Nyugati szomszédunk újabb keretrendszert szabott meg a karantén nélküli beutazás biztosításához a magyar állampolgárok számára. A konzuli szolgálat honlapja szerint immár nemcsak az unió által elismert vakcinák mindkét beadott dózisa után lehet teszt- és karanténkötelezettség nélkül belépni Ausztriába. Harmadik, emlékeztető oltásként ugyanis az EU által elismert, alapvetően többdózisú vakcinák első adagjának beadása után is szabadon be lehet lépni az országba.

Fotó: Shutterstock

Emellett újdonság az is, hogy a belépés antitestvizsgálatról készült német vagy angol nyelvű orvosi igazolás birtokában is lehetséges, ezen dokumentumok a mintavételtől számított 90 napig érvényesek.

Továbbra is ki kell tölteni azonban az osztrák hatóság által megfogalmazott és a konzuli szolgálat honlapjáról letölthető beutazási rendelet mellékletében szereplő igazolást. 

Ez értelmezésünk szerint azt jelenti, hogy az osztrák hatósági dokumentumot már a magyarországi oltópontra is érdemes elvinni és kitöltetni a vakcinát beadó orvossal. Hasonló a helyzet antitestteszt elvégzésekor, ugyanis a beutazáshoz szükséges dokumentum erről szóló részt is tartalmaz. 

A konzuli szolgálat arra azonban nem tér ki, hogy a szolgáltatások igénybevételére milyen szabályok, előírások vonatkoznak.