15 millió forintért elkelt Semmelweis Ignác 1857-ben írt szakértői jelentése a Hereditas Antikvárium december 2-i aukcióján. A tételre a magyar állam elindította a védettségi eljárást, ami – többek közt – azt jelenti, hogy a védett tárgyak az országból nem vihetők ki, adásvételük bejelentési kötelezettség alá esik, s velük kapcsolatban a magyar állam elővásárlási joggal bír. Így a védett tárgyak licitjébe általában nem szállnak bele a külföldiek.

 

A Magyar Nemzeti Múzeum egyébként az aukción élt elővásárlási jogával, Szent-Györgyi Albert kézzel írt levelére nyújtottak be igényt, amikor 200 ezer forintnál leütötték. A levél Rusznyák István orvosprofesszornak szólt, amelyben támogatásáról biztosítja barátját a második zsidótörvény benyújtásakor és megígéri, hogy felemeli a szavát ellene, hiszen

nekem mégis van szavam és tekintélyem odahaza

– írja a Nobel-díjas biokémikus az 1939-es keltezésű levelében.

Kazinczy Ferenc erdélyi gróf barátjához írt episztolája 7 millió forintos leütési árat ért el, a teljes vételárhoz még hozzáadódik az árverezőház 15 százalékos jutaléka. Arany János levele barátjának és orvosának 2 millió forintért kelt el.

Hereditas
 

Szintén védett tétel volt Mészáros Lázár, volt honvéd altábornagy, a Batthyány kormány hadügyminiszterének Victor Hugo által készített fényképe, 1,9 millió forintos leütési áron. A szabadságharc bukása után a magyar politikus Törökországba menekült, majd 1851-ben Franciaországban telepedett le. Amikor III. Napóleon megdöntötte a francia köztársaságot, Jersey szigetére ment, ahol találkozott a szintén emigrációba vonult Victor Hugoval. A francia író, fiával közösen fotóstúdiót működtetett a szigeten, mintegy 350 fotót készítettek itt, ezek nagy része ma a Museé D’ Orsayban található.

Gino Cucchetti 1933-ban Bolzanoban kiadott Avanti Maghiari!Talpra Magyar! című könyvének egy olyan példányát árverezték el 2,2 millió forintos leütési áron, amelynek az első lapján Hitlernek szóló dedikáció van beleírva olaszul, szerepel benne Hitler könyvjegye is, de maga a kötet felvágatlan lapokkal maradt fenn, egész biztosan senki nem olvasta. Cucchettinek magyar felesége volt, egy ezredes lánya, és gyakran járt Magyarországon, és baráti köréhez tartozott Gabriele D’Annunzio olasz író, és a futurizmus vezető alakja Marinetti is. Cucchetti egyike volt azon olasz újságíróknak, akinek Hitler interjút adott, 1931. májusában jelent meg a Popolo d’Italiaban.

 

Eötvös József Gondolatok című 1864-es első kiadású könyvének ára 800 ezer forintos kezdő áráról 2,2 millióig emelkedett.

Sokan licitáltak József Attila első kiadású, számozott dedikált kötetére.

Az 1929-es datálású Nincsen apám se anyám verseskötet ára 500 ezer forintról 1,8 millióra emelkedett. A dedikált könyvek közt nagy áremelkedést ért el még Fekete István Bogáncs című ifjúségi regényének 1958-as második kiadása, ára 80 ezer forintról 240 ezer forintra emelkedett.

Kádár János 1955-ben Moszkvából hazaküldött, kézzel írt levelezőlapja Pongrácz Kálmánnak, Budapest Főváros Tanácsa Vb elnökének címezve 200 ezer forintért cserélt gazdát. Némileg meglepetésre,

nem volt érdeklődés sem a dedikált Harry Potterre, sem a Gyűrűk Urára.