Az európai villamosenergia-árak többéves csúcsra nőttek az elmúlt hetekben, ahogy a földgázé is, amelynek októberi határidős jegyzése Európa legnagyobb földgáztőzsdéjén, a holland TTF-en szerdán rekordmagasra, 79 euróra emelkedett megawattóránként. A Reuters kimutatása szerint január óta több mint 250 százalékkal nőttek a gázpiaci referenciaárak. 

Franciaországban és Németországban is megkétszereződtek a gázárak ebben az időszakban,

főként mert az áprilisi hideg idő miatt az ötéves átlag alá csökkent tartalékokat a tél közeledtével most töltik vissza. 

Fotó: Shutterstock

Az energiaárak emelkedésében emellett az is szerepet játszott, hogy az elmúlt napokban először szökött 60 euró fölé a szén-dioxid-kvóta ára tonnánként,

miközben az időjárás kedvezőtlen változása miatt idén a tavalyitól nagymértékben elmaradt a szélenergia-termelés. A megugró gázár és a gyenge szélenergia-termelés a szén árát is magával ragadta, megháromszorozva idén az egységárat. Ennek ellenére sokat nőtt a szénfelhasználás az európai villamosenergia-termelésben. Ráadásul az energiaárak várhatóan nem is ereszkednek lejjebb egyhamar, elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a mostani állapot Európában valószínűleg egész télen fennmarad.

A lakosságra nehezedő terhek csökkentése érdekében Spanyolország és Görögország energiaár-csökkentő lépéseket jelentett be a lakosság számára, és Franciaország is hasonló intézkedéseket tervez.