréves múltjára, a felmenőimre és a neveltetésemre, mindez meghatározó befolyással volt életem eddigi alakulására. Tatabányán nőttem fel, a Kádár-rendszerben, de egy olyan liberálkonzervatív légkörben, amely folyamatosan azt sugallta: a legfontosabb érték a hazaszeretet, a becsület, az elveinkhez mindenáron való ragaszkodás, a teljesítmény és a demokrácia. Gyerekfejjel természetesen még nem fogtam fel a hagyományok jelentőségét. Nem sejthettem például, hogy szépapám, Trefort Ágoston és ükapám, Berzeviczy Albert – mindketten a Magyar Tudományos Akadémia elnökei, valamint a magyar kormány kultusz- és oktatási miniszterei voltak, ráadásul az utóbbi még a Magyar Olimpiai Bizottság alapító elnöke is – miként hat majd a pályafutásomra. Az arisztokrata származás miatt a család minden tagja vagyontalan, deklasszált elemmé vált a második világháborút követően, az újrakezdés élménye azonban inkább erősebbé tett mindenkit, mintsem bárkit is megtört volna. Nálunk mindig mindenki tudta, honnan jövünk és hova megyünk. Amikor pedig megjelentek a rendszerváltás csírái, édesapámmal az elsők között csatlakoztunk a demokratikus erők szervezéséhez.


– Külföldön is nevelkedett…
Szalay-Berzeviczy: Édesapám bányamérnökként dolgozott Tatabányán, ahol pedagógus édesanyámat megismerte. Tehetségének és francia-, valamint angolnyelv-tudásának köszönhetően helyezte ki a Tatabányai Szénbányák Vállalata Algériába, majd Kuvaitba hazai ipari víztisztító berendezéseket értékesíteni és felszerelni. Így persze ment vele a család is. És az a hat, külföldön eltöltött év valóban meghatározó volt számomra. Annál is inkább, mert szüleim minden megtakarított pénzüket testvérem taníttatására és az én iskoláztatásomra költötte. Nyelvet tanultam, kinyílt előttem a világ. Így, amikor Budapestre kerültem, olyan volt, mintha mindig is fővárosi srác lettem volna.


– Tatabánya?
Szalay-Berzeviczy: Természetesen annak az időszaknak is megvolt a varázsa.


– A karrierje kezdetén minden „simán” ment?
Szalay-Berzeviczy: A gimnáziumot követően, egy sikertelen Közgáz-felvételi után hamar rá kellett jönnöm, hogy vége a gyerekkornak, jöhet a felnőttélet és a munka.


Szalay-Berzeviczy Attila (38)

Tatabányán született, egyetemi szakközgazdász, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje.
Pályáját a Budapest Banknál kezdte 1990-ben, majd 1999-től már az UniCredit Bank Hungary Zrt. értékpapír-piaci üzletágát vezette.
2004–08 között a BÉT elnöke.
2009-től a milánói központtal működő UniCredit Group ügyvezető igazgatója, 14 ország értékpapír-piaci üzletágáért felel munkája során.
2005-től a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, illetve a Budapesti Olimpiai
Mozgalom elnöke, valamint a Magyar Vívószövetség társelnöke.

– Hol várta a munkaerőpiac?
Szalay-Berzeviczy: 1990-ben Budapesten. Éppen elindult a rendszerváltást követően a kétszintű bankrendszer, nagy szükség volt idegen nyelven beszélő munkaerőre. A felsőfokú angolnyelv-vizsgával akkor még nem is volt nehéz elhelyezkedni. Több bankhoz beadtam az önéletrajzom, és mindenütt szívesen fogadtak. Én azonban végül a Budapest Bank mellett döntöttem, mert nemes egyszerűséggel az övék volt akkor a legszebb iroda.


– Milyen feladatot kapott?
Szalay-Berzeviczy: Azt hittem, majd kávét főzhetek meg bélyeget ragaszthatok, de néhány nap után már be is dobtak a mély vízbe, így hamar ott találtam magam a devizaforgalmi főosztályon, az inkasszók és az akkreditívek világában, ezekről addig azt sem tudtam, hogy mi fán teremnek. De hamar beletanultam, s megszerettem a bankvilágot. És azóta is, pontosabban kereken húsz éve ott vagyok.


– A munkahelyi hűség nem feltétlenül erény manapság.
Szalay-Berzeviczy: Sohasem tartok a nyájjal, mindig a magam útját járom.


– Bírja?
Szalay-Berzeviczy: Úgy tűnik, igen. Azt hiszem, ilyennek születtem.


– Másfél éve bízták meg az UniCredit Group teljes nemzetközi értékpapír-forgalmi üzletágának vezetésével. Ez milyen kihívásokat jelent nap mint nap?
Szalay-Berzeviczy: Egyrészről a külföldi intézményi befektetőket szolgáljuk ki Kelet-Közép-Európában, másrészről pedig a régió nyugdíjpénztárainak, befektetési alapjainak és biztosítóinak a tőzsdei aktivitását támogatjuk banki oldalról az egész világon, legyen szó befektetésekről a Wall Streeten vagy Dél-Afrikától Koreáig bárhol. Az UniCredit csoport 22 országban van jelen, közülük jelenleg 14-ben működik az irányításom alá tartozó terület. A szolgáltatásaink a tőzsdei elszámolásoktól kezdve az értékpapír-letétkezelésen és a cash managementen át az adózási ügyek lebonyolításáig, valamint jogszabályi elemzések készítéséig nagyon széles skálát fednek le.


– Milyen a csapata?
Szalay-Berzeviczy: Bécstől Moszkván át Almatiig összesen 240 főből álló fiatal, lelkes csapat dolgozik együtt a kezem alatt. Ma az UniCredit Group ebben az üzletágban a régió piacvezetőjének számít, a kezelésében lévő befektetési állomány meghaladja a 100 milliárd eurót. Miután a bank központja Milánóban van, ügyfeleink pedig Amerikától Ázsiáig további harminc másik országból kerülnek ki, így mindennek a sikeres összefogása rendkívül sok utazást jelent, viszonylag kevés időt tudok manapság itthon tölteni.
 
– A helyén van?
Szalay-Berzeviczy: Feltétlenül. A tőzsde világa önmagában is hallatlanul érdekes, de egy ehhez kapcsolódó üzletágat egy hatalmas nemzetközi pénzintézeten belül építeni és irányítani kifejezetten izgalmas. És persze megtisztelő magyar szakemberként tenni mindezt. Éppen ezért feladatomnak tekintem azt is, hogy munkám és eredményességem révén az UniCredit csoport mellett Magyarország hírnevét is öregbítsem a nemzetközi bankvilágban. Sok befektetővel és bankárral találkozom nap mint nap, nyilvánvalóan ilyenkor a csoportot képviselem. De tudom, amint szóba kerül, hogy magyar vagyok, azonnal mindenki a mi kis országunkat is meg akarja ítélni rajtam keresztül. Így valamilyen módon mégiscsak valóra vált az a gyerekkori vágyam, hogy egyszer külföldön a magyar válogatott mezében versenyezhessek.



– Mi jut eszébe, ha azt mondom, tőzsde?
Szalay-Berzeviczy: A Budapesti Értéktőzsde ma is a szívem csücske. A Budapest Bank alkalmazottjaként 1992-ben elnyertem egy egyéves isztambuli tanulmányi ösztöndíjat. Amikor egy év múlva hazatértem, akkori főnököm, Bokros Lajos, a BB vezérigazgatója és a BÉT elnöke Dudás György kollégámmal – ő ma a Keler vezérigazgatója – együtt váratlanul behívatott az irodájába. Azt kérdezte tőlünk, lenne-e kedvünk az értékpapírpiachoz, mert két ambiciózus, angolul jól beszélő fiatalemberre van szüksége, aki örömmel dolgozna egy évig együtt a JPMorgan szakembereivel egy bankon belüli külön értékpapír-piaci üzletág felállításán. A tőzsdéről akkor összesen annyit tudtunk, amit az egyetemen olvastunk, de valami azt súgta, hogy ez a nekünk való feladat.


– Nagyon fiatalon, nagyon gyorsan menetelt előre.
Szalay-Berzeviczy: Ez igaz. De nem szabad elfelejteni, hogy a rendszerváltás utáni évek egy különleges, soha többet meg nem ismételhető időszakot hoztak. A megelőző ötven esztendőben nemhogy tőzsde nem létezett, de gyakorlatilag bankrendszer sem. Így, aki a kilencvenes évek legelején állt a startvonalhoz, megfelelő szorgalommal, ésszel és érdeklődéssel, annak a mai viszonyokhoz képest relatíve könnyebb volt már fiatalon érvényesülni. A BÉT 1990-es építése Bokros Lajos és Hardy Ilona után tovább folytatódott Járai Zsigmonddal és Simor Andrással az évtized végén, aztán a kétezres évek elején jött Jaksity György és az én generációm. Négy nagyon keményen végigdolgozott és átharcolt évet töltöttem a BÉT fejlesztésével, így nagyon jó emlékekkel gondolok ennek az időszaknak minden egyes napjára. De aztán az élet sok pihenőt nem adott nekem, mert a lemondásomat követően szinte azonnal jött az UniCredittel az újabb nagy kihívás, így gyakorlatilag a pályán töltött elmúlt két évtized olyan gyorsan elrepült, mint a fény.


– Hogyan látja a magyar tőzsde jövőjét?
Szalay-Berzeviczy: A BÉT eddigi vezetői sokat dolgoztak azon, hogy Magyarországnak is legyen sikeres és önálló tőkepiaca. Azonban ott, ahol a mindenkori gazdaságpolitika kivétel nélkül soha nem volt képes megérteni, a gazdaság növekedéséhez miért van elengedhetetlenül szükség a megtakarítások és a befektetések, valamint az öngondoskodás ösztönzésére, azonkívül egy jól működő, fejlett börzére, ott nehéz sokáig jól helytállni nemzetgazdasági érdekeink szerint a nemzetközi tőzsdei konszolidációs folyamatokban.


– Mi az oka?
Szalay-Berzeviczy: Ennek elég egyszerű oka van. Magyarország ötven évet töltött egy degenerált szocialista rendszerben, ahol a magántulajdon és a befektetés eretnek gondolatnak számított, tőzsde pedig egyszerűen nem létezett. Mindeközben a világ nyugati fele a piacgazdaságot építette és a vállalkozói szellemet éltette, s a Financial Timesszal vagy a Wall Street Journallal kezdte a napot. Így amikor a vasfüggöny végre lehullott, a különbség a két pólus között – vállalati szektorainak erejét és fejlettségét, valamint a gazdaságpolitikai döntéshozók gondolkodásmódját tekintve – olyan jelentős volt már a hátrányunkra, hogy determinálta mindazt, ami azután következett.


– Magyarország pozicionálhatta volna magát mint egy kelet-közép-európai pénzügyi centrum?
Szalay-Berzeviczy: Az előzőekben elmondottak ellenére is határozott igen a válaszom. De ehhez nem is annyira a pénzügyi rendszer szabályozásakor és privatizálása során kellett volna megfelelő lépéseket tenni, hanem sokkal inkább az oktatás területén. Elkerülte figyelmünket, hogy megkezdődött a harmadik világháború. Az a harc, amelyet a világ nemzetei ma már nem reguláris seregekkel vívnak, hanem vállalatokkal. Mi pedig felkészületlenül léptünk erre a csatatérre is, mert a szocializmusnak és az azt követő kényszerpályán mozgó privatizáció következtében elvesztettük önálló, hazai irányítású vállalati szektorunk döntő részét. Ma már gyakorlatilag csak a Mol, OTP, Richter hármasból áll össze a magyar flotta. És mivel nem is láttuk át ebben a háborúban a tőzsdék szerepét, amelyek pedig maguk a „fegyvergyárak”, ezért nem is fordítottunk rájuk megfelelő figyelmet. Ez hatalmas stratégiai hibának bizonyult, amelyet soha nem is tudunk már helyrehozni.


– Munkája révén  igazi világutazó lett.
Szalay-Berzeviczy: Szinte folyamatosan úton vagyok. Egymásba érnek az ügyféllátogatások, a lokációvizitek. Az UniCredit csoport központja, mint említettem, Milánó, ezért aztán manapság sok időt töltök külföldön. De továbbra is Budapesten lakom, az irodám is itt van. Így a nemzetközi karrier – amelyet a tőzsde éléről való távozásom után hozott számomra az élet – sem szakított el a hazai problémáktól és mindennapoktól. Bár a nemzetközi sportsikerek nem adattak meg, változatlanul eljárok például vívni, amikor csak időm engedi.



– Szinyei Merse Pál is a felmenői közé tartozik. Szabadság téri irodáját mégsem festmények, hanem fényképek díszítik…
Szalay-Berzeviczy: Korábban sokat rajzoltam, de az elmúlt húsz évben a fényképezőgép vette át a fő szerepet a ceruzától és a tustól. Szeretem megörökíteni az időt és a teret, de ugyanúgy nagy élmény mások fényképeit is nézegetni. Az irodámban nem csak a saját magam által készített képeket raktam ki a falra. De a mondanivalójukat tekintve mindent megadnék azért, ha elmondhatnám: az én gépemmel készültek ezek is. Pontosan ezért látható itt ez a fotó az Omaha Beach-i partraszállásról, amelyet Robert Capa készített, vagy Neil Armstrong első lépései a Holdon, vagy ez a portré Ang Szán Szu Csíről, a burmai Nobel-békedíjas szabadság- és emberjogi harcosról, akit rendkívül tisztelek a bátorságáért, amiért törékeny nő létére is szembeszáll a diktatúrával.


– Emlékszik, mikor fotózott először?
Szalay-Berzeviczy: Az első képemre nem emlékszem, de arra igen, hogy 1992-ben, a barcelonai olimpián jöttem rá: a fényképezőgéppel történelmi pillanatokat lehet megörökíteni. És innentől elkezdtem egyre komolyabban foglalkozni a témával.


– Az utazások során is fotózik?
Szalay-Berzeviczy: Természetesen a fényképezőgépem mindig velem jön mindenhová. Próbálok alkalmat találni az adott város, ország és az ott élő emberek mélyrehatóbb megismerésére. Most a munka Moszkvába szólít néhány napra, de kinti kollégámmal megbeszéltük, hogy a hétvégén együtt kirándulunk Volgográdba, azaz korábbi nevén Sztálingrádba, a második világháború legborzasztóbb csatájának a helyszínére. A fotózás mellett a másik nagy hobbim a történelem.


– És ha kívánhatna egy helyszínt, akkor most hol szeretne a leginkább felvételeket készíteni?
Szalay-Berzeviczy: A budapesti olimpián.


– Ez megvalósítható projekt?
Szalay-Berzeviczy: Magyarország történelmének egyik legnagyobb sikere lenne a budapesti olimpia. Egy soha nem tapasztalt, óriási összefogást igénylő, hoszszú távú országépítő, gazdaság- és társadalomfejlesztő hatással járna. Megmozgatná a társadalom és a gazdasági élet minden kis részletét a sporttól a környezetvédelemig, az oktatástól a tömegközlekedésig. Ennél jobb projektet aligha találnánk az ország megismertetésére és megszerettetésére, a gazdasági növekedés fellendítésére. Ezért dolgozik például a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) nevű civilszervezet, amelyet elsősorban a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vezető magyar vállalatok hoztak létre 2005-ben.


– Miért most, ebben a nehéz időszakban, ráadásul maga is úgy látja, nem tudunk előre tekinteni?
Szalay-Berzeviczy: Mondhatnám, azért, mert nem az aktuális gazdasági és politikai helyzetből kell kiindulni egy 10-15 éves projekt esetén, hanem abból, hogy hol szeretnénk Magyarországot látni 2020 és 2030 között. De ennél rövid távúbb és materiálisabb indokot is mondok. Hazánk történetében először hihetetlen pénzösszeg, közel 8000 milliárd forint jut 2013-ig a brüsszeli kohéziós és strukturális alapokból az ország fejlesztésére. Ez már olyan összeg, amely mellett nemcsak hogy lehet nagyot álmodni, de egyenesen kötelező hosszú távú elképzelésekkel rendelkezni. És ez az, amit a főváros vezetése is felismert az olimpia ügyében, amikor a civil kezdeményezés mellé állt. Mára elkészült a budapesti olimpia makrogazdasági hatástanulmánya, a hozzá szükséges tömegközlekedési, valamint ingatlan-, közmű- és infrastruktúra-fejlesztések masterplanja, s végül, de nem utolsósorban az ügyet felölelő olimpiai törvény tervezete.


– Mikor várható döntés?
Szalay-Berzeviczy: A 2020-as olimpia megrendezésére 2011 őszéig kell a ringbe szálló városoknak jelentkezniük. Aztán két esztendő az elbírálás folyamata, majd a nyertes országnak hét éve van a felkészülésre. Ez azt jelenti, hogy Budapest vezetésének és a magyar kormánynak körülbelül van még szűk egy éve, hogy döntsön arról, Magyarország versenybe száll-e a tíz év múlva esedékes játékok megrendezéséért vagy sem.


– Vannak, akik dátumot remélnek… 
Szalay-Berzeviczy: Hangsúlyozom,  nem a dátum, a felkészülés a lényeg. Csak John Fitzgerald Kennedyt idézhetem, aki az Apollo-program indításakor azt mondta, nem azért csináljuk, mert könnyű, hanem mert nehéz.

Putyin: több gyerek, több adókedvezmény

Az orosz elnök évértékelő beszédében a nagycsaládosok támogatására koncentrált. Megerősítette a GDP-célt is, ami az elemzők szerint elérhetetlen.

A vámok eltörlésére is kész az Európai Unió

Az Európai Parlament szakbizottsága a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások megszakításával fenyeget.
Világgazdaság Piactér